2014. május 7-én és 8-án rekord létszámmal, 13 iskola 147 versenyzőjének részvételével Zánkán rendezték a Lábtoll-labda Diákolimpia® III-IV. korcsoportos országos döntőjét. Legeredményesebbek az újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola tanulói voltak, akik három bajnoki címet, öt ezüst és kilenc bronzérmet nyertek a kétnapos erőpróbán. A hat bajnoki cím megnyerésére is volt esély, de a pusztaszeri Szent Miklós Katolikus Általános Iskola tanulói megakadályozták őket ebben, és ők is három bajnoki címmel gazdagabban térhettek haza, és csak az ezüst (2) és a bronzérmek (1) számában maradtak el az újszásziaktól. A szepetneki Királyi Pál Általános Iskola egy bajnokságot és egy bronzérmet nyert. A nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium egy arany, a cserszegtomaji Szabó István Általános Iskola egy ezüst, a Nagykanizsai Műszaki Szakiskola Cserháti Tagintézménye egy bronzéremmel gazdagította éremgyűjteményét.Két fiúnak, a pusztaszeri Babos Rolandnak és az újszászi Kanálos Róbertnek sikerült a csapat aranyérem mellé az egyénit is megszereznie. Az Eb válogatott Kunics Réka (Batthyány Lajos Gimnázium Nagykanizsa) is a duplázók közé tartozik. Áprilisban iskolája VI. korcsoportos fiú csapatával nyert bajnoki címet. Zánkán a IV. korcsoport leány egyénit nyerte fölényesen.

Az újszászi csapatból a IV. korcsoportos fiúk szerepeltek a legjobban. A csapatversenyben mind a három dobogós helyezést elhódították, és egyéniben is a lehetséges négyből három érmet megszereztek. Balszerencsések voltak a III. korcsoportos fiúk, akiknek a csapatdöntőben kétszer is mérkőzéslabdájuk volt, az egyéniben pedig három újszászi elől vitte el az aranyérmet a náluk két fejjel magasabb pusztaszeri ellenfelük.

A verseny után az újszászi csapat Balatonfüreden fagylaltozott és sétált a kellemes időben a füredi mólón: Következő megálló a balatonfűzfői bobpálya volt, ahol kedvére száguldhatott mindenki.

 

Képtár | Picasa

Fotó: Bakó Jánosné, Fehér János és Tóth Gábor

 

Eredmények:

III. korcsoport

Fiú csapat (13): 1. Babos Roland, Simon Márk, Szabó Gergő (Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer), 2. Juhász Patrik, Kovács Márton, Mága Roland, Molnár Dániel (Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász), döntő: 11-9, 4-11, 14-12, 3. Czipó Péter, Dániel Márk, Farkas Levente, Kökény Martin (Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász), 12. Bakos Dávid, Kanálos Péter, Kenyeres Krisztián, 13. Balogh Dávid, Dombai Ádám, Mihályi Richárd

Fiú egyéni (51): 1. Babos Roland (Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer), 2. Molnár Dániel (Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász), döntő: 11-6, 11-6, 3. Kovács Márton és Juhász Patrik (mindkettő Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász), 5. Czipó Péter, 13. Mága Roland, 15. Dániel Márk

Leány csapat (8): 1. Hlatkó Alexandra, Kanász Zsófia, Kocsis Nikolett, Müller Petra (Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek), 2. Barna Bianka, Cserép Bernadett, Gyalog Csenge, Horváth Dorina (Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj), döntő:4-11, 11-4, 13-11, 3. Diós Letícia, Ézsiás Zsófia, Kovács Enikő, Vachal Krisztina (Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász), 5. Bakó Lili, Balogh Noémi, Konka Tímea, Kovács Brigitta

Leány egyéni (31): 1. Vachal Krisztina (Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász), 2. Németh Barbara (Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer), döntő: 10-12, 11-8, 11-8, 3. Kocsis Nikolett (Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek) és Ézsiás Zsófia (Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász), 7. Diós Letícia, 12. Balogh Noémi, 16. Kovács Enikő

IV. korcsoport

Fiú csapat (14): 1. Csépány Erik, Kanalas Renátó, Kanálos Róbert, Tamás Patrik, 2. Kökény Zoltán, Molnár Gergő, Suki József, döntő: 14-12, 11-8, 3. Becskereki László, Kovács Gergő, Németh Márk, Varga Károly (mind Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász)

