2013. július 4-6. Pustków-Osiedle (Lengyelország)

Az elmúlt évi lábtoll-labda Európa-bajnoksággal egy időben tartott SFE közgyűlés Lengyelországnak ítélte a 2014. évi Lábtoll-labda Európa-bajnokság rendezési jogát. Korábban a lengyelek nem rendeztek nemzetközi versenyt, de a közgyűlésen jelezték, hogy 2013-ban teszt versenyként húsz éven aluliaknak rendeznek egy nemzetközi tornát.

Július 3-tól július 6-ig négy ország – Lengyelország, Magyarország, Németország és Szlovákia – nyolc egyesületének 75 húsz év alatti versenyzője lépett pályára Pustków-Osiedle általános iskolájának sportcsarnokában. A kiválóan rendezett versenyen a lábtoll-labdázás minden versenyszámában megmutathatták tudásukat a fiatalok. Nehezítette a versenyzést, növelte a mérkőzések számát a vigaszágas lebonyolítási forma is. Játék hiányra senki sem panaszkodhatott.

Magyarországot négy egyesület – Nagykanizsa ZSE, Pusztaszer PISZE SE, Újszászi VVSE, Tápióbicske – képviselte. Legeredményesebbek a nagykanizsaiak voltak, akik két első és öt második helyezést értek el. Az Újszászi VVSE húsz játékossal vett részt a pustkówi tornán. Az eredményeik elmaradtak a várokozástól. Be kellett érniük egy ezüst és két bronzérmes helyezéssel. Legeredményesebben a második helyezett Gulyás Adrienn, Kurdi Krisztina, Tóth Virág női hármas szerepelt. Adrienn és Kriszti párosban bronzérmesként is dobogóra állhatott. A fiúknak a Harsányi Zoltán, Tóth Gergő páros bronzéremével kellett beérniük. A jól játszó német fiúk minden első helyet elvittek előlük, és a három elsőség mellé még egy második és egy harmadik helyezést is szereztek. Szlovákia színeiben a királyhelmeci lányok megnyerték a női hármast és a női párost, a fiú hármasuk valamint a vegyes párosuk bronzérmet szerzett. A sokat fejlődött házigazdák egyelőre csak a negyedik helyekig jutottak.

 

Képtár | Picasa

Fotó: Fehér János

 

Stanislaw Rokosz polgármester és Peter von Rüden SFE elnök üdvözlő szavai és a helyi mazsorettek és break táncosok műsora után a hármasokkal kezdődött a verseny. A fiúknál a németek mindenkit fölényesen vertek. A lányoknál a Bagos Viktória vezényelte szlovákok győztek. A második napon a párosoknál ismétlődött az eredmény. A fiú döntő második játszmájában 20-17-re vezetett a Kovács Patrick, Lukács Márton kanizsai páros, de a játszmalabdákat sorra kihagyták, és 22-20-ra vesztettek.

Férfi egyéniben csak németek jutottak a négy közé. A győztes Torben Nass csak a döntőben vesztett játszmát. A második helyezett Marcel Scheffel Tóth Gergő és Kanálos Júlió ellen is csak három játszmában jutott tovább.

A leány egyéniben a négy közé jutásért a pusztaszeri Gyapjas Adrienn 21-16, 21-17-re legyőzte az EB második Bagos Viktóriát. A másik favoritot, az újszászi Tóth Virágot három játszmában Túri Noémi búcsúztatta. A bravúros eredményeket elérőket aztán a nagykanizsaiak állították meg és játszottak Kunics Réka győzelmével végződő házi döntőt.

A két nagykanizsai lány a vegyes páros döntőjében is szembekerült egymással, ahol a kanizsai Lukács Márton, Morvai Noémi duó bizonyult a legjobbnak.

A teszt verseny kiválóan sikerült. Jan Malec és csapata készülhet a jövő évi felnőtt Európa-bajnokság rendezésére.

A mérkőzések után, a grillezésnél és a diszkókban a barátkozásra is volt lehetőségük a négy ország fiainak-lányainak.

A magyar csapat odaútban kassai városnézésen vett részt, amely során jártak a kassai dómban II. Rákóczi Ferenc sírjánál. A bátrabbak a Zsigmond toronyba is felmásztak. Hazafelé a Dunajecen tutajozott a társaság.

