A lábtoll-labdázók az Újszász Kupát tartják a legnehezebb versenynek, amely már szinte nem is verseny, hanem egy kétnapos edzőtábor, ahol reggeltől estig szinte megállás nélkül hét versenyszámban rúgják a labdát a résztvevők. Így volt ez most is a szeptember 17-én és 18-án, az Újszász várossá avatásának tizennegyedik évfordulóján megrendezett tornán, amely szerbiai és szlovákiai lábtoll-labdázók részvételével nemzetközi rangra emelkedett. A hosszú és fárasztó csatában öt versenyszám megnyerésével a házigazda újszásziak szerepeltek a legjobban úgy, hogy négyszer újszászi házi döntőt láthatott a város napi ünnepség miatti viszonylag sok néző. Női egyéniben és férfi hármasban a borjádiak győztek. Különösen a hármas elvesztése fájt a hazaiaknak, mert megszakadt a Herczeg Gábor, Szűcs Gergely, Tóth Gábor összeállítású hármasuk közel egy éve tartó veretlenségi sorozata. Az elődöntő első játszmájában 21-9-re nyertek a borjádiak ellen, a második és harmadik szettben 21-14 és 21 -18-ra vesztettek és végül csak harmadikok lettek, a borjádiak pedig a kettesszámú újszászi hármast is legyőzve az első helyen végeztek. A női egyéni első fordulójában a serdülő Tűri Alexandra (Újszászi VVSE) megszorongatta a ranglistavezető Darnai Adriennt (21-19, 21-17), akit utána az első helyig már senki nem tudott megállítani.

Az Újszász Kupát a legtöbb ranglista pontot szerzett versenyzők: Tóth Gábor (Újszászi VVSE) 64 pont (három első és egy harmadik helyezés) és Vágó Henriett (Újszászi VVSE) 54 pont (egy első, két negyedik, egy ötödik helyezés) nyerték. Szintén 54 pontot ért el Ézsiás Kitti (Újszászi VVSE), (egy első, egy második, egy harmadik és egy nyolcadik helyezés). A két versenyző között az egyéniben elért jobb helyezés döntött.

A versenyt sikeres koncertje után megtekintette, és a játékot ki is próbálta Palcsó Tamás, aki kungfu technikáját alkalmazva ügyesen rúgta a labdát.

 

Képtár | Picasa

Fotó: Fehér János

 

Eredmények:
(7 egyesület, 80 versenyző)

Férfi hármas (14): 1. Himmer János, Kleics Dávid, Mayer Norbert, Pop Valentin, Wágner Gábor (Borjád SE), 2. Becskereki Sándor, Kurdi Gábor, Tóth Gergő, Tóth Roland (Újszászi VVSE), döntő:21-11, 21-19, 3. Barta Ferenc, Herczeg Gábor, Szűcs Gergely, Tóth Gábor (Újszászi VVSE), 5. Harsányi Zoltán, Joó Richárd, Köböl Áron, 9. Fehér János, Sven Henneböle, Ráski Lajos, 12. Bábosik Ferenc, Kaizer Ákos, Tóth István, 13. Ágotai Olivér, Farkas Martin, Molnár Kristóf.

Férfi páros (24): 1. Herczeg Gábor, Tóth Gábor (Újszászi VVSE), 2. Becskereki Sándor, Szűcs Gergely (Újszászi VVSE), döntő: 25-23, 21-18, 3. Huszár Emil, Takács Endre (Nagykanizsa ZSE) és Himmer János, Kleics Dávid (Borjád SE), 5. Joó Richárd, Köböl Áron, 6. Harsányi Zoltán, Tóth Gergő, 8. Bogár László, Kézér Zsolt.

Férfi egyéni (35): 1. Tóth Gábor (Újszászi VVSE), 2. Herczeg Gábor (Újszászi VVSE), döntő: 15-21, 21-19, 21-16, 3. Kleics Dávid (Borjád SE) és Huszár Emil (Nagykanizsa ZSE). 5. Becskereki Sándor, 8. Joó Richárd.

Női hármas (7): 1. Szabó Nóra, Varga Rita, Vágó Henriett (Újszászi VVSE), 2. Darnai Adrienn, Heinek Amáta, Merk Gréta (Borjád SE), döntő: 21-15, 21-18, 3. Ágoston Rebeka, Ézsiás Kitti, Joó Anett, Makai Gréta (Újszászi VVSE), 6. Bata Krisztina, Gulyás Adrienn, Kaszonyi Viktória, 7. Barta Petra, Kurdi Krisztina, Tóth Virág, Varga Frida.

Női páros (12): 1. Ézsiás Kitti, Makai Gréta (Újszászi VVSE), 2. Szabó Nóra, Varga Rita (Újszászi VVSE), döntő: 21-15, 22-20, 3. Muszka Beatrica (Királyhelmec), Udvari Boglárka (Cserszegtomaj SK) és Joó Anett, Vágó Henriett (Újszászi VVSE), 5. Gulyás Adrienn, Kurdi Krisztina, 8. Bagos Viktória, Becskereki Nikolett.

