2013. augusztus 13. Újszász

Az egyénizők kétnapos versenyével befejeződött a 18. Hungarian Open. A címvédők nem tudták megvédeni trónjukat. Mindkét versenyszámban új bajnokot avattak. A nőknél a 16 éves királyhelmeci Bagos Viktória nyert. A férfiaknál a kiváló szezont teljesítő borjádi Kleics Dávid egyéniben is a csúcsra ért.

Augusztus 12-én 70 nő és 118 férfi kezdte a meg az egyéni versenyt. A selejtezők során a nők versenyében két meglepő eredmény született. A 16 közé jutásért Udvari Boglárka (Cserszegtomaji SK) három játszmás küzdelemben búcsúztatta a 2. kiemelt újszászi Ézsiás Kittit. (20-22, 21-16, 21-19). Hasonlóan járt a nyolc közé jutásért a borjádiak éljátékosa, dr. Farkas Martina is. Őt az újszászi Tóth Virág ütötte el a továbbjutástól. (10-21, 21-11, 21-17)

 

Képtár | Picasa

Fotó: Fehér Judit

 

A negyeddöntők során szoros eredmény csak a Joó Anett – Udvari Boglárka mérkőzésen alakult ki.

 

Mile Alexandra – Lydia Kadzielewa 21-11, 21-16
Sarah Walter – Vágó Henriett 21-9, 21-13
Bagos Viktória – Tóth Virág 21-17, 21-10
Joó Anett – Udvari Boglárka 21-11, 19-21, 21-8

 

Az egyik elődöntőben a 2010-ben és 2011-ben bajnok német Sarah Walter és a 2008-ban és 2012-ben bajnok cserszegtomaji Mile Alexandra találkozott. A két kétszeres bajnok mérkőzésén a koncentráltabban játszó német lány nyert.

A másik ágon a királyhelmeci tehetség, Bagos Viktória és a jó formában lévő újszászi Joó Anett küzdött a döntőért. Joó Anett az első játszmát 13-6-ról, a másodikat 20-18-ról vesztette el. A döntőben Sarah Walter sem tudta Bagos Viktóriát megállítani.

 

Sarah Walter – Mile Alexandra 21-19, 26-24
Bagos Viktória – Joó Anett 21-17, 25-23

 

Döntő:

Bagos Viktória – Sarah Walter 21-10, 21-13

 

Végeredmény

1. Bagos Viktória (Királyhelmec) Szlovákia
2. Sarah Walter (FFC Hagen) Németország
3. Joó Anett (Újszászi VVSE) Magyarország
4. Mile Alexandra (Cserszegtomaji SK) Magyarország
5. Tóth Virág (Újszászi VVSE) Magyarország
6. Vágó Henriett (Újszászi VVSE) Magyarország
7. Udvari Boglárka Cserszegtomaji SK) Magyarország
8. Lydia Kadzielewa UKS Pustków-Osidele) Lengyelország

 

A férfiak rajtja előtt a bajnokra tippelők egyik része Tóth Gábor magára találásában és tizedik egyéni első helyezésének megszerzésében bízott. A másik tábor az igen látványosan röpködő kínai Li Yuyinget várta a dobogó tetejére. A további esélyesek között még a német David Zentarra, az újszászi Becskereki Sándor és Herczeg Gábor, valamint a borjádi Kleics Dávid neve merült fel.

A legjobb tizenhat közé hét újszászi: Becskereki Sándor, Kurdi Gábor, Herczeg Gábor, Szűcs Gergely, Tóth Gábor és Tóth Roland, három nagykanizsai: Farkas Balázs, Huszár Emil és Lukács Benedek, két borjádi: Himmer János és Kleics Dávid, az FFC Hagen két versenyzője: Sven Walter és David Zentarra, a Flying Feet Haspe két versenyzője: Philip Kühne és Torben Nass, valamint a kínai Li Yuying jutott. A legjobb nyolc között már csak Becskereki Sándor, Herczeg Gábor, Tóth Gábor, Huszár Emil, Himmer János, Kleics Dávid, Sven Walter, David Zentarra és Li Yuying maradt állva.

