Az újszászi Vörösmarty Mihály Általános iskola tanulói voltak a legeredményesebbek a május 9-én és 10-én Zánkán, az Új Nemzedék Központ sportcsarnokában megrendezett III-IV. korcsoport diákolimpiai döntőjében: a nyolc versenyszámból hatot megnyertek. Vetélytársaik közül a tápióbicskeiek és a pusztaszeriek nyertek egy-egy bajnoki címet.

Tizenkét iskola 109 versenyzője lépett pályára a kétnapos döntőn, és vívott izgalmas és látványos mérkőzéseket. A népes újszászi csapat szerepelt a legeredményesebben. A Vörösmartysok a hat diákolimpiai bajnoki cím mellé még három ezüst és négy bronzérmet is begyűjtöttek. Három versenyzőnek a duplázás is sikerült. Ézsiás Fanni, Kanálos II. Róbert és Suki József egyéniben és csapatban is győzni tudtak.

A verseny után balatoni hajózással és a balatonfűzfői kalandparkban bobozással ünnepelték az újszásziak a jó eredményeket.

 

Képtár | Picasa

Fotó: Bakó Jánosné, Becskereki Sándor, Fehér János és Tóth Gábor

 

Eredmények

III. korcsoport

Fiú hármas (12): Bajnok: Juhász Patrik, Kovács Márton, Németh Márk, Suki József (Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász), 2. Babos Roland, Simon Márk, Szabó Gergő (Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer), döntő: 15-7, 15-12, 3. Becskereki László, Kökény Zoltán, Molnár Dániel, Molnár Gergő (Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász), 5. Mága Roland, Tálas Gergő, Varga Károly, Vidák Krisztián, 12. Bakos Dávid, Czipó Péter, Dániel Márk, Kanalas Antal, Kenyeres Krisztián.

Fiú egyén (46): Bajnok: Suki József (Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász), 2. Becskereki László (Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász) döntő: 11-8, 11-9, 3. Molnár Gergő (Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász) és Fülöp Krisztián (Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek), 5. Kovács Márton.

Leány hármas (8): Bajnok: Ézsiás Fanni, Ézsiás Zsófia, Turza Beatrix, Vachal Krisztina (Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász), 2. Babos Klaudia, Földvári Sára, Németh Barbara (Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer), döntő:15-11, 15-8, 3. Hohl Zsófia, Kocsis Nikolett, Müller Petra (Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek), 7. Balogh Ramóna, Barta Karolina, Kovács Evelin, 8. Bakó Lili, Diós Letícia, Lakatos Mercédesz, Menkó Melitta.

Leány egyéni (32): Bajnok: Ézsiás Fanni (Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász), 2. Németh Barbara, döntő: 13-11, 5-11, 11-7, 3. Szigedi Hanna (Földváry Károly Általános Iskola Tápióbicske) és Kocsis Nikolett (Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek), 6. Barta Karolina, 8. Turza Beatrix.

IV. korcsoport

Fiú hármas (5): Bajnok: Csépány Erik, Kanalas Renátó, Kanálos II. Róbert, Kun Soma (Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász), 2. Fülöp Krisztián, Horváth Gergő, Marton Richárd, Pati Milán, Szomi Alexandra (Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek), döntő: 16-18, 15-13, 15-13, 3. Bolyós József, Faragó Róbert, Farkas Balázs, Zele Richárd (Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász).

Fiú egyéni (18): Bajnok: Kanálos II. Róbert (Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász), 2. Kanalas Renátó (Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász), döntő: 7-11, 11-7, 11-7, 3. Csépány Erik (Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász) és Németh Mátyás (Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer), Zele Richárd, 8. Farkas Balázs.

Leány hármas (4): Bajnok: Szabó Luca, Túri Noémi, Varga Gabriella (Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer), 2. Csák Vivien, Farkas Lilla, Kenyeres Lívia (Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász), döntő: 15-8, 15-9, 3. Lőrincz Bettina, Szigedi Barbara, Szigedi Hanna (Földváry Károly Általános Iskola Tápióbicske), 4. Kis Csenge, Molnár Bianka, Nagy Ildikó, Tóth Barbara

Leány egyéni (14): Bajnok: Lőrincz Bettina (Földváry Károly Általános Iskola Tápióbicske), 2. Túri Noémi (Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer), döntő: 11-9, 6-11, 13-11, 3. Szabó Luca (Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer) és Balogh Eszter (Dr. Mező Ferenc - Thúry György Gimnázium és Szakiskola Nagykanizsa), 5. Hornyák Erzsébet, 6. Farkas Lilla, 7. Csák Vivien, 8. Tóth Barbara.

 

Éremtáblázat
Egyesület arany ezüst bronz összesen
Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász 6 3 4 13
Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda Pusztaszer 1 4 2 7
Földváry Károly Általános Iskola Tápióbicske 1 - 2 3
Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek - 1 3 4
Dr. Mező Ferenc - Thúry György Gimnázium és Szakiskola Nagykanizsa - - 1 1

 

