A nőknél a nagykanizsaiak, a férfiaknál az újszásziak nyerték az aranyérmeket a lábtoll-labdázók 2014. november 22-én és 23-án Újszászon rendezett szezonzáró felnőtt bajnokságán. A férfi számokban az újszásziak voltak fölényben. A csapatversenyben és az egyéniben is házi döntőt vívtak. Az elnyűhetetlen Tóth Gábor 13-adszor nyert egyéni bajnokságot. A női versenyszámokat a nagykanizsaiak nyerték. A főszereplő Kunics Réka volt, aki győzelemre vezette csapatát, és az egyéniben sem tudta őt senki sem legyőzni.

Egy korábbi bajnok, az újszászi Kapás Ágnes Angliából érkezett haza a bajnokságra. A harmadik helyig jutott.

A házigazda Újszászi VVSE két arany, három ezüst és négy bronzéremmel az éremtáblázat élén zárta az évzáró ranglista versenyt.

A férfi csapatverseny meglepetés csapata az újszásziak Csák Dávid, Kurdi Gábor, Nózsi Péter összeállítású egysége volt, amely első alkalommal lépett pályára hivatalos versenyen. Az utóbbi hónapokban sokat edző, nagyon motivált csapat a négy közé jutásért 21-11, 21-14-re legyőzte a Kleics Dávid és Nyisztor Zoltán nélkül kiálló címvédő Borjád SE Himmer János, Pop Valentin, Wágner Gábor összeállítású csapatát. Az elődöntőben a Nagykanizsa ZSE első csapata – Huszár Emil, Lukács Benedek, Lukács Márton, Takács Endre – sem tudta megállítni őket (21-18, 22-20). A másik ágon az ebben az évben Európa-bajnokságot és Hungarian Opent nyerő, ranglistavezető Becskereki Sándor, Herczeg Gábor, Kézér Zsolt, Tóth Gábor összetételű újszászi csapat könnyedén besétált a döntőbe. A négy közé jutásért Kanalas Renátó, Molnár Dániel, Molnár Gergő, Molnár Kristóf (Újszászi VVSE) 21-10, 21-17, az elődöntőben Nagykanizsa második csapata Baranyai Benett, Farkas Balázs, Kunics Bence volt az áldozat 21-18, 21-18.

A döntőt Herczegék kezdték jobban, 12-8-ra vezettek. Az előny birtokán könnyelműen és figyelmetlenül játszottak. Az ellenfél Nózsi Péter látványos repülő talpalásaival egyenlített,és a maga javára fordította a játszmát. Herczegék hiába erőlködtek a játszma végén Kurdi Gábor jó sáncolással és Csák Dávid mozgékony játékkal, jó szedéssel nem engedte az egyenlítést. Nózsiék 21-17-re nyertek. A második és a harmadik játszmában Tóth Gáborék nagyobb fordulatra kapcsoltak. Szoros játszmakezdések után a végjátékban ők voltak a jobbak. 21-15-ös és 21-16-os játszmákkal, bajnoki címmel koronázták meg a 2014-es teljesítményüket.

 

Képtár | Picasa

Fotó: Ifj. Fehér János és Fehér Judit

 

 

 

Férfi egyéniben a négy közé jutásért öt újszászi és három nagykanizsai mérkőzött.

Tóth Gábor (Újszászi VVSE) – Lukács Benedek (Nagykanizsa ZSE) 21-12, 21-12
Huszár Emil (Nagykanizsa ZSE) – Lukács Benedek (Nagykanizsa ZSE) 21-23, 21-13, 21-19
Nózsi Péter (Újszászi VVSE) – Csák Dávid (Újszászi VVSE) 21-15, 26-24
Herczeg Gábor (Újszászi VVSE) – Becskereki Sándor (Újszászi VVSE) 21-15, 21-17

Elődöntők:

Tóth Gábor – Huszár Emil 21-13, 21-9
Herczeg Gábor – Nózsi Péter 21-10, 13-21, 21-15

Döntő:

Tóth Gábor – Herczeg Gábor 21-15, 21-14

A ranglistán holtversenyben első helyen álló két újszászi versenyző kora hajnali mérkőzésén Tóth Gábor volt az összeszedettebb. Tizenharmadik egyéni bajnokságát nyerte.

A női csapatok versenyében a döntőbe jutásért az Újszászi VVSE I. 21-5, 21-15-re győzött Újszász II. ellen. A nagykanizsaiak Pusztaszert verték 21-13, 21-12-re.

A döntőben Kunics Réka, Morvai Noémi, Vlasics Dalma (Nagykanizsa ZSE) – Ézsiás Kitti, Joó Anett, Makai Gréta, Varga Klára, Vágó Henriett (Újszászi VVSE) 21-15, 21-16. Az újszásziak többszöri cserével igyekeztek megakadályozni a nagykanizsaiak győzelmét, de nem találták a nyerő kombinációt. A kanizsaiak győzelmükkel az újszásziak ötéves bajnoki sorozatát szakították meg.

