2010. január 22-én Debrecenben a Futsal Európa-bajnokság keretein belül a Főnix Arénában rendezték meg a IV. korcsoportos teremlabdarúgás Jász-Nagykun-Szolnok megyei Diákolimpia Döntőjét. Cserkeszőlőről a Petőfi Sándor Általános Iskola, míg Újszászról a Vörösmarty Mihály Általános Iskola küzdött a bajnoki címért. A győztes csapat képviselheti megyénket a február 6-7-én Kiskunfélegyházán rendezendő Országos Diákolimpián.

Seres Dániel, Ágoston Kristóf, Fodor Gergely, Mozsár József, Hájas Levente, Tóth Gábor testnevelő Rézsó Péter, Fekete Tamás, Szarvák Krisztián, Nagy Gábor

Fotó: Rézsó Babett

 

Debrecenben a rendezők biztosították a gyerekeknek és a vezetőknek az útiköltséget, az étkezést, valamint a sportfelszereléseket, amit a mérkőzés után meg is tarthattak. Az izgalmas meccs előtt a fiatalok a debreceni plázában lazítottak, majd kulturális tevékenységként meglátogatták a Debreceni Egyetemet, valamint a Nagyerdőt, ahol mindenki megmutathatta tornász ügyességét rúdon és korláton. A kirándulás után következhetett a mérkőzés. Az öltőzőben a játékosoknak kiosztották a mezeket (a szigorú előírások miatt csak adidas mezben, rövidnadrágban és sportszárban lehetett az Arénába lépni). Az Arénába belépve mindkét csapat elcsodálkozott a gyönyörű létesítménytől.
Rosszul kezdődött számunkra a bemelegítés, hisz Mozsár Józsefnek, aki egy elguruló labdát hozott vissza elvágta három ujját a reklámtáblába. Rendkívül gyors orvosi közreműködéssel pillanatok alatt bekötötték sebeit, és kezdődhetett a sorsdöntő meccs. Óvatosan kezdett mindkét csapat. Teljesen megilletődtek a számukra szokatlan környezettől. Az első lehetőség Cserkeszőlő játékosai előtt adódott, de szerencsére csak a kapufát találták el. A félidő második felében Ágoston Kristóf oldalberúgása az ellenfél egyik játékosán megpattanva a cserkeszőlői kapuban kötött ki, 1-0 a javunkra. Az eredmény nem változott a félidő végére. A második félidőre az újszászi fiatalok az előny birtokában és a lelkes közönség bíztatására kezdtek feloldódni, és egyre jobban játszani. Szarvák Krisztián helyett Fekete Tamás lépett pályára, így a védelem megerősödött az eredmény tartása érdekében. A második félidőben nem esett gól, így 1-0-ra nyert az újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola futsal csapata, és képviselheti megyénket Kiskunfélegyházán az Országos Diákolimpia Döntőjén. A mérkőzés után a szoros időbeosztás miatt gyorsan adták át az arany-, illetve ezüstérmeket. A bajnoknak járó serleget pedig csak az öltözőben vehették át a játékosok. Sajnos ünneplésre nem volt idő, mert másnap a gyerekek nagy része felvételit írt, így a soron következő Fehéroroszország – Portugália meccset már nem tudták megnézni.

A diákok számára rendkívüli élményt jelentett, hogy egy jeles sportesemény helyszínén mutathatták meg játéktudásukat, és emellett még labdarúgó felszerelést is kaptak. Ez úton szeretnék köszönetet mondani támogatóinknak: a Fenyő Áruháznak, Fehér Jánosnak és Nagy Gábornak, akik élelmiszerrel látták el a gyerekeket, valamint Kálló Istvánnak és Kecskés Lászlónak az adminisztrációs- és média tevékenységükért, szakmai- és felügyeleti segítségükért.

Tóth Gábor

 

 

Fotó: Rozsondai Tibor és Veres Pál

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.