Női egyéni (19): 1. Darnai Adrienn (Borjád SE), 2. Joó Anett (Újszászi VVSE), döntő: 21-15, 21-14, 3. Varga Rita (Újszászi VVSE) és Vágó Henriett (Újszászi VVSE), 6. Szabó Nóra, 8. Ézsiás Kitti.

Vegyes páros (24): 1. Tóth Gábor, Makai Gréta (Újszászi VVSE), 2. Herczeg Gábor, Ézsiás Kitti (Újszászi VVSE), döntő: 21-15, 20-22, 21-14, 3. Harsányi Zoltán, Tóth Virág (Újszászi VVSE) és Kleics Dávid, Darnai Adrienn (Borjád SE), 5. Szűcs Gergő, Vágó Henriett, 6. Becskereki Sándor, Becskereki Nikolett, 7. Tóth Gergő, Gulyás Adrienn, 8. Kurdi Gábor, Kurdi Krisztina.

 

Éremtáblázat
Egyesület arany ezüst bronz összesen
Újszászi VVSE 5 6 6 17
Borjád SE 2 1 3 6
Nagykanizsa ZSE 2 2
Cserszegtomaj SK + Királyhelmec 1 1

 

Újszász Kupa
Újszász, 2011. szeptember 17-18.
7 egyesület, 80 versenyző
  Férfi hármas (14)  
1. Himmer János, Kleics Dávid, Mayer Norbert, Pop Valentin, Wágner Gábor Borjád SE
2. Becskereki Sándor, Kurdi Gábor, Tóth Gergő, Tóth Roland Újszászi VVSE
3. Barta Ferenc, Herczeg Gábor, Szűcs Gergely, Tóth Gábor Újszászi VVSE
4. Huszár Emil, Lukács Benedek, Takács Endre Nagykanizsa ZSE
5. Harsányi Zoltán, Joó Richárd, Köböl Áron Újszászi VVSE
6. Farkas Balázs, Kovács Patrick, Lukács Márton Nagykanizsa ZSE
7. Feke Gábor, Sebastian Költő, Kondás Ádám Királyhelmec
8. Farsang András, Farsang Imre, Németh Balázs, Udvari Boglárka Cserszegtomaj SK
9. Fehér János, Sven Henneböle, Ráski Lajos Újszászi VVSE
10. Bárkányi Márk, Dékány Dávid, Fehér Zsolt, Vágó Tibor Pusztaszer PISZE SE
11. Kis Torma András, Török Zsolt, Tomori Tamás, Szűcs Gábor Királyok (Királyhalom, Királyhelmec)
12. Bábosik Ferenc, Kaizer Ákos, Tóth István Újszászi VVSE
13. Ágotai Olivér, Farkas Balázs, Molnár Kristóf Újszászi VVSE
14. Horváth Bence, Kálmán Ferenc, Terecskei Róbert, Tóth Zoltán Pusztaszer PISZE SE
  Férfi páros (24)  
1. Herczeg Gábor, Tóth Gábor Újszászi VVSE
2. Becskereki Sándor, Szűcs Gergely Újszászi VVSE
3. Huszár Emil, Takács Endre Nagykanizsa ZSE
4. Himmer János, Kleics Dávid Borjád SE
5. Joó Richárd, Köböl Áron Újszászi VVSE
6. Harsányi Zoltán, Tóth Gergő Újszászi VVSE
7. Farkas Balázs, Lukács Benedek Nagykanizsa ZSE
8. Bogár László, Kézér Zsolt Újszászi VVSE
9. Ráski Lajos, Sven Henneböle Újszászi VVSE
10. Kis Torma András, Török Zsolt Királyhalom
11. Kondás Ádám, Tomori Tamás Királyhelmec
12. Kovács Patrick, Lukács Márton Nagykanizsa ZSE
13. Pop Valentin, Wágner Gábor Borjád SE
14. Kurdi Gábor, Tóth Roland Újszászi VVSE
15. Sebastian Költő, Molnár Kristóf Királyhelmec, Újszászi VVSE
16. Farsang Imre, Németh Balázs Cserszegtomaj SK
17. Dékány Dávid, Fehér Zsolt Pusztaszer PISZE SE
18. Tóth Zoltán, Vágó Tibor Pusztaszer PISZE SE
19. Bábosik Ferenc, Tóth István Újszászi VVSE
20. Bárkányi Márk, Terecskei Róbert Pusztaszer PISZE SE
21. Fehér János, Kaizer Ákos Újszászi VVSE
22. Farkas Balázs, Farkas Martin Újszászi VVSE
23. Horváth Bence, Kálmán Ferenc Pusztaszer PISZE SE
24. Feke Gábor, Szűcs Gábor Királyhelmec
  Férfi egyéni (35)  
1. Tóth Gábor Újszászi VVSE
2. Herczeg Gábor Újszászi VVSE
3. Kleics Dávid Borjád SE
4. Huszár Emil Nagykanizsa ZSE
5. Becskereki Sándor Újszászi VVSE
6. Lukács Benedek Nagykanizsa ZSE