A harmadik helyért:

Csák Vivien, Fehér Valéria, Frankó Katalin, Hornyák Erzsébet, Kaszonyi Viktória (Újszászi VVSE) – Gyapjas Adrienn, Túri Adrienn, Túri Noémi (Pusztaszer PISZE SE) 15-7, 13-15, 15-10

Női egyéniben nem nevezett a háromszoros bajnok, címvédő cserszegtomaji Mile Alexandra. Többen pályáztak a szabaddá vált bajnoki címre, amelyet végül Kunics Réka nyert el. Senki sem tudta igazán megszorítani.

Négy közé jutásért:

Kunics Réka (Nagykanizsa ZSE) – Vachal Krisztina (Újszászi VVSE) 21-5, 21-11
Joó Anett (Újszászi VVSE) – Ézsiás Fanni (Újszászi VVSE) 21-10, 22-20
Kapás Ágnes (Újszászi VVSE) – Túri Noémi (Pusztaszer PISZE SE) 21-13, 7-21, 21-17
Gyapjas Adrienn (Pusztaszer PISZE SE) – Ézsiás Kitti (Újszászi VVSE) 15-21, 21-17, 21-13

Elődöntők:

Kunics Réka – Joó Anett 21-15, 21-15
Gyapjas Adrienn – Kapás Ágnes 21-10, 21-19

Döntő:

Kunics Réka – Gyapjas Adrienn 21-12, 21-14
A serdülő Kunics Réka megszerezte első felnőtt egyéni bajnoki címét.

 

Eredmények

Férfi csapat (16): Bajnok: Becskereki Sándor, Herczeg Gábor, Kézér Zsolt, Tóth Gábor (Újszászi VVSE), 2. Csák Dávid, Kurdi Gábor, Nózsi Péter (Újszászi VVSE), döntő: 17-21, 21-15, 21-16, 3. Huszár Emil, Lukács Benedek, Lukács Márton, Takács Endre (Nagykanizsa ZSE), 5. Harsányi Zoltán, Kanálos Júlió, Tóth Gergő, 6. Bérczes Róbert, Kovács Márton, Raffael Csaba, Suki József, 7. Kanalas Renátó, Molnár Dániel, Molnár Gergő, Molnár Kristóf, 9. Bábosik Ádám. Bolyós József, Farkas Balázs, 11. Fehér János, ifj. Fehér János, Lakatos Zoltán, 15. Becskereki László, Kanálos Róbert, Zele Richárd, 16. Juhász Patrik, Mága Roland, Németh Márk, Seres Zsolt, Vidák Ferenc

Férfi egyéni (33): 1. Tóth Gábor, (Újszászi VVSE) 2. Herczeg Gábor (Újszászi VVSE), döntő: 21-15, 21-14, 3. Huszár Emil (Nagykanizsa ZSE) és Nózsi Péter (Újszászi VVSE), 6. Becskereki Sándor, 8. Csák Dávid

Női csapat (8): Bajnok: Kunics Réka, Morvai Noémi, Vlasics Dalma (Nagykanizsa ZSE), 2. Ézsiás Kitti, Joó Anett, Makai Gréta, Varga Klára, Vágó Henriett (Újszászi VVSE), döntő: 21-15, 21-16, 3. Csák Vivien, Fehér Valéria, Frankó Katalin, Hornyák Erzsébet, Kaszonyi Viktória (Újszászi VVSE), 4. Gyapjas Adrienn, Túri Adrienn, Túri Noémi (Pusztaszer PISZE SE), kisdöntő: 15-7, 13-15, 15-10, 5. Barta Karolina, Ézsiás Fanni, Farkas Lilla, Vachal Krisztina, 6. Diós Letícia, Ézsiás Zsófia, Kovács Brigitta, Kovács Enikő, 7. Gulyás Adrienn, Kenyeres Lívia, Kurdi Krisztina, 8. Fehér Judit, Lakatos Zoltánné, Szacskó Ágota

Női egyéni (34): Bajnok: Kunics Réka (Nagykanizsa ZSE), 2. Gyapjas Adrienn (Pusztaszer PISZE SE), döntő:21-12, 21-14, 3. Joó Anett (Újszászi VVSE) és Kapás Ágnes (Újszászi VVSE), 5. Vachal Krisztina, 6. Ézsiás Kitti, 7. Ézsiás Fanni

 

Éremtáblázat
Egyesület arany ezüst bronz összesen
Újszászi VVSE 2 3 4 9
Nagykanizsa ZSE 2 - 2 4
Pusztaszer PISZE SE - 1 - 1