 

Negyeddöntők:

Tóth Gábor – Himmer János 18-21, 21-11, 21-18
Herczeg Gábor – David Zentarra 21-18, 21-17
Kleics Dávid – Becskereki Sándor 19-21, 21-2, 21-11
Li Yuying – Sven Walter 21-11, 21-13

 

Elődöntők:

Herczeg Gábor – Tóth Gábor 21-16, 21-18
Kleics Dávid – Li Yuying 21-11, 21-13

 

Herczeg Gábor két játszmában nyert a fáradtan mozgó Tóth Gábor ellen, akinek így egy évet várnia kell a tizedik egyéni bajnoki címére.
Kleics Dávid mozgékonyságban felvette a versenyt a kínaival, és magabiztos játékkal jutott a fináléba.

 

Döntő:

Kleics Dávid – Herczeg Gábor 21-19, 21-18

 

Herczeg Gábor nem hitte el magáról, hogy nyerhet. Kleics Dávid bízott magában és nyert. A 2013-as szezonban elért hármas és páros győzelmei után egyéniben is a csúcsra ért.

 

Végeredmény

1. Kleics Dávid (Borjád SE) Magyarország
2. Herczeg Gábor (Újszászi VVSE) Magyarország
3. Li Yuying (Shanghai SPU) Kína
4. Tóth Gábor (Újszászi VVSE) Magyarország
5. Becskereki Sándor (Újszászi VVSE) Magyarország
6. David Zentarra (FFC Hagen) Németország
7. Sven Walter (FFC Hagen) Németország
8. Himmer János (Borjád SE) Magyarország

 

Éremtáblázat
Egyesület arany ezüst bronz összesen
Borjád SE 2 - - 2
Újszászi VVSE 1 1 4 6
Királyhelmec 1 - - -
Nagykanizsa ZSE - 2 - 2
FFC Hagen - 1 - 2
Cserszegtomaj SK - - 1 1
Shanghai SPU - - 1 1

 