Fiú egyéni (38): 1. Kanálos Róbert (Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász), 2. Suki József (Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász), döntő: 11-5, 9-11, 11-8, Kanalas Renátó (Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász) és Horváth Gergő (Nagykanizsai Műszaki Szakiskola Cserháti Tagintézmény), 5. Csépány Erik, 6. Kökény Zoltán, 10. Németh Márk, 12. Varga Károly, 13. Kovács Gergő, 16. Molnár Gergő

Leány csapat (7): 1. Németh Barbara, Szabó Luca, Túri Noémi, Varga Gabriella (Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer), 2. Csák Vivien, Farkas Lilla, Kenyeres Lívia (Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász), döntő: 11-3, 11-9, Barta Karolina, Bolyós Liliána, Ézsiás Fanni, Turza Beatrix (Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász), 5. Gudics Dorottya, Hegedűs Emese, Kovács Evelin, Molnár Bianka

Leány egyéni (24): 1. Kunics Réka (Batthyány Lajos Gimnázium Nagykanizsa), Túri Noémi (Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer), döntő: 11-6, 11-0, 3. Szabó Luca (Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer) és Ézsiás Fanni (Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász), 5. Csák Vivien, 6. Kenyeres Lívia, 7. Farkas Lilla, 9. Barta Karolina, 10. Kovács Evelin, 12. Turza Beatrix

 

Éremtáblázat
Iskola arany ezüst bronz összesen
Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász 3 5 9 17
Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer 3 2 1 6
Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek 1 - 1 2
Batthyány Lajos Gimnázium Nagykanizsa 1 - - 1
Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj - 1 - 1
Nagykanizsai Műszaki Szakiskola Cserháti Tagintézmény - - 1 1

 

{slide=Eredménytáblázat}

 

