XV. Nyílt Magyar Nemzetközi Lábtoll-labda Bajnokság
Kulturális és Sportfesztivál

Augusztus 13-tól augusztus 17-ig Újszász volt a helyszíne, immár tizenötödik alkalommal a Nyílt Magyar Nemzetközi Lábtoll-labda Bajnokságnak, nemzetközi nevén a Hungarian Opennek, amelyen kilenc ország 220 versenyzője vett részt. A legnagyobb feladat a vendégek elhelyezése volt. A középiskola kollégiumának felújítása miatt kilenc helyen kellett a vendégeket elhelyezni. A szervezők ezt a váratlan feladatot és a versenyhez kapcsolódó sok egyéb feladatot számos segítő és támogató közreműködésével megoldották. A vendégek jól érezték magukat Újszászon, annak ellenére, hogy az aranyérmek többsége most Újszászon maradt. A világbajnokságon is eredményes újszászi válogatottak a négyből három aranyat itthon tartottak. A három aranyérem kiemelkedő teljesítmény. 2008-ban és 2009-ben 2-2, 2005-ben és 2006-ban 1-1, 2007-ben pedig aranyérem nélkül zárta a tornát az újszászi csapat. Az ideinél csak 1999-ben szerepeltek jobban a hazaiak, akkor mind a négy első helyet megszerezték. A versenyhez különböző kulturális és sportesemények kapcsolódtak.

Idézzük fel az eseményeket időrendben:

 

Labdakészítő játszóház
Augusztus 12.

A 15. Nyílt Magyar Nemzetközi Lábtoll-labda Bajnokság első felvezető eseményét, a labdakészítő játszóházat Némethné Varga Edit vezetésével a művelődési házban rendezték. A gyerekek az általuk gyűjtött tollakból különböző nagyságú és formájú labdákat kötöttek, majd műanyag lapokból színes labdákat készítettek. Gazdag Viktória ifjúsági bajnok lábtoll-labdázó zsűrizte az alkotásokat. A „legszebb labda” kategóriában Szacskó Levente, Becskereki László és Farkas Lilla sorrend született. A labdák gyakorlati próbáján a „legmesszebbre szálló toll-labda” kategóriában Szacskó Levente és Becskereki László, a „legmesszebbre szálló műanyag labda” kategóriában Kanálos Róbert és Kanálos Júlió labdái voltak a legjobbak.

 

Picasa

Fotó: Fehér János

 

 

Dekázó verseny
Augusztus 13.

Augusztus 13-án sorra érkeztek Újszászra a 15. Hungarian Open résztvevői. A helyiek és a korán érkező külföldiek – németek és szlovákiaiak – részt vettek a Tóth Gábor által vezetett dekázó versenyen, amelyen az általános iskolások korcsoportjában a három kísérletből a legjobb számított a versenybe. Az idősebbeknél az 1 perc alatt elért érintések számítottak.

A legjobbak:

Alsó tagozatos fiúk: Becskereki László 21

Felső tagozatosok:

Lányok: 1. Oszlányi Mercédesz 116
Fiúk: 1. Kanálos Róbert 127, 2. Kanálos Ferenc 122, 3. Sebastian Költő 116.

Középiskolások

Lányok: 1. Papp Kinga 83, 2. Tóth Virág 79, 3. Visnyai Erzsébet 64
Fiúk: 1. Tóth István 89, 2. Ráski Lajos 87, 3. Nagy László 83

 

Felnőttek

Nők: 1. Kocsis Alice 75, 2. Sarah Walter 47
Férfiak: 1. Nózsi Péter 106, 2. Sven Walter 95, 3. Kurdi Gábor 93
Szeniorok: 1. Szacskó József 77, 2. Hájer Iván 48, 3. Michael Nölle 43

 

Picasa

Fotó: Fehér János

 

 

Együtt a mezőny
Augusztus 13.

Augusztus 13-án este kilenc órakor az angolokat kivéve minden ország versenyzői megérkeztek Újszászra. Az angolok repülőgépe is már Budapest felé tartott. Ennek tudatában ifj. Fehér János versenyigazgató a Szász vendégházban rendezett technikai értekezleten jelenthette, hogy kilenc ország – Anglia, Ausztria, Bulgária, Franciaország, Lengyelország, Magyarország, Németország, Szerbia és Szlovákia – 40 férfi és 19 női hármasa, a hármasokban több mint 200 versenyző lép pályára a másnapi versenyen.
A tavalyiak közül hiányoznak a görögök és a skótok, valamint 12 év állandó részvétel után a finnek. Első alkalommal indulnak viszont a bolgárok.
A verseny lebonyolítása az előző évihez hasonlóan történik. A hármasoknál minden helyezést eldöntenek. A férfiak a jól bevált tömbösített formában, kevés várokozási idővel egymás után három mérkőzést lejátszva haladnak előre. Az egyéni az úgy nevezett KO. szisztémában, kieséses formában zajlik.

 

Picasa

Fotó: Fehér János

 

 

Megkezdődött a verseny
Augusztus 14.