18. Hungarian Open
Újszász, 2013. augusztus 10-13.
8 ország, 16 egyesület, 215 versenyző
  Férfi hármas/ Men’s team (36)  
1. Himmer János, Kleics Dávid, Nyisztor Zoltán, Pop Valentin, Wágner Gábor Borjád SE (Hungary)
2. Arany Bálint, Farkas Balázs, Takács Endre Nagykanizsa ZSE (Hungary)
3. Bogár László, Boros Péter, Nózsi Péter, Szűcs Gergő Újszászi VVSE (Hungary)
4. Li Yuying, Wang Junkui, Zhang Qi, Huang Xuekui Shanghai SPU (China)
5. Becskereki Sándor, Herczeg Gábor, Kézér Zsolt, Tóth Gábor Újszászi VVSE (Hungary)
6. Stefan Blank, Sven Walter, David Zentarra, Yvo Rüsseler FFC Hagen (Germany)
7. Joó Richárd, Köböl Áron, Kurdi Gábor, Tóth Roland Újszászi VVSE (Hungary)
8. Baranyai Benett, Huszár Emil, Lukács Benedek, Lukács Márton Nagykanizsa ZSE (Hungary)
9. Philip Kühne, Torben Nass, Wolfgang Nass, Marcel Scheffel Flying Feet Haspe (Germany)
10. Sven Henneböle, Philipp Münzner, Tobias Tochtrop TV Lipperode (Germany)
11. Sebastian Költő, Kondás Ádám, Szimko Balázs Királyhelmec (Slovakia)
12. Harsányi Zoltán, Pető Tibor, Tóth Gergő Újszászi VVSE (Hungary)
13. Hartyányi Dániel, Juhász István, Konka Gábor, Lakatos Attila Újszászi VVSE (Hungary)
14. Dékány Dávid, Fehér Zsolt, Gyapjas Zsolt, Sziládi Krisztián, Terecskei Róbert Pusztaszer PISZE SE (Hungary)
15. Csák Dávid, Gajdos Tibor, Kanálos Júlió, Raffael Csaba Újszászi VVSE (Hungary)
16. Farsang András, Farsang Imre, Horváth Attila, Takács Máté Cserszegtomaji SK (Hungary)
17. Bábosik Ádám, Bábosik Ferenc, Ráski Lajos, Tóth István Újszászi VVSE (Hungary)
18. Barta Ferenc, Kanalas Renátó, Kanálos II. Róbert, Varga Károly Újszászi VVSE (Hungary)
19. Csépány Erik, Molnár Gergő, Molnár Dániel Újszászi VVSE (Hungary)
20. Horváth Gergő, Molnár Róbert, Molnár Tamás, Pati Tamás Szepetnek SE (Hungary)
21. Dany Doan, François Grignard, Nicolas Lemmer, Trung Nguyen Plumfoot Paris (France)
22. Max Duchene, Michael Duchene, Nils Berndt, Daniel Pflug Flying Feet Haspe (Germany)
23. Ézsiás Tamás, Ézsiás Tibor, Földi Béla Újszászi VVSE (Hungary)
24. Dániel Márk, Farkas Levente, Juhász Patrik, Kovács Márton Újszászi VVSE (Hungary)
25. Kovács Gergő, Németh Márk, Suki József, Zele Richárd Újszászi VVSE (Hungary)
26. Ágotai Olivér, Bakó János, Szacskó József Újszászi VVSE (Hungary)
27. Ifj. Ágotai Olivér, Baláti Márton, Molnár Kristóf Újszászi VVSE (Hungary)
28. Becskereki László, Faragó Róbert, Seres Zsolt Újszászi VVSE (Hungary)
29. Pigler Tamás, Tóth Zoltán, Vágó Tibor Pusztaszer PISZE SE (Hungary)
30. Árva Tamás, Lengyel Norbert, Lőrincz Tamás, Nagy Máté Tápióbicske ST (Hungary)
31. Mészáros Róbert, Molnár József, Ságodi Zoltán Tápióbicske ST (Hungary)
32. Bacskai Gergő, Bók János, Feke Gábor, Szűcs Gábor Királyhelmec (Slovakia)
33. Bolyós József, Farkas Balázs, Kökény Zoltán Újszászi VVSE (Hungary)
34. Czipó Péter, Fehér János, ifj. Fehér János Újszászi VVSE (Hungary)
35. Kaizer Ákos, Niklas Meissner, Nathalie Kröner Flying Feet Haspe (Germany)
36. Jordan Edgar, Chris Elder, David Winter YMCA Consett (England)
  Női hármas/Women’s team (22)  
1. Ézsiás Kitti, Joó Anett, Makai Gréta, Vágó Henriett Újszászi VVSE (Hungary)