7. Lukács Márton Nagykanizsa ZSE
8. Joó Richárd Újszászi VVSE
9. Szűcs Gergely Újszászi VVSE
10. Szűcs Gábor Királyhelmec
11. Tóth Gergő Újszászi VVSE
12. Fehér Zsolt Pusztaszer PISZE SE
13. Sebastian Költő Királyhelmec
14. Feke Gábor Királyhelmec
15. Kurdi Gábor Újszászi VVSE
16. Harsányi Zoltán Újszászi VVSE
  Női hármas (7)  
1. Szabó Nóra, Varga Rita, Vágó Henriett Újszászi VVSE
2. Darnai Adrienn, Heinek Amáta, Merk Gréta Borjád SE
3. Ágoston Rebeka, Ézsiás Kitti, Joó Anett, Makai Gréta Újszászi VVSE
4. Bagos Viktória, Becskereki Nikolett, Muszka Beatrica Királyhelmec, Újszászi VVSE
5. Galai Bianka, Galai Tamara, Gyapjas Adrienn, Vásárhelyi Anna Királyhalom, Pusztaszer PISZE SE
6. Bata Krisztina, Gulyás Adrienn, Kaszonyi Viktória Újszászi VVSE
7. Barta Petra, Kurdi Krisztina, Tóth Virág, Varga Frida Újszászi VVSE
  Női páros (12)  
1. Ézsiás Kitti, Makai Gréta Újszászi VVSE
2. Szabó Nóra, Varga Rita Újszászi VVSE
3. Muszka Beatrica, Udvari Boglárka Királyhelmec, Cserszegtomaj SK
4. Joó Anett, Vágó Henriett Újszászi VVSE
5. Gulyás Adrienn, Kurdi Krisztina Újszászi VVSE
6. Oszlányi Mercédesz, Szacskó Ágota Újszászi VVSE
7. Heinek Amáta, Merk Gréta Borjád SE
8. Bagos Viktória, Becskereki Nikolett Királyhelmec, Újszászi VVSE
9. Ágoston Rebeka, Barta Petra Újszászi VVSE
10. Galai Bianka, Gyapjas Adrienn Királyhalom, Pusztaszer PISZE SE
11. Bata Krisztina, Kaszonyi Viktória Újszászi VVSE
12. Tóth Virág, Varga Frida Újszászi VVSE
  Női egyéni (19)  
1. Darnai Adrienn Borjád SE
2. Joó Anett Újszászi VVSE
3. Varga Rita Újszászi VVSE
4. Vágó Henriett Újszászi VVSE
5, Bagos Viktória Királyhelmec
6. Szabó Nóra Újszászi VVSE
7. Merk Gréta Borjád SE
8. Ézsiás Kitti Újszászi VVSE
9. Tűri Alexandra Újszászi VVSE
10. Kurdi Krisztina Újszászi VVSE
11. Gulyás Adrienn Újszászi VVSE
12. Galai Bianka Királyhalom
13. Tóth Virág Újszászi VVSE
14. Becskereki Nikolett Újszászi VVSE
15. Makai Gréta Újszászi VVSE
16. Gyapjas Adrienn Pusztaszer PISZE SE
17. Vásárhelyi Anna Királyhelmec
18. Varga Frida Újszászi VVSE
19. Muszka Beatrica Királyhelmec
  Vegyes páros (22)  
1. Tóth Gábor, Makai Gréta Újszászi VVSE
2. Herczeg Gábor, Ézsiás Kitti Újszászi VVSE
3. Harsányi Zoltán, Tóth Virág Újszászi VVSE
4. Kleics Dávid, Darnai Adrienn Borjád SE
5. Szűcs Gergő, Vágó Henriett Újszászi VVSE
6. Becskereki Sándor, Becskereki Nikolett Újszászi VVSE
7. Tóth Gergő, Gulyás Adrienn Újszászi VVSE
8. Kurdi Gábor, Kurdi Krisztina Újszászi VVSE
9. Sebastian Költő, Bagos Viktória Királyhelmec
10. Farkas Balázs, Galai Tamara Nagykanizsa ZSE, Királyhalom
11. Kondás Ádám, Muszka Beatrica Királyhelmec
12. Köböl Áron, Barta Petra Újszászi VVSE
13. Ráski Lajos, Szacskó Ágota Újszászi VVSE
14. Tomori Tamás, Galai Bianka Királyhelmec, Királyhalom
15. Tóth Roland, Varga Frida Újszászi VVSE
16. Molnár Kristóf, Kaszonyi Viktória Újszászi VVSE
17. Pop Valentin, Heinek Amáta Borjád SE
18. Terecskei Róbert, Gyapjas Adrienn Pusztaszer PISZE SE
19. Wágner Gábor, Merk Gréta Borjád SE
20. Farsang András, Udvari Boglárka Cserszegtomaj SK
21. Kaizer Ákos, Bíró Beáta Újszászi VVSE
22. Bábosik Ferenc, Bata Krisztina Újszászi VVSE

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.