 

{slide=Eredménytábla}

19. Felnőtt Országos Bajnokság
Újszász, 2014. november 22-23.
6 egyesület, 89 versenyző
  Férfi csapat (16)  
1. Becskereki Sándor, Herczeg Gábor, Kézér Zsolt, Tóth Gábor Újszászi VVSE
2. Csák Dávid, Kurdi Gábor, Nózsi Péter Újszászi VVSE
3. Huszár Emil, Lukács Benedek, Lukács Márton, Takács Endre Nagykanizsa ZSE
4. Baranyai Benett, Farkas Balázs, Kunics Bence Nagykanizsa ZSE
5. Harsányi Zoltán, Kanálos Júlió, Tóth Gergő Újszászi VVSE
6. Bérczes Róbert, Kovács Márton, Raffael Csaba, Suki József Újszászi VVSE
7. Kanalas Renátó, Molnár Dániel, Molnár Gergő, Molnár Kristóf Újszászi VVSE
8. Himmer János, Pop Valentin, Wágner Gábor Borjád SE
9. Bábosik Ádám. Bolyós József, Farkas Balázs Újszászi VVSE
10. Dékány Dávid, Pigler Tamás, Simon Márk, Tóth Zoltán Pusztaszer PISZE SE
11. Fehér János, ifj. Fehér János, Lakatos Zoltán Újszászi VVSE
12. Árvai Milán, Lőrincz Bettina, Lőrincz Tamás Tápióbicske ST
13. Farsang András, Farsang Imre, Nagy Mátyás Z+d Cserszegtomaji SK
14. Nagy Máté, Szigedi Barbara, Szigedi Hanna Tápióbicske ST
15. Becskereki László, Kanálos Róbert, Zele Richárd Újszászi VVSE
16. Juhász Patrik, Mága Roland, Németh Márk, Seres Zsolt, Vidák Ferenc Újszászi VVSE
  Férfi egyéni (33)  
1. Tóth Gábor Újszászi VVSE
2. Herczeg Gábor Újszászi VVSE
3. Huszár Emil Nagykanizsa ZSE
4. Nózsi Péter Újszászi VVSE
5. Lukács Benedek Nagykanizsa ZSE
6. Becskereki Sándor Újszászi VVSE
7. Lukács Márton Nagykanizsa ZSE
8. Csák Dávid Újszászi VVSE
9. Suki József Újszászi VVSE
10. Raffael Csaba Újszászi VVSE
11. Dékány Dávid Pusztaszer PISZE SE
12. Farkas Balázs Nagykanizsa ZSE
13. Kanalas Renátó Újszászi VVSE
14. Kanálos Róbert Újszászi VVSE
15. Bérczes Róbert Újszászi VVSE
16. Baranyai Benett Nagykanizsa ZSE
  Női csapat (8)  
1. Kunics Réka, Morvai Noémi, Vlasics Dalma Nagykanizsa ZSE
2. Ézsiás Kitti, Joó Anett, Makai Gréta, Varga Klára, Vágó Henriett Újszászi VVSE
3. Csák Vivien, Fehér Valéria, Frankó Katalin, Hornyák Erzsébet, Kaszonyi Viktória Újszászi VVSE
4. Gyapjas Adrienn, Túri Adrienn, Túri Noémi Pusztaszer PISZE SE
5. Barta Karolina, Ézsiás Fanni, Farkas Lilla, Vachal Krisztina Újszászi VVSE
6. Diós Letícia, Ézsiás Zsófia, Kovács Brigitta, Kovács Enikő Újszászi VVSE
7. Gulyás Adrienn, Kenyeres Lívia, Kurdi Krisztina Újszászi VVSE
8. Fehér Judit, Lakatos Zoltánné, Szacskó Ágota Újszászi VVSE
  Női egyéni (34)  
1. Kunics Réka Nagykanizsa ZSE
2. Gyapjas Adrienn Pusztaszer PISZE SE
3. Joó Anett Újszászi VVSE
4. Kapás Ágnes Újszászi VVSE
5. Vachal Krisztina Újszászi VVSE
6. Ézsiás Kitti Újszászi VVSE
7. Ézsiás Fanni Újszászi VVSE
8. Túri Noémi Pusztaszer PISZE SE
9. Hornyák Erzsébet Újszászi VVSE
10. Lőrincz Bettina Tápióbicske ST
11. Csák Vivien Újszászi VVSE
12. Túri Adrienn Pusztaszer PISZE SE
13. Morvai Noémi Nagykanizsa ZSE
14. Vágó Henriett Újszászi VVSE
15. Győrfi Barbara Újszászi VVSE
16. Makai Gréta Újszászi VVSE

{/slide}

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.