2. Kunics Réka, Morvai Noémi, Prukker-Gozdán Ágota, Végh Dóra Nagykanizsa ZSE (Hungary)
3. Barta Petra, Gazdag Viktória, Gulyás Adrienn, Kurdi Krisztina, Tóth Virág Újszászi VVSE (Hungary)
4. Bagos Viktória, Geri Bettina, Muszka Beatrica, Pribula Éva Királyhelmec (Slovakia)
5. Mile Alexandra, Pál Dorina, Udvari Boglárka Cserszegtomaji SK (Hungary)
6. Dr. Farkas Martina, Farkas Mirella, Gyapjas Adrienn, Merk Gréta, Vonház Aliz Borjád SE (Hungary)
7. Cielak Zuzanna, Kądzielawa Lidia, Kielur Sylwia, Miazga Sylwia UKS Pustków-Osiedle (Poland)
8. Sarah Walter, Judit Harsányi, Frida Varga FFC Hagen (Germany)
9. Dobozi Boglárka, Turza Beatrix, Tűri Alexandra Újszászi VVSE (Hungary)
10. Harmath Fanni, Szabó Luca, Túri Adrienn, Túri Noémi, Varga Gabriella Pusztaszer PISZE SE
(Hungary)
11. Csák Vivien, Fehér Valéria, Hornyák Erzsébet Újszászi VVSE (Hungary)
12. Fehér Judit, Harsányi Judit, Nagy Zoltánné, Szabó Henrietta Újszászi VVSE (Hungary)
13. Diós Letícia, Fülöp Áldáska, Kaszonyi Viktória Újszászi VVSE (Hungary)
14. Kenyeres Lívia, Mucza Szilvia, Váradi Krisztina Újszászi VVSE (Hungary)
15. Ézsiás Fanni, Ézsiás Zsófia, Vachal Krisztina Újszászi VVSE (Hungary)
16. Yu Jing, Zhang Yuan, Zhang Huiyu Shanghai SPU (China)
17. Lőrincz Bettina, Szigedi Hanna, Szigedi Barbara Tápióbicske ST (Hungary)
18. Darłak Dominika, Kocoł Monika, Cierczek Anna UKS Pustków-Osiedle (Poland)
19. Bacskai Boglárka, Molnár Bianka, Tóth Klaudia Királyhelmec (Slovakia)
20. Barta Karolina, Bolyós Liliána, Kovács Evelin Újszászi VVSE (Hungary)
21. Kocsis Nikolett, Laskiné Spingár Éva, Tóth Dorina Szepetnek SE (Hungary)
22. Honti Lívia, Malatinszky Marietta, Prokkain Krisztina Tápióbicske ST (Hungary)
  Férfi egyéni/men’s single (118)  
1. Kleics Dávid Borjád SE (Hungary)
2. Herczeg Gábor Újszászi VVSE (Hungary)
3. Li Yuying Shanghai SPU (China)
4. Tóth Gábor Újszászi VVSE (Hungary)
5. Becskereki Sándor Újszászi VVSE (Hungary)
6. David Zentarra FFC Hegen (Germany)
7. Swen Walter FFC Hegen (Germany)
8. Himmer János Borjád SE (Hungary)
9. Szűcs Gergely Újszászi VVSE (Hungary)
10. Lukács Benedek Nagykanizsa ZSE (Hungary)
11. Torben Nass Flying Feet Haspe (Germany)
12. Farkas Balázs Nagykanizsa ZSE (Hungary)
13. Philip Kühne Flying Feet Haspe (Germany)
14. Tóth Roland Újszászi VVSE (Hungary)
15. Kurdi Gábor Újszászi VVSE (Hungary)
16. Huszár Emil Nagykanizsa ZSE (Hungary)
  Női egyéni/Women’s single (70)  
1. Bagos Viktória Királyhelmec (Slovakia)
2. Sarah Walter FFC Hegen (Germany)
3. Joó Anett Újszászi VVSE (Hungary)
4. Mile Alexandra Cserszegtomaji SK (Hungary)
5. Tóth Virág Újszászi VVSE (Hungary)
6. Vágó Henriett Újszászi VVSE (Hungary)
7. Udvari Boglárka Cserszegtomaji SK (Hungary)
8. Lydia Kadzielewa UKS Pustków-Osiedle (Poland)
9. Makai Gréta Újszászi VVSE (Hungary)
10. Kurdi Krisztina Újszászi VVSE (Hungary)
11. Tűri Alexandra Újszászi VVSE (Hungary)
12. Túri Adrienn Pusztaszer PISZE SE
(Hungary)
13. Dr. Farkas Martina Borjád SE (Hungary)
14. Gulyás Adrienn Újszászi VVSE (Hungary)
15. Ézsiás Kitti Újszászi VVSE (Hungary)
16. Kunics Réka Nagykanizsa ZSE (Hungary)

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.