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő
III-IV. korcsoport
Zánka 2014. május 7-8.
13 iskola, 147 versenyző
  III. korcsoport  
  Fiú csapat (13)  
1. Babos Roland, Simon Márk, Szabó Gergő Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer
2. Juhász Patrik, Kovács Márton, Mága Roland, Molnár Dániel Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
3. Czipó Péter, Dániel Márk, Farkas Levente, Kökény Martin Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
4. Horváth Milán, Szantner Patrik, Vlasics Bálint Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
5. Koszorús Sámuel, Merics Ferenc, Széles László Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj
6. Buda Levente, Büki Bálint, Kocsis József, Tordai Norbert Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
7. Balázs Bence, Horváth Márk, Megyesi Dominik, Tóth Máté Rozgonyi Úti Általános Iskola Nagykanizsa
8. Barna Benjamin, Koszorús Mirkó, Sándor Barnabás Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj
9. Fark Vencel, Molnár Botond, Román Zsolt Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj
10. Árvai Milán, Laczkó Gergő, Mózes Csongor Kubinyi Ágoston Általános Iskola Tápiószentmárton
11. Csabai Dániel, Csikós Csenger, Kovács Vendel Földváry Károly Általános Iskola Tápióbicske
12. Bakos Dávid, Kanálos Péter, Kenyeres Krisztián Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
13. Balogh Dávid, Dombai Ádám, Mihályi Richárd Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
  Fiú egyéni (51)  
1. Babos Roland Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer
2. Molnár Dániel Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
3. Kovács Márton Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
3. Juhász Patrik Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
5. Czipó Péter Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
6. Simon Márk Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer
7. Büki Bálint Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
8. Vlasics Bálint Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
9. Szantner Patrik Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
10. Buda Levente Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
11. Kocsis József Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
12. Szabó Gergő Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer
13. Mága Roland Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
14. Horváth Milán Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
15. Dániel Márk Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
16. Kovács Vendel Földváry Károly Általános Iskola Tápióbicske
  Leány csapat (8)  
1. Hlatkó Alexandra, Kanász Zsófia, Kocsis Nikolett, Müller Petra Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
2. Barna Bianka, Cserép Bernadett, Gyalog Csenge, Horváth Dorina Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj
3. Diós Letícia, Ézsiás Zsófia, Kovács Enikő Vachal Krisztina Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
4. Balogh Borbála, Majtán Vivien, Rigla Bianka Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
5. Bakó Lili, Balogh Noémi, Konka Tímea, Kovács Brigitta Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
6. Orsós Krisztina, Szakács Kitti, Tóth Amanda Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
7. Hudák Viktória, Szaszkó Dorka, Válint Boglárka Szászbereki Kolping Katolikus Általános Iskola
8. Gál Nóra, Kiss Virág, Simon Noémi, Valent Boglárka Bénye – Káva Általános Iskola
  Leány egyéni (34)  
1. Vachal Krisztia Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
2. Németh Barbara Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer
3. Kocsis Nikolett Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
3. Ézsiás Zsófia Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
5. Gyalog Csenge Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj
6. Szigedi Barbara Földváry Károly Általános Iskola Tápióbicske
7. Diós Letícia Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
8. Müller Petra Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
9. Szakács Kitti Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
10. Hlatkó Andrea Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
11. Majtán Vivien Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
12. Balogh Noémi Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
13. Honti Lívia Földváry Károly Általános Iskola Tápióbicske
14. Barna Bianka Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj
15. Szaszkó Dorka Szászbereki Kolping Katolikus Általános Iskola
16. Kovács Enikő Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
  IV. korcsoport  
  Fiú csapat  
1. Csépány Erik, Kanalas Renátó, Kanálos Róbert, Tamás Patrik Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
2. Kökény Zoltán, Molnár Gergő, Suki József Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
3. Becskereki László, Kovács Gergő, Németh Márk, Varga Károly Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
4. Sólyomvári Dávid, Tolnai Mihály, Tolnai Gergely Rozgonyi Úti Általános Iskola Nagykanizsa
5. Fülöp Krisztián, Marton Richárd, Pati Milán Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
6. Bitó Balázs, Németh Mátyás, Szabó Sándor Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer
7. Kovács Marcell, Salamon Soma, Tukszár Zsófia Batthyány Lajos Gimnázium Nagykanizsa
8. Belovári Bence, Kovács Bence, Zsiga András Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj
9. Cziczeli Kornél, Hohl Zsófia, Orsós Dávid, Szomi Alexandra Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
10. Hetesi Dániel, Müller Péter, Tukszár Marcell Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola Nagykanizsa
11. Csabai Gábor, Kirilov Vjacsaszlav, Kozma Gábor,Obsuszt Máté Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola Szolnok
12. Adamecz József, Fábián Viktor, Kodó Bence Attila Váci Mihály Katolikus Általános Iskola Nagykáta
13. Germuska Tibor, Kátai Máté, Nagy Kristóf, Vámosi Róbert Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola Szolnok
14. Csuhány Márk, Dobrovinszki Levente, Duchenka Zsolt Bénye – Káva Általános Iskola
  Fiú egyéni (38)  
1. Kanálos Róbert Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
2. Suki József Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
3. Kanalas Renátó Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
3. Horváth Gergő Nagykanizsai Műszaki Szakképző Iskola Cserháti Tagintézmény
5. Csépány Erik Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
6. Kökény Zoltán Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
7. Tolnai Gergely Rozgonyi Úti Általános Iskola Nagykanizsa
8. Tolnai Mihály Rozgonyi Úti Általános Iskola Nagykanizsa
9. Marton Richárd Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
10. Németh Márk Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
11. Fülöp Krisztián Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
12. Varga Károly Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
13. Kovács Gergő Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
14. Németh Mátyás Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer
15. Becskereki László Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
16. Molnár Gergő Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
  Leány csapat (7)  
1. Németh Barbara, Szabó Luca, Túri Noémi, Varga Gabriella Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer
2. Csák Vivien, Farkas Lilla, Kenyeres Lívia Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
3. Barta Karolina, Bolyós Liliána, Ézsiás Fanni, Turza Beatrix Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
4. Honti Lívia, Szigedi Barbara, Szigedi Hanna Földváry Károly Általános Iskola Tápióbicske
5. Gudics Dorottya, Hegedűs Emese, Kovács Evelin, Molnár Bianka Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
6. Dusek Dóra, Kun Viktória, Prokkain Krisztina Váci Mihály Katolikus Általános Iskola Nagykáta
7. Czerván Réka, Gáspár Viktória, Peczek Nóra, Rózsahegyi Liliána Bénye – Káva Általános Iskola
  Leány egyéni (24)  
1. Kunics Réka Batthyány Lajos Gimnázium Nagykanizsa
2. Túri Noémi Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer
3. Szabó Luca Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer
3. Ézsiás Fanni Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
5. Csák Vivien Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
6. Kenyeres Lívia Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
7. Farkas Lilla Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
8. Szigedi Hanna Földváry Károly Általános Iskola Tápióbicske
9. Barta Karolina Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
10. Kovács Evelin Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
11. Prokkain Krisztina Váci Mihály Katolikus Általános Iskola Nagykáta
12. Turza Beatrix Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
13. Varga Gabriella Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer
14. Tukszár Zsófia Batthyány Lajos Gimnázium Nagykanizsa
15. Szomi Alexandra Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
16. Hohl Zsófia Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek

 

{/slide}

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.