 

Eredmények

Fiú hármas (12): 1. Torben Nass, Philip Kühne, Marcel Scheffel (Flying Feet Haspe), 2. Baranyai Benett, Kovács Patrick, Kunics Bence, Lukács Márton (Nagykanizsa ZSE), 3. Bacskai Gergő, Kondás Ádám, Sebastian Költő, Szimko Balázs (Királyhelmec), 4. Harsányi Zoltán, Joó Richárd, Pető Tibor, Tóth Gergő (Újszászi VVSE), 5. Bábosik Ádám, Bábosik Ferenc, Bérczes Róbert, Ráski Lajos (Újszászi VVSE), 10. Csépány Erik, Kanalas Renátó, Kanálos Júlió, Kanálos Róbert (Újszászi VVSE).

Leány hármas (8): 1. Bagos Viktória, Bacskai Boglárka, Molnár Bianka, Muszka Beatrica, Pribula Éva (Királyhelmec), 2. Gulyás Adrienn, Kurdi Krisztina, Tóth Virág (Újszászi VVSE), 3. Szabó Luca, Túri Adrienn, Túri Noémi (Pusztaszer PISZE SE), 6. Csák Vivienn, Fehér Valéria, Fülöp Áldáska (Újszászi VVSE), 8. Ézsiás Fanni, Turza Beatrix, Varga Gabriella (Újszászi VVSE).

Fiú páros (19): 1. Philip Kühne, Torben Nass (Flying Feet Haspe), 2. Kovács Patrick, Lukács Márton (Nagykanizsa ZSE), döntő: 21-19, 22-20, 3. Harsányi Zoltán, Tóth Gergő (Újszászi VVSE), 4. Bérczes Róbert, Ráski Lajos (Újszászi VVSE), kisdöntő: 21-15, 21-18, 8. Joó Richárd, Pető Tibor (Újszászi VVSE), 10. Kanalas Renátó, Kanálos Róbert (Újszászi VVSE).

Leány páros (14): 1. Bagos Viktória, Muszka Beatrica (Királyhelmec), 2. Kunics Réka, Morvai Noémi (Nagykanizsa ZSE), döntő: 21-9, 21-7, 3. Gulyás Adrienn, Kurdi Krisztina (Újszászi VVSE), 4. Miazga Sylwia, Michalek Kinga (UKS Pustków-Osiedle), kisdöntő: 18-21, 21-13, 21-13, 5. Fülöp Áldáska, Tóth Virág (Újszászi VVSE), 10. Ézsiás Fanni, Turza Beatrix (Újszászi VVSE).

Fiú egyéni (41): 1. Torben Nass (Flying Feet Haspe), 2. Marcel Scheffel (Flying Feet Haspe) döntő: 22-20, 22-24, 21-18, 3. Christopher Zentarra (FFC Hagen), 5. Ráski Lajos (Újszászi VVSE), 10. Kanálos Júlió (Újszászi VVSE).

Leány egyéni (31): 1. Kunics Réka (Nagykanizsa ZSE) 2. Morvai Noémi (Nagykanizsa ZSE), 3. Gyapjas Adrienn (Pusztaszer PISZE SE), 4. Túri Noémi (Pusztaszer PISZE SE), 8. Tóth Virág (Újszászi VVSE), 9. Fehér Valéria (Újszászi VVSE).

Vegyes páros (26): 1. Lukács Márton, Morvai Noémi (Nagykanizsa ZSE) 2. Kovács Patrick, Kunics Réka (Nagykanizsa ZSE), döntő: 21-15, 21-14, 3. Sebastian Költő, Bagos Viktória (Királyhelmec), 5. Tóth Gergő, Gulyás Adrienn (Újszászi VVSE), 8. Harsányi Zoltán, Tóth Virág (Újszászi VVSE), 10. Kanálos II. Róbert, Csák Vivien (Újszászi VVSE).

 

Éremtáblázat
Egyesület arany ezüst bronz összesen
Flying Feet Haspe 3 1 - 4
Nagykanizsa ZSE 2 5 - 7
Királyhelmec 2 - 2 5
Újszászi VVSE - 1 2 3
Pusztaszer PISZE SE - - 2 2
FFC Hagen - - 1 1

 

Fehér János

 

