A szeptember 17-én pénteken megnyitott VII. Budapesti Nagy Sportágválasztónak a májusihoz hasonlóan, ismét kijutott az esőből. Ennek ellenére 100 különböző sportágban várták a látogatókat a Merkapt Maraton Sportközpontban. A folyamatos esőzés sajnos megtette a hatását, és a pálya péntek délutánra jócskán felázott, de a rendezvény így is kivételes lehetőséget nyújtott azoknak, akik fittyet hánytak a zord időjárásnak és eljöttek, hiszen szabadtéren és a fedett sátrakban egyaránt folyamatosan közel 100 sportágban tehették magukat próbára. A pénteki napra előre bejelentkezett óvodai, iskolai csoportok állták a sarat, mint ahogy a sportágak is, melyekből csak néhány mozgásformát kellett a körülmények miatt nélkülözni.

 

Képtár | Picasa

Fotó: Fehér János és Varga Frida

 

Az előző Budapesti Nagy Sportágválasztókon megjelenő, sokak számára már jól ismert sportágak idén is kipróbálhatók voltak: akrobatikus kosárlabda, atlétika, darts, freestyle foci, golf, bocsa, gyorstollaslabda, íjászat, lacrosse, lovassportok, gumiasztal, torna, ökölvívás, öttusa, rádióamatőr sport, ritmikus gimnasztika, sakk, sí, snowboard, hegymászás, sportmászás, sportlövészet, tánc, teke, tenisz, tollaslabda és vívás.

Nem maradhattak el idén sem a csapatsportok, az E-ON focisziget ismét várta a labdarúgás szerelmeseit, de az amerikai football, a baseball és a softball, a curling, a jégkorong, a kosárlabda, a kézilabda, az ultimate frizbi, a krikett, a korfball, a lyonaisse, a röplabda, a lábtoll-labda és a rögbi is a látogatók érdeklődéséért versengett. A vizes sportok kajakkal, kenuval, evezéssel, sárkányhajóval, szlalomkajakkal, raftinggal, vízilabdával – bár az időjárás miatt csaknem minden sportág „vizes sportággá” vált – képviseltették magukat a Természetesen a küzdősportok, harcművészetek sem maradhattak ki a sorból: nanbudo, canne de combat, hapkido, jiu-jitsu, kempo, kendo, judo, taekwon-do ITF, kung-fu, Wing tsun kung-fu, savate (francia boksz), teakwondo WTF, brazilian jiu jitsu, capoeira, krav-maga. ...és akik már a májusi rendezvényen szerepeltek, de még talán nem mindenki ismeri őket: hosszúkard vívás, baranta, cheerleading, discgolf és a tereplövészet is mind-mind kipróbálható volt a két nap alatt. És a sor itt még mindig folytatódik, hiszen a következő sportágakkal is lehetett találkozni: szinkronúszás, tájékozódási futás, tamburello, műugrás, nanbudo, szablyavívás, gyermek aerobik, virtuális játék és sport, sportaerobik, bridzs, fallabda, mediball, műkorcsolya, művészi görkorcsolya, gyeplabda, gyorskorcsolya. A Rippel Brothers Akadémia a mozgásművészetnek igyekezett minél több rajongót megnyerni, Rippel Ferenc és Rippel Viktor a két napon folyamatosan jelen voltak a látogatók nagy örömére.

A VII. Budapesti Nagy Sportágválasztó az esős idő ellenére szombaton is folyamatosan várta a családokat, a nagyközönséget. 11 órakor az égiek – megbecsülve a sportágak, a nézők és a szervezők kitartását – eltolták a felhőket a sportközpont fölül és szikrázó napsütéssel csalogatták, hívogatták a látogatókat az eseményre. A VII. Budapesti Nagy Sportágválasztó ismét kiállta a próbát, és a rossz időjárás ellenére közel 15000 résztvevőt vonzott.

Szeptember 17-én Fehér János vezetésével az Újszászi VVSE lábtoll-labdázói: Bata Krisztina, Farkas Martin, Kanálos Dániel, Kanálos Ferenc, Kanálos Júlió, Kaszonyi Viktória, Köböl Áron, Oszlányi Mercédesz, Ráski Lajos, Soltész Fatime, Varga Frida az esőkabátban bemutatott vízi lábtoll-labdázásban jeleskedtek. A toll-labdák ripityára áztak, de a műanyag vietnami labdák jól bírták az esőt. A folyamatos égi áldás ellenére mindig voltak próbálkozók, akik lábtoll-labdázni akartak. Az esőnek volt előnye is. Nem fújt a szél, így semmi nem zavarta Köböl Áron és Ráski Lajos látványos színpadi bemutatóját.

Szeptember 18-án Kézér Béla és Tóth Istvánné vezetésével az Ágotai Olivér, Bábosik Ádám, Bábosik Ferenc, Becskereki László, Bérczes Róbert, Csépány Erik, Kanálos Júlió, Kökény Zsolt, Molnár Kristóf újszászi utánpótlás csapat népszerűsítette a Nagy Sportágválasztón a lábtoll-labdázást. Némi eső után ők már kedvezőbb időjárási körülmények között játszottak az érdeklődőkkel.

Fehér János

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.