A szép dunántúli kistelepülésen, a horvát határtól tíz kilométerre lévő Szepetneken rendezték a gyermek lábtoll-labdázók 18. Országos Bajnokságát, amelyen a legidősebbek a 2000-ben születettek lehettek. Ennél jóval fiatalabbak is szép számmal pályára léptek. Úgy, mint a 2004-ben született Kocsis József, Hohl Bálint, Büki Noémi (Szepetnek SE), Kökény Martin (Újszászi VVSE), Fark Vencel, Molnár Botond (Cserszegtomaji SK), vagy még a náluk is fiatalabb 2005-ösök: Banka Adrián, Imrei Péter, Tóth Kitti, Orbán Kinga (Szepetnek SE) és Kanalas Róbert (Újszászi VVSE). A reggel tíztől este tízig tartó versenyen nagy csatákat vívott a kilencvenegy versenyző. A bajnoki címekért és az érmekért játszott mérkőzések többségén csak három játszmában dőlt el, hogy kinek milyen színű érem kerül a nyakába. A 320 kilométeres hajnali utazás ellenére a legeredményesebben most is az Újszászi VVSE versenyzői szerepeltek. A három bajnoki cím mellé két ezüst és két bronzérmet is nyertek. A leány egyéniben Tukszár Zsófiáé (Nagykanizsa ZSE) lett a bajnoki serleg.

A fiú hármasban két újszászi egység – Juhász Patrik, Kökény Zoltán, Suki József, Varga Károly és Becskereki László, Kovács Márton, Molnár Dániel, Molnár Gergő – vívott izgalmas és fordulatos döntőt. Mindkét csapatnak többször volt mérkőzéslabdája. Végül Suki József talpalásai döntöttek. A harmadik helyért Pusztaszer és Szepetnek játszott szoros mérkőzést.

A fiú egyéniben a nagykanizsai Tolnai unokafivérek borították fel a papírformát. A négy közé jutásért játszott mérkőzéseken Tolnai Gergely 6-11, 11-5, 11-9-re verte a ranglista első újszászi Suki Józsefet, Tolnai Mihály pedig a ranglista második Kovács Márton ellen nyert 5-11, 11-3, 11-7-re. Sokáig a rokoni döntő lehetősége is fennállt, mert az elődöntőkben mindketten nyerték az első játszmát. A családi döntő azonban elmaradt, mert végül küzdelmes mérkőzéseken az újszásziak kerekedtek felül.

Becskereki László – Tolnai Gergely 6-11, 11-6, 11-6

Molnár Gergő –Tolnai Mihály 7-11, 12-10, 11-2

A két újszászi döntőjét a higgadtabb Molnár Gergő nyerte. (11-8, 3-11, 11-6)

A leány hármas döntőjében a pusztaszeriek kezdtek jobban, és nyerték az első játszmát az álmosan kezdő Ézsiás Fanni, Ézsiás Zsófia, Turza Beatrix, Vachal Krisztina összeállítású újszásziak ellen. A második játszmában Turza Beáék összeszedték magukat, egyenlítettek, a harmadikban pedig jó játékkal bajnokok lettek. A harmadik helyet a Barta Karolina, Bolyós Liliána, Kovács Evelin összetételű újszászi kettes csapat szerezte meg.

A leány egyéni elődöntő felső ágán Szigedi Hanna (Tápióbicske ST) – Németh Barbara (Pusztaszer PISZE SE) 3-11, 12-10, 11-5. Németh Barbara az első megnyert játszma után 9-3-ról veszítette el a másodikat, majd a mérkőzést.

Az alsó ágon Tukszár Zsófia (Nagykanizsa ZSE) – Turza Beatrix (Újszászi VVSE) 12-10, 11-7. A két versenyző legutóbb az Újszász Kupa döntőjében mérkőzött. Akkor Turza Beatrix győzött. Most Tukszár Zsófia visszavágott, majd a döntőt könnyedén nyerte Szigedi Hanna ellen. (11-8, 11-4)

 

Képtár | Picasa

Fotó: Fehér János

 

Eredmények

Fiú hármas (16): Bajnok: Juhász Patrik, Kökény Zoltán, Suki József, Varga Károly (Újszászi VVSE), 2. Becskereki László, Kovács Márton, Molnár Dániel, Molnár Gergő (Újszászi VVSE), döntő: 9-11, 11-7, 15-13, 3. Babos Roland, Simon Márk, Szabó Gergő (Pusztaszer PISZE SE), 8. Czipó Péter, Kökény Martin, Mága Roland, Németh Márk, Vidák Krisztián, 11. Bakos Dávid, Dániel Márk, Kanalas Róbert, Kenyeres Krisztián.

Fiú egyéni (54): Bajnok: Molnár Gergő (Újszászi VVSE), 2. Becskereki László (Újszászi VVSE), döntő: 11-8, 3-11, 11-6, 3. Tolnai Mihály és Tolnai Gergely (mindkettő Nagykanizsa ZSE), 5. Kökény Zoltán, 6. Molnár Dániel, 7. Kovács Márton, 8. Suki József.

Leány hármas (10): Bajnok: Ézsiás Fanni, Ézsiás Zsófia, Turza Beatrix, Vachal Krisztina (Újszászi VVSE), 2. Babos Klaudia, Németh Barbara, Szeri Boglárka (Pusztaszer PISZE SE), döntő: 12-14, 11-7, 11-5, 3. Barta Karolina, Bolyós Liliána, Kovács Evelin (Újszászi VVSE), 4. Honti Lívia, Szigedi Barbara, Szigedi Hanna (Tápióbicske ST), 6. Bakó Lili, Diós Letícia, Kovács Enikő.