W I Międznarodowych Mistrzostwach "Lotki Kopanej" do lat 20
International Shuttlecock Championships under 20 year
Pustków-Osiedle (Poland), 2013.07.04-06.
4 countries, 75 players
  Men‘s team (12)  
1. Nass Torben, Kühne Philip, Scheffel Marcel Flying Feet Haspe (Germany)
2. Baranyai Benett, Kovács Patrick, Kunics Bence, Lukács Márton, Kunics Réka, Morvai Noémi Nagykanizsa ZSE (Hungary)
3. Bacskai Gergő, Kondás Ádám, Sebastian Költö, Szimko Balázs Királyhelmec (Slovakia)
4. Harsányi Zoltán, Joó Richárd, Pető Tibor, Tóth Gergő Újszászi VVSE (Hungary)
5. Bábosik Ádám, Bábosik Ferenc, Bérczes Róbert, Ráski Lajos Újszászi VVSE (Hungary)
6. Twer Arne, Florian Krick, Christopher Zentarra FFC Hagen (Germany)
7. Siwy Patryk, Garus Piotr, Wojtaszek Paweł USK Pustków-Osiedle (Poland)
8. Árva Tamás, Lőrincz Tamás, Nagy Máté Tápióbicske ST (Hungary)
9. Fehér Zsolt, Gyapjas Adrienn, Terecskei Róbert Pusztaszer PISZE SE (Hungary)
10. Csépány Erik, Kanalas Renátó, Kanálos Júlió, Kanálos Róbert Újszászi VVSE (Hungary)
11. Dartak Tomasz, Haracz Paweł, Jezuit Karol UKS Pustków-Osiedle (Poland)
12. Cabaj Paweł, Ciurkot Jakub, Haracz Adam UKS Pustków-Osiedle (Poland)
  Women‘s team (8)  
1. Bagos Viktória, Bacskai Boglárka, Molnár Bianka, Muszka Beatrica, Pribula Éva Királyhelmec (Slovakia)
2. Gulyás Adrienn, Kurdi Krisztina, Tóth Virág Újszászi VVSE (Hungary)
3. Szabó Luca, Túri Adrienn, Túri Noémi Pusztaszer PISZE SE (Hungary)
4. Miazga Sylwia, Michałek Kinga, Cielek Zuzanna UKS Pustków-Osiedle (Poland)
5. Lőrincz Bettina, Szigedi Barbara, Szigedi Hanna Tápióbicske ST (Hungary)
6. Csák Vivienn, Fehér Valéria, Fülöp Áldáska Újszászi VVSE (Hungary)
7. Kocoł Monika, Cierczek Anna, Kielur Sylwia UKS Pustków-Osiedle (Poland)
8. Ézsiás Fanni, Turza Beatrix, Varga Gabriella Újszászi VVSE (Hungary)
  Men‘s single (41)  
1. Nass Torben Flying Feet Haspe (Germany)
2. Scheffel Marcel Flying Feet Haspe (Germany)
3. Zentarra Christopher FFC Hagen (Germany)
4. Kühne Philip Flying Feet Haspe (Germany
5. Ráski Lajos Újszászi VVSE (Hungary)
6. Sebastian Költö Királyhelmec (Slovakia)
7. Szimko Balázs Királyhelmec (Slovakia)
8. Kovács Patrick Nagykanizsa ZSE (Hungary)
9. Lukács Márton Nagykanizsa ZSE (Hungary)
10. Kanálos Júlió Újszászi VVSE (Hungary)
11. Csépány Erik Újszászi VVSE (Hungary)
12. Siwy Patryk UKS Pustków-Osiedle (Poland)
13. Wojtaszek Pawel UKS Pustków-Osiedle (Poland)
14. Kunics Bence Nagykanizsa ZSE (Hungary)
15. Garus Piots UKS Pustków-Osiedle (Poland)
16. Harsányi Zoltán Újszászi VVSE (Hungary)
  Women‘s single (31)  
1. Kunics Réka Nagykanizsa ZSE (Hungary)
2. Morvai Noémi Nagykanizsa ZSE (Hungary)
3. Gyapjas Adrienn Pusztaszer PISZE SE (Hungary)
4. Túri Noémi Pusztaszer PISZE SE (Hungary)
5. Túri Adrienn Pusztaszer PISZE SE (Hungary)
6. Miazga Sylwia UKS Pustków-Osiedle (Poland)
7. Bagos Viktória Királyhelmec (Slovakia)
8. Tóth Virág Újszászi VVSE (Hungary)
9. Fehér Valéria Újszászi VVSE (Hungary)
10. Lőrincz Bettina Tápióbicske ST (Hungary)
11. Cielak Zuzanna UKS Pustków-Osiedle (Poland)
12. Kocol Monika UKS Pustków-Osiedle (Poland)
13. Ézsiás Fanni Újszászi VVSE (Hungary)
14. Kielur Sylvia UKS Pustków-Osiedle (Poland)
