2013. november 23. Újszász

1993. november 28-án rendeztek első alkalommal Újszászon lábtoll-labda versenyt. Ez volt akkor a magyarországi lábtoll-labda versenyek sorában a második. A versenyen budapesti, jászjákóhalmi, nyárlőrinci, sarudi és újszászi versenyzők vettek részt: a 64 résztvevővel három korcsoportban megrendezett verseny budapesti, újszászi és sarudi győzelemmel zárult.

1993 óta minden év novemberében összegyűlnek az ország legjobb lábtoll-labdázói az újszászi tornacsarnokban. 1994-ben és 1995-ben még csak barátságos versenyen, majd a Lábtoll-labda Szövetség megalakulását követően 1996-tól a mindenkori Felnőtt Országos Bajnokságon.

Az új sportág versenyéről tudósított a TV 2 szabadidősportokat bemutató Zöldpont című műsora.

Az első versenyen sokan részt vettek olyanok, akik sokáig és eredményesen játszottak, a válogatottságig is eljutottak, de csak ketten vannak, akik azóta is kitartóan versenyeznek. Húsz éves kitartó lábtoll-labdázásáért emlékserleget kapott ifj. Fehér János és Tóth Gábor. A serlegeket a Felnőtt Ob-én Veres Pál, a Magyar Lábtoll-labda Szövetség elnöke és Fehér János – aki húsz éve rendezi az újszászi versenyeket – adta át.

 

Képtár | Picasa

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.