Újszásztól 320 kilométerre, a Zala megyei Szepetneken rendezték a legfiatalabb lábtoll-labdázók, a 2001-ben vagy később születettek 19. Gyermek Országos Bajnokságát. A házigazdák a szokásos szívélyességgel látták vendégül a 67 versenyzőt. Sok finom sütemény, szendvics és gyümölcs, frissen főzött tea várta a messziről érkezetteket. Az újszásziak számára jól kezdődött a verseny: nyerték a fiú csapatot úgy, hogy újszásziak döntőztek: Juhász Patrik, Kovács Márton, Molnár Dániel – Dániel Márk, Farkas Levente, Kökény Martin, Mága Roland 11-7, 11-9, nyert az előző héten serdülő bajnok Diós Letícia, Ézsiás Zsófia, Kovács Enikő, Vachal Krisztina összeállítású leány csapat is. Most nehezebb dolguk volt, szorosabb döntőt játszottak, mint egy héttel korábban.

Az egyénikben nem sikerült újabb bajnokságot nyerni. A leány egyéni döntőjében Vachal Krisztina mérkőzéslabdát rontott. A harmadik játszmában már nem talált magára. Meg kellett elégednie az ezüstéremmel. A fiú egyéniben a négy közé három újszászi – Kovács Márton, Juhász Patrik és Molnár Dániel – jutott, de egyikőjük sem tudta megakadályozni a pusztaszeriek második bajnokságát, amelyet fölényesen, játszma veszteség nélkül, a mindenkinél egy fejjel magasabb Babos Roland nyert.

Az Újszászi VVSE két arany, három ezüst és két bronzéremmel fejezte be a bajnokságot. Ezzel a teljesítménnyel a bajnokság legeredményesebb egyesületének bizonyult.

 

Képtár | Picasa

Fotó: Fehér János

 

 

Eredmények

Fiú csapat (12): Bajnok: Juhász Patrik, Kovács Márton, Molnár Dániel (Újszászi VVSE), 2. Dániel Márk, Farkas Levente, Kökény Martin, Mága Roland (Újszászi VVSE), döntő: 11-7, 11-9, 3. Babos Roland, Bitó Balázs, Simon Márk (Pusztaszer PISZE SE)

Fiú egyéni (37): Bajnok: Babos Roland (Pusztaszer PISZE SE), 2. Kovács Márton (Újszászi VVSE), döntő: 11-8, 11-3, 3. Juhász Patrik és Molnár Dániel (mindkettő Újszászi VVSE), 5. Mága Roland, 6. Dániel Márk, 7. Kökény Martin

Leány csapat (8): Bajnok: Diós Letícia, Ézsiás Zsófia, Kovács Enikő, Vachal Krisztina (Újszászi VVSE), 2. Babos Klaudia, Horváth Orsolya, Németh Barbara (Pusztaszer PISZE SE), döntő: 11-4, 9-11, 12-10, 3. Kanász Zsófia, Kocsis Nikolett, Rigla Bianka (Szepetnek SE), 5. Bakó Lili, Balogh Noémi, Kovács Brigitta

Leány egyéni (27): Bajnok: Németh Barbara (Pusztaszer PISZE SE), 2. Vachal Krisztina (Újszászi VVSE), döntő: 6-11, 12-10, 11-7, 3. Ézsiás Zsófia (Újszászi VVSE) és Kocsis Nikolett (Szepetnek SE), 5. Diós Letícia

 

Éremtáblázat
Egyesület arany ezüst bronz összesen
Újszászi VVSE 2 3 3 8
Pusztaszer PISZE SE 2 1 1 4
Szepetnek SE   - 2 2

 