15. Kaput Gabriela UKS Pustków-Osiedle (Poland)
16. Kurdi Krisztina Újszászi VVSE (Hungary)
  Women‘s double (14)  
1. BagosViktória, Muszka Beatrica Királyhelmec (Slovakia)
2. Kunics Réka, Morvai Noémi Nagykanizsa ZSE (Hungary)
3. Gulyás Adrienn, Kurdi Krisztina Újszászi VVSE (Hungary)
4. Miazga Sylwia, Michalek Kinga UKS Pustków-Osiedle (Poland)
5 Fülöp Áldáska, Tóth Virág Újszászi VVSE (Hungary)
6. Túri Adrienn, Túri Noémi Pusztaszer PISZE SE (Hungary)
7. Lőrincz Bettina, Szigedi Hanna Tápióbicske ST (Hungary)
8. Cielak Zuzanna, Kielur Sylwia UKS Pustków-Osiedle (Poland)
9. Bacskai Boglárka, Molnár Bianka Királyhelmec (Slovakia)
10. Ézsiás Fanni, Turza Beatrix Újszászi VVSE (Hungary)
11. Csák Vivien, Fehér Valéria Újszászi VVSE (Hungary)
12. Kocol Monika, Cierzek Anna UKS Pustków-Osiedle (Poland)
13. Kaput Gabriela, Czapla Julia UKS Pustków-Osiedle (Poland)
14. Szabó Luca, Varga Gabriella Pusztaszer PISZE SE (Hungary)
  Men‘s double (19)  
1. Kühne Philip, Nass Torben Flying Feet Haspe (Germany)
2. Kovács Patrick, Lukács Márton Nagykanizsa ZSE (Hungary)
3. Harsányi Zoltán, Tóth Gergő Újszászi VVSE (Hungary)
4. Bérczes Róbert, Ráski Lajos Újszászi VVSE (Hungary)
5. Zentarra Christopher, Krick Florian FFC Hagen (Germany)
6. Kondás Ádám, Szimko Balázs Királyhelmec (Slovakia)
7. Baranyai Benett, KunicsBence Nagykanizsa ZSE (Hungary)
8. Joó Richárd, Pető Tibor Újszászi VVSE (Hungary)
9. Fehér Zsolt, Terecskei Róbert Pusztaszer PISZE SE (Hungary)
10. Kanalas Renátó, Kanálos Róbert Újszászi VVSE (Hungary)
11. Csépány Erik, Kanálos Júlió Újszászi VVSE (Hungary)
12. Siwy Patryk, Wojtaszek Paweł UKS Pustków-Osiedle (Poland)
13. Bacskai Gergő, Sebastian Költö Királyhelmec (Slovakia)
14. Haracz Paweł, Jezuit Karol UKS Pustków-Osiedle (Poland)
15. Árva Tamás, Lőrincz Tamás Tápióbicske ST (Hungary)
16. Haracz Adam, Szczepanek Piotr UKS Pustków-Osiedle (Poland)
17. Nagy Máté, Twer Arne Tápióbicske ST (Hungary), FFC Hagen (Germany)
18. Darłak Tomasz, Ciurkot Jakub UKS Pustków-Osiedle (Poland)
19. Bábosik Ádám, Bábosik Ferenc Újszászi VVSE (Hungary)
  Mixed double (26)  
1. Lukács Márton, Morvai Noémi Nagykanizsa ZSE (Hungary)
2. Kovács Patrick, Kunics Réka Nagykanizsa ZSE (Hungary)
3. Sebastian Költö, Bagos Viktória Királyhelmec (Slovakia)
4. Marcel Scheffel, Túri Adrienn Flying Feet Haspe (Germany), Pusztaszer PISZE SE (Hungary)
5. Tóth Gergő, Gulyás Adrienn Újszászi VVSE (Hungary)
6. Siwy Patrik, Miazga Sylwia UKS Pustków-Osiedle (Poland)
7. Szimko Balázs, Pribula Eva Királyhelmec (Slovakia)
8. Harsányi Zoltán, Tóth Virág Újszászi VVSE (Hungary)
9. Kondás Ádám, Muszka Beatrica Királyhelmec (Slovakia)
10. Kanálos Róbert, Csák Vivien Újszászi VVSE (Hungary)
11. Kanalas Renátó, Turza Beatrix Újszászi VVSE (Hungary)
12. Joó Richárd, Kurdi Krisztina Újszászi VVSE (Hungary)
13. Terecskei Róbert, GyapjasAdrienn Pusztaszer PISZE SE (Hungary)
14. Lőrincz Tamás, Lőrincz Bettina Tápióbicske ST (Hungary)
15. Bérczes Róbert, Varga Gabriella Újszászi VVSE, Pusztaszer PISZE SE (Hungary)
16. Fehér Zsolt, Túri Noémi Pusztaszer PISZE SE (Hungary)

 

   
   

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.