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő
III.-IV. korcsoport
Zánka, 2013. május 9-10.
12 iskola, 109 versenyző
  III. korcsoport  
  Fiú hármas (12)  
1. Juhász Patrik, Kovács Márton, Suki József, Németh Márk Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
2. Babos Roland, Simon Márk, Szabó Gergő Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer
3. Becskereki László, Kökény Zoltán, Molnár Dániel, Molnár Gergő Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
4. Cziczeli Kornél, Gáspár György, Horváth Milán, Orsós Dávid, Vlasics Bálint Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
5. Mága Roland, Tálas Gergő, Varga Károly, Vidák Krisztián Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
6. Hetesi Dániel, Müller Péter, Pongrácz Milán, Resperger Mihály Kőrösi Csoma Sándor – Péterfy Sándor Általános Iskola Nagykanizsa
7. Pál Flórián, Tolnai Mihály, Tolnai Gergely Rozgonyi úti Általános Iskola Nagykanizsa
8. Gyalog Csenge, Koszorús Sámuel, Merics Ferenc Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj
9. Csuhány Márk Ferenc, Duchenka Zsolt, Marsai Márk, Sipos István Bénye – Káva Általános Iskola
10. Kovács Marcell, Rátfai Levente, Salamon Soma, Tukszár Zsófia Batthyány Lajos Gimnázium Nagykanizsa
11. Buda Levente, Büki Bálint, Tordai Norbert Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
12. Bakos Dávid, Czipó Péter, Dániel Márk, Kanalas Antal, Kenyeres Krisztián Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
  Fiú egyéni (46)  
1. Suki József Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
2. Becskereki László Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
3. Molnár Gergő Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
3 Fülöp Krisztián Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
5. Kovács Márton Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
6. Tolnai Gergely Rozgonyi úti Általános Iskola Nagykanizsa
7. Simon Márk Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer
8. Szabó Gergő Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer
9. Horváth Milán Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
10. Kökény Zoltán Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
11. Sipos István Bénye – Káva Általános Iskola
12. Németh Márk Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
13. Tolnai Mihály Rozgonyi úti Általános Iskola Nagykanizsa
14. Varga Károly Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
15. Vlasics Bálint Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
16. Juhász Patrik Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
  Leány hármas (8)  
1. Ézsiás Fanni, Ézsiás Zsófia, Turza Beatrix, Vachal Krisztina Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
2. Babos Klaudia, Földvári Sára, Németh Barbara Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer
3. Hohl Zsófia, Kocsis Nikolett, Müller Petra Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
4. Bakos Dominika, Horváth Dorina, Tóth Benigna Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj
5. Balogh Borbála, Kanász Zsófia, Majtán Vivien, Tordai Viktória Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
6. Marton Alexandra, Szakács Kitti, Tóth Amanda Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
7. Balogh Ramóna, Barta Karolina, Kovács Evelin Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
8. Bakó Lili, Diós Letícia, Lakatos Mercédesz, Menkó Melitta Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
  Leány egyéni (32)  
1. Ézsiás Fanni Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
2. Németh Barbara Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer
3. Szigedi Hanna Földváry Károly Általános Iskola Tápióbicske
3 Kocsis Nikolett Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
5. Tukszár Zsófia Batthyány Lajos Gimnázium Nagykanizsa
6. Barta Karolina Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
7. Müller Petra Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
8. Turza Beatrix Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
9. Bakos Dominika Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj
10. Vachal Krisztina Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
11. Gyalog Csenge Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj
12. Babos Klaudia Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer
13. Hohl Zsófia Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
14. Tóth Benigna Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj
15. Ézsiás Zsófia Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
16. Horváth Dorina Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj
  IV. korcsoport  
  Fiú hármas (5)  
1. Csépány Erik, Kanalas Renátó, Kanálos II. Róbert, Kun Soma Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
2. Fülöp Krisztián, Horváth Gergő, Marton Richárd, Pati Milán, Szomi Alexandra Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
3. Bolyós József, Faragó Róbert, Farkas Balázs, Zele Richárd Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
4. Kovács Bence, Pálfi Dániel, Szeles Ádám, Zsiga András Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj
5. Németh Mátyás, Trombitás Imre, Szabó Sándor Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer
  Fiú egyéni (18)  
1. Kanálos II. Róbert Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
2. Kanalas Renátó Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
3. Csépány Erik Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
3 Németh Mátyás Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer
5. Zele Richárd Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
6. Bencsik Martin Nagykanizsai Műszaki Szakképző Iskola Cserháti Tagintézmény
7. Horváth Gergő Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
8. Farkas Balázs Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
9. Pati Milán Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
10. Szeles Ádám Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj
11. Pálfi Dániel Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj
12. Faragó Róbert Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
13. Zsiga András Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj
14. Marton Richárd Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
15. Bolyós József Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
16. Kovács Bence Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj
17. Kun Soma Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
18. Trombitás Imre Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer
  Leány hármas (4)  
1. Szabó Luca, Túri Noémi, Varga Gabriella Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer
2. Csák Vivien, Farkas Lilla, Kenyeres Lívia Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
3. Lőrincz Bettina, Szigedi Barbara, Szigedi Hanna Földváry Károly Általános Iskola Tápióbicske
4. Kis Csenge, Molnár Bianka, Nagy Ildikó, Tóth Barbara Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
  Leány egyéni (14)  
1. Lőrincz Bettina Földváry Károly Általános Iskola Tápióbicske
2. Túri Noémi Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer
3. Szabó Luca Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer
3. Balogh Eszter Dr. Mező Ferenc – Thúry György Gimnázium és Szakképző Iskola Nagykanizsa
5. Hornyák Erzsébet Rózsa Imre Középiskola Újszász
6. Farkas Lilla Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
7. Csák Vivien Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
8. Tóth Barbara Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
9. Nagy Ildikó Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
10. Kis Csenge Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
11. Varga Gabriella Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer
12. Szomi Alexandra Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
13. Molnár Bianka Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász
14. Kenyeres Lívia Vörösmarty Mihály Általános Iskola Újszász

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.