2012. május 19. Szeghalom

A nagykanizsaiak bemutatóját látta az elmúlt évben Szabóné Vozár Katalin, a Felina Hungária Kft. szeghalmi üzemének termelési és logisztikai vezetője. Megtetszett neki a sportág, s már akkor elhatározta, hogy a hagyományos Felina gyermeknapon a lábtoll-labdát is a műsorba veszi. Erre május 19-én adódott lehetőség, amikor az üzem udvarán a Felinás szülők gyermekei részére rendeztek ünnepi kavalkádot. A tizenegy településről érkezett 300-400 gyerek számtalan program között választhatott. Volt ugráló vár kicsiknek és nagyoknak, körhinta, hordó lovaglás, arcfestés, kerékpáros akadálypálya, halacska horgászás, gofri és palacsintasütés, papírkalap készítés, arcfestés és hajfonás különböző technikákkal. A résztvevők különféle népi és ügyességi játékokat is kipróbálhattak. A színpadon és a színpad mellett egymást váltották a különböző bemutatók résztvevői: lovasok, mazsorettek, tűzoltók, zumbások, zenészek és különféle művészeti csoportok.

A lábtoll-labdát Fehér János sportág és szabályismertetőjével az Újszászi VVSE sportolói mutatták be. A színpadi bemutató Bábosik Ferenc különböző rúgásaival és labdaérintéseivel kezdődött, majd Bérczes Róberttel párban játszottak. Guggolásokkal, forgásokkal, fekvőtámaszokkal nehezített gyakorlatukkal nagy tapsot arattak. A kétlabdás játékuk is jól sikerült. Fülöp Áldáska egyéniben és Bábosik Ádámmal párban megmutatta, hogy a lányok is ügyesek ebben a sportágban és, hogy a lábtoll-labda már 9-10-éves korban is játszható arra Dalmadi Dávid és Kovács Márton mutatott jó példát. Marci még a nagyoknak is nehéz trükkös körzést is megcsinálta.

A bemutató végén a bátrabb szeghalmiak is felléptek a színpadra és néhány rúgással megkezdték az ismerkedést a kínai eredetű sportággal.

A bemutató után minden érdeklődő kipróbálhatta a lábtoll-labdázást. A merészebbek a dekázó és a távolba rúgó versenyen is részt vettek. Legtöbbet, 25-öt a gyermek korcsoportos Németh Dominik dekázott. A serdülőknél Vozár Gergely 14-el nyerte a versenyt. A felnőttek győztese Nyíri István kilencszer tudott a labdába rúgni. Neki a passzolgatás ment jól. Egy társával közel egy órát játszott a Bábosik Ádám – Bérczes Róbert párossal.

 

Képtár | Picasa

Fotó: Fehér János

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.