A hagyományoknak megfelelően a szolnoki Olajbányász Fúvószenekar (karmester: Sóti Ferenc) térzenéjével kezdődött augusztus 14-én a tornacsarnok előtt a program. A zeneszámok között új elemként az európai hírű nagykanizsai gólyalábasok tartottak Czupi Gyula vezetésével érdekes és szórakoztató bemutatót. Gólyalábaztak egy és két lábon, átléptek a fekvő társaik felett, gyorsasági versenyt rendeztek, és közös zenés gyakorlatot mutattak be. A kanizsaiak után a helyi zászlóforgatók következtek. Vezetőjük, betanítójuk Bakó Jánosné. A műsort Barta Petra és Győrfi Barbara pom-pon gyakorlata zárta.
A pomponozás után kialakult a menet. Elöl a díszes ruhákba öltözött magas gólyalábasok, utánuk a mazsorettek és a zenekar, mögöttük a versenyzők. Az országok tábláit és zászlóit a legfiatalabb újszászi lábtoll-labdázók vitték. A színes menet a Kossuth, majd a Bajcsy úton a városháza elé vonult, ahol Fehér János, a verseny főszervezője köszöntötte a résztvevőket. Külön köszöntötte a júliusi világbajnokságon eredményesen szerepelt – Bogár László, Boros Péter, Kézér Zsolt, Nózsi Péter, Herczeg Gábor, Takács Zoltán, Tóth Gábor, Kapás Ágnes, Szabó Nóra, Varga Rita, Darnai Adrienn, Farkas Martina – válogatott versenyzőket. A Himnusz után Molnár Péter polgármester üdvözölte a jelenlévő kilenc ország fiait-lányait. A 15. Nyílt Magyar Nemzetközi Lábtoll-labda Bajnokságot Peter von Rüden, az Európai Lábtoll-labda Szövetség (SFE) elnöke nyitotta meg. Beszédében kiemelte Újszász és az újszászi verseny jelentőségét a lábtoll-labda népszerűsítésében. Peter von Rüden az európai, a magyar és az újszászi lábtoll-labdázás segítéséért, támogatásáért Molnár Péter polgármesternek emlékserleget adományozott.
A 15. nemzetközi verseny alkalmából a régi támogatók közül Szabó Győző, dr. Baky Endre, dr. Szóró Magdolna, Joó Erzsébet és Dobozi Róbert emlékplakettet kapott, amelyet a válogatott játékosok adtak át.
A hivatalos rész után Barta Petra és Győrfi Barbara botgyakorlatát láthatta a közönség. A megnyitó a nagykanizsaiak műsorával zárult, akik a legmagasabb gólyalábaikon egyensúlyozva kápráztatták el a közönséget.
A megnyitó után a versenyzők elvonultak a verseny helyszíneire. A nők a művelődési házban, a férfiak a tornacsarnokban mérkőztek.
Fehér János a Szász vendégházban tartott fogadáson köszönte meg a támogatók és a segítők közreműködését.
A selejtezőkben általában a papírforma érvényesült, akadt azonban néhány meglepetés is. A férfiaknál a 2000. évi VB-n induló válogatottakból álló Hartyányi Dániel, Juhász István, Pintácsi László összeállítású csapat három játszmában legyőzte (12-21, 21-19, 21-19) az akár a négy közé jutásra is esélyes Becskereki Sándor, Kurdi Gábor, Tóth Roland, Tóth Gergő összetételű újszászi utánpótlás gárdát. A már alig edző, szintén válogatottakból álló – Lakatos Attila, Malik András, Szarvas Péter, Peter von Rüden – Kisnána csapata is bejutott a legjobb nyolcba a Harsányi Zoltán, Joó Richárd, Köböl Áron, Sebők Richárd újszászi ifjúsági csapat ellenében. (13-21, 21-13, 21-11).
A nőknél a Gulyás Adrienn, Kaszonyi Viktória, Oszlányi Mercédesz, Tóth Virág, Varga Frida újszászi serdülő csapat a nyolc közé jutásért legyőzte az előző évben a legjobb külföldi női csapat címet elnyerő – Bukowska Patrycja, Kądzielawa Lidia, Miazga Sylwia, Michałek Kinga – lengyel lányokat. (22-24, 21-19, 21-18).
Este a paprikás krumpli partin és a Village Lizards együttes koncertjén töltötte együtt az időt az ifjúság. A többségében jazzt és bluest játszó nemzetközi fesztiváldíjas trió az idősebbeknek is örömet okozott zenéjével.
A nap az éjszakába nyúló táncházzal zárult, amelyen a Liliom tánccsoport tagjai – Benke Zsuzsanna, Gazdag Gabriella, Gazdag Viktória, Kaló István, Major Róbert, Pankotai Szabolcs, Pap Szilvia, Szűcs Gergely – tanították a lépésekre a nagy kedvvel táncoló nemzetközi társaságot.

 

Picasa

Fotó: Fehér János és Fehér Judit

 

 

Áramszünet után újszászi győzelmek a hármasokban
Augusztus 15.

Hazai győzelmekkel fejeződtek be a 15. Hungarian Open férfi és női hármas versenyei, amelyen 9 ország 18 egyesületének 220 versenyzője vett részt. A torna első két napján 40 férfi és 19 női hármas versengett. Kiválóan szerepeltek a magyar csapatok, és elfoglalták a dobogót. A legmagasabb fokra mindkét számban a házigazda újszásziak állhattak.

Eredmények
Férfi hármas: 1. Bogár László, Boros Péter, Kézér Zsolt, Nózsi Péter (Újszászi VVSE), 2. Arany Bálint, Hartai Attila, Takács Endre, Tóth Gábor (