7. Lábtoll-labda Világbajnokság
2013. szeptember 2-5.
Cao Lanh, Vietnám

 

2. nap - Szeptember 3.

Tóth Gábor bronzéremmel ünnepelte századik válogatottságát a vietnámi Chao Lanban a 7. lábtoll vb-n. Az újszászi versenyzőklubtársával, Kapás Ágnessel megismételte 2010-es harmadik helyezését.

Az egyéniző Mile Alexandra (Cserszegtomaji SK) a negyedik helyen végzett. A négy közé jutásért a német Sarah Walter ellen nagy mérkőzésen döntötték el, hogy ki a legjobb európai.

Tóth Gábornak nagy terhelés volt az egy napon két versenyszám és csak a negyedik helyet szerezte meg az egyéniben. Az elődöntők során a későbbi kínai világbajnok ellen becsülettel helytállt, az első játszmában még 10-8-ra vezetett is.

Öt versenyszám után a kínaiak 3, a vietnámiak két világbajnoki címet szereztek. Magyarország Makaóval holtversenyben 2-2 bronzéremmel harmadik az éremtáblázaton.

 

Eredmények:

Vegyes páros

Négy közé jutásért
Tóth Gábor, Kapás Ágnes (Magyarország) – Vacirca Andrea, Manuello Cristina (Olaszország) 2-0, 21-9, 21-4

Elődöntő:
Tóth Gábor, Kapás Ágnes (Magyarország) – Nguyen Chou Vuong, Trinh Thi Nga (Vietnám) 0-2, 12-21, 13-21

Harmadik helyért:
Tóth Gábor, Kapás Ágnes (Magyarország) – Tam Chi Kin, Wong Weng Man (Makaó), 2-0, 21-12, 21-18

A vegyes páros ellenfele a 2010-es vb-n szintén Makaó volt, akiket akkor csak nagyon szoros meccsen tudtak legyőzni. Kapás Ágnesnek nagy érdemei vannak a győzelembe. A védekezésből és különleges, jól helyezett talpalásaival a támadásból is kivette a részét.

Végeredmény:

  1. Kína
  2. Vietnám
  3. Magyarország
  4. Makaó

 

Férfi egyéni

Négy közé jutásért:
Tóth Gábor (Magyarország) – Pekka Marjamäki (Finnország) 2-0, 21-11, 21-10

Elődöntő:
Mai Yutian (Kína) – Tóth Gábor (Magyarország) 0-1, 21-16, 21-4

100. válogatott mérkőzésén Tóth Gábor az első játszmában mindent megpróbált a későbbi világbajnok ellen, még vezetett is, de a vége 21-06 lett a kínai javára. A második játszmában már a kínai uralta a pályát.

Harmadik helyért:
David Zentarra (Németország) – Tóth Gábor (Magyarország) 2-1, 18-21, 21-12, 21-10

A Kína elleni mérkőzés és a vegyes páros meccsek kimerítették Tóthot, nem bírta erővel a döntő játszmát.

Végeredmény:

  1. Kína
  2. Vietnám
  3. Németország
  4. Magyarország

 

Női egyéni

Négy közé jutásért:
Mile Alexandra (Magyarország) – Sarah Walter (Németország) 2-1, 12-21, 21-12, 22-20

Az első szettben a német versenyző volt nagy fölényben, a másodikban Mile fordított. A harmadikban 12-7-ről 13-12-ra csuklott össze, majd 17-15-re feljött. Ezután 19-17-re ismét a német versenyző vezetett. Mile fordított, 20-19-nél mérkőzéslabdája is volt, végül a csapattársak buzdításával 22-20-ra sikerült megnyerni a meccset.

Elődöntő:
Mile Alexandra (Magyarország) – Nguyen Thi Thanh (Vietnám) 0-2, 9-21,7-21

Harmadik helyért
Mile Alexandra (Magyarország) – Wong Weng Man (Makaó) 0-2, 21-9, 21-9

Végeredmény

  1. (Vietnám)
  2. (Kína)
  3. (Makaó)
  4. Mile Alexandra (Magyarország)

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.