Az Újszászi VVSE labdarúgó-szakosztálya tizedik alkalommal rendezte meg hagyományos teremlabdarúgó tornáját. Az utóbbi évekhez hasonlóan most is utánpótlás csapatok kaptak meghívást a rendezvényre, mivel azonban a környéken máshol is rendeztek a fiatalok részére teremtornát, az idén kicsit nehezebben jött össze a mezőny.

 

Picasa | Google Photos

Fotó: Fehér János

 

Testvérvárosunk, Palics állandó résztvevőnek számít, ők most is itt voltak, sajnos a másik két meghívott vajdasági csapat (Hajdújárás, Tornyos) ezúttal nem tudott eljönni. A tavalyi évhez hasonlóan az Újszászi VVSE két csapatot indított (U21 és U19), míg negyedikként a szolnoki Lurkó Focimánia csatlakozott a torna mezőnyéhez.

Már az első két-három mérkőzés után látszódott, hogy az Újszász U21 és Palics csapatai között fog eldőlni a kupa sorsa, mivel mindketten rendkívül magabiztos, nagy gólkülönbségű győzelmekkel kezdtek. Az egymás elleni meccsükön pillanatok alatt kétgólos előnyt szerzett a hazai csapat, és bár az ügyes, technikás focit bemutató palicsiak mindent megtettek a felzárkózásért, nem tudták utolérni a házigazdákat, akiknek minden vendéggólra volt válaszuk. (7-4). A „bronzmeccsen” az újszászi ifik kiütötték a végére elfáradó és a helyzetkihasználással egész délután hadilábon álló Lurkó Focimániát, és ezzel megszerezték a harmadik helyet. (7-1). A torna legjei:

  • gólkirály 6 góllal: Stefan Čulafič (Palics),
  • legjobb játékos: Szarvák Krisztián (Újszászi VVSE U-21),
  • a legjobb kapus: Urbán Miklós (Lurkó Focimánia FK Szolnok) .

Az eredményhirdetés után a csapatok egy közös vacsora közben beszélhették meg a tornán történteket, amely sportszerű, jó mérkőzéseket hozott, és amelyet természetesen jövőre is szeretnénk megrendezni.

 

  Újszászi VVSE U-21 Palics Lurkó
Focimánia
Szolnok
Újszászi VVSE U-19
Újszászi VVSE U-21   7-4
3
5-1
3
9-1
3
Palics 4-7
0
  6-1
3
6-2
3
Lurkó
Focimánia
Szolnok
1-5
0
1-6
0
  1-7
0
Újszászi VVSE U-19 1-9
0
2-6
0
7-1
3
 

 

Eredmények
Újszászi VVSE U-21 – Újszászi VVSE U-19 9-1
Palics – Lurkó Focimánia 6-1
Palics – Újszászi VVSE U-19 6-2
Újszászi VVSE U-21 – Lurkó Focimánia 5-1
Újszászi VVSE U-21 – Palics 7-4
Lurkó Focimánia – Újszászi VVSE U-19 1-7

 

Végeredmény
1. Újszász VVSE U-21 3 3 21-6 9
2. Palics 3 2 1 16–10 6
3. Újszászi VVSE U-19 3 1 2 10–16 3
4. Lurkó Focimánia Szolnok 3 3 3-18 0

 

X. Nemzetközi utánpótlás teremlabdarúgó torna góllövő lista
(50 gól)

6 gólos: Stefan Čulafič (Palics)
5 gólos: Gazdag Gyula (ÚVVSE U21), Szarvák Krisztián (ÚVVSE U21)
4 gólos: Veréb Dániel (ÚVVSE U21)
3 gólos: Engi Szebasztián (Palics), Zugranov Bence (Palics), Szarvák Zsolt (ÚVVSE U19)
2 gólos: Káposzta Tamás (Palics), Szabados Dominik (Palics), Szabari Rajmund (Lurkó), Kanálos Róbert (ÚVVSE U19), Fodor Gergely (ÚVVSE U19), Szűcs Dénes (ÚVVSE U19), Fekete Tamás (ÚVVSE U21), Paplanos Ádám Balázs (ÚVVSE U21), Rézsó Péter (ÚVVSE U21).
1 gólos: Diós Márk (Lurkó), Rédei Csaba (ÚVVSE U21), Pesti Barnabás (ÚVVSE U19), Soltész Dávid (ÚVVSE U19).

Szilvási Ferenc

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.