Leány egyéni (32): Bajnok: Tukszár Zsófia (Nagykanizsa ZSE), 2. Szigedi Hanna (Tápióbicske ST), döntő: 11-8, 11-4, 3. Turza Beatrix (Újszászi VVSE) és Németh Barbara (Pusztaszer PISZE SE, 5. Ézsiás Zsófia, 7. Vachal Krisztina, 8. Ézsiás Fanni.

 

Éremtáblázat
Egyesület arany ezüst bronz összesen
Újszászi VVSE 3 2 2 7
Nagykanizsa ZSE 1 - 2 3
Pusztaszer PISZE SE - 1 2 3
Tápióbicske ST   1 - 1

 

18. Gyermek Országos Bajnokság
Szepetnek, 2013. október 12.
6 egyesület, 91 versenyző
  Fiú hármas (16)  
1. Juhász Patrik, Kökény Zoltán, Suki József, Varga Károly Újszászi VVSE
2. Becskereki László, Kovács Márton, Molnár Dániel, Molnár Gergő Újszászi VVSE
3. Babos Roland, Simon Márk, Szabó Gergő Pusztaszer PISZE SE
4. Cziczeli Kornél, Horváth Milán, Orsós Dávid, Szantner Patrik, Vlasics Bálint Szepetnek SE
5. Müller Péter, Tolnai Gergely, Tolnai Mihály Nagykanizsa ZSE
6. Hetesi Dániel, Kovács Marcell, Tukszár Zsófia, Pongrácz Milán Nagykanizsa ZSE
7. Koszorús Sámuel, Merics Ferenc, Süli Balázs Cserszegtomaji SK
8. Czipó Péter, Kökény Martin, Mága Roland, Németh Márk, Vidák Krisztián Újszászi VVSE
9. Buda Levente, Büki Bálint, Tordai Norbert Szepetnek SE
10. Barna Benjámin, Koszorús Mirkó, Sándor Barnabás Cserszegtomaji SK
11. Bakos Dávid, Dániel Márk, Kanalas Róbert, Kenyeres Krisztián Újszászi VVSE
12.. Joó Dominik, Marosfalvi Dávid, Tihanyi Márió, Tihanyi Patrik Szepetnek SE
13. Fark Vencel, Molnár Botond, Román Zsolt Cserszegtomaji SK
14. Béli Ádám, Hohl Bálint, Kocsis József, Pór Martin Szepetnek SE
15. Faragó Krisztián Radics Péter, Sziva Botond Szepetnek SE
16.- Banka Adrián, Imrei Péter, Orbán Kinga, Tóth Kitti Szepetnek SE
  Fiú egyéni (54)  
1. Molnár Gergő Újszászi VVSE
2. Becskereki László Újszászi VVSE
3. Tolnai Mihály Nagykanizsa ZSE
4. Tolnai Gergely Nagykanizsa ZSE
5. Kökény Zoltán Újszászi VVSE
6. Molnár Dániel Újszászi VVSE
7. Kovács Márton Kovács Márton
8. Suki József Újszászi VVSE
9. Németh Márk Újszászi VVSE
10. Horváth Milán Szepetnek SE
11. Tordai Norbert Szepetnek SE
12. Szabó Gergő Pusztaszer PISZE SE
13. Babos Roland Pusztaszer PISZE SE
14. Simon Márk Pusztaszer PISZE SE
15. Varga Károly Újszászi VVSE
16. Orsós Dávid Szepetnek SE
  Leány hármas (10)  
1. Ézsiás Fanni, Ézsiás Zsófia, Turza Beatrix, Vachal Krisztina Újszászi VVSE
2. Babos Klaudia, Németh Barbara, Szeri Boglárka Pusztaszer PISZE SE
3. Barta Karolina, Bolyós Liliána, Kovács Evelin Újszászi VVSE
4. Honti Lívia, Szigedi Barbara, Szigedi Hanna Tápióbicske ST
5. Hohl Zsófia, Kocsis Nikolett, Tordai Viktória Szepetnek SE
6. Bakó Lili, Diós Letícia, Kovács Enikő Újszászi VVSE
7. Barna Bianka, Cserép Bernadett, Gyalog Csenge, Horváth Dorina Cserszegtomaji SK
8. Balogh Borbála, Majtán Vivien, Orsós Krisztina Szepetnek SE
9. Hlatkó Alexandra, Kanász Zsófia, Rigla Bianka Szepetnek SE
10. Büki Noémi, Szakács Kitti, Tóth Amanda Szepetnek SE
  Leány egyéni (32)  
1. Tukszár Zsófia Nagykanizsa ZSE
2. Szigedi Hanna Tápióbicske ST
3. Turza Beatrix Újszászi VVSE
4. Németh Barbara Pusztaszer PISZE SE
5. Ézsiás Zsófia Újszászi VVSE
6. Babos Klaudia Pusztaszer PISZE SE
7. Vachal Krisztina Újszászi VVSE
8. Ézsiás Fanni Újszászi VVSE
9. Kovács Enikő Újszászi VVSE
10. Szeri Boglárka Pusztaszer PISZE SE
11. Diós Letícia Újszászi VVSE
12. Barta Karolina Újszászi VVSE
13. Kanász Zsófia Szepetnek SE
14. Szigedi Barbara Tápióbicske ST
15. Hohl Zsófia Szepetnek SE
16. Kovács Evelin Újszászi VVSE

 

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.