{slide=Eredménytáblázat}

19. Gyermek Országos bajnokság
Szepetnek, 2014.10.11.
5 egyesület, 67 versenyző
  Fiú csapat  
1. Juhász Patrik, Kovács Márton, Molnár Dániel Újszászi VVSE
2. Dániel Márk, Farkas Levente, Kökény Martin, Mága Roland Újszászi VVSE
3. Babos Roland, Bitó Balázs, Simon Márk Pusztaszer PISZE SE
4. Koszorús Sámuel, Merics Ferenc, Süli Balázs, Széles László Z+D Cserszegtomaji SK
5. Müller Péter, Salamon Soma, Tukszár Marcell Nagykanizsa ZSE
6. Buda Levente, Büki Bálint, Kocsis József, Tordai Norbert Szepetnek SE
7. Barna Benjamin, Fark Vencel, Koszorús Mirkó, Molnár Botond Z+D Cserszegtomaji SK
8. Hohl Bálint, Pór Martin, Tihanyi Márió Szepetnek SE
9. Liga Ákos, Majtán Márk, Schmidt Gábor Szepetnek SE
10. Faragó Krisztián, Radics Péter, Sziva Botond Nagykanizsa ZSE
11. Joó Dominik, Marosfalvi Dávid, Molnár Márió René Szepetnek SE
12. Banka Adrián, Imrey Péter, Tihanyi Patrik Szepetnek SE
  Fiú egyéni (37)  
1. Babos Roland Pusztaszer PISZE SE
2. Kovács Márton Újszászi VVSE
3. Juhász Patrik Újszászi VVSE
4. Molnár Dániel Újszászi VVSE
5. Mága Roland Újszászi VVSE
6. Dániel Márk Újszászi VVSE
7. Kökény Martin Újszászi VVSE
8. Simon Márk Pusztaszer PISZE SE
9. Széles László Z+D Cserszegtomaji SK
10. Süli Balázs Z+D Cserszegtomaji SK
11. Bitó Balázs Pusztaszer PISZE SE
12. Barna Benjamin Z+D Cserszegtomaji SK
13. Kocsis József Szepetnek SE
14. Fark Vencel Z+D Cserszegtomaji SK
15. Büki Bálint Szepetnek SE
16. Sziva Botond Nagykanizsa ZSE
  Leány csapat (8)  
1. Diós Letícia, Ézsiás Zsófia, Kovács Enikő, Vachal Krisztina Újszászi VVSE
2. Babos Klaudia, Horváth Orsolya, Németh Barbara Pusztaszer PISZE SE
3. Kanász Zsófia, Kocsis Nikolett, Rigla Bianka Szepetnek SE
4. Barna Bianka, Cserép Bernadett, Gyalog Csenge, Horváth Dorina Z+D Cserszegtomaji SK
5. Bakó Lili, Balogh Noémi, Kovács Brigitta Újszászi VVSE
6. Balogh Borbála, Majtán Vivien, Orsós Krisztina Szepetnek SE
7. Hlatkó Alexandra, Szakács Kitti, Tóth Amanda Szepetnek SE
8. Büki Noémi, Kucs Kinga, Molnár Krisztina, Orsós Laura Szepetnek SE
  Leány egyéni (27)  
1. Németh Barbara Pusztaszer PISZE SE
2. Vachal Krisztina Újszászi VVSE
3. Ézsiás Zsófia Újszászi VVSE
4. Kocsis Nikolett Szepetnek SE
5. Diós Letícia Újszászi VVSE
6. Szakács Kitti Szepetnek SE
7. Kanász Zsófia Szepetnek SE
8. Babos Klaudia Pusztaszer PISZE SE
9. Kovács Brigitta Újszászi VVSE
10. Horváth Dorina Z+D Cserszegtomaji SK
11. Barna Bianka Z+D Cserszegtomaji SK
12. Balogh Noémi Újszászi VVSE
13. Cserép Bernadett Z+D Cserszegtomaji SK
14. Majtán Vivien Szepetnek SE
15. Gyalog Csenge Z+D Cserszegtomaji SK
16. Tóth Amanda Szepetnek SE

 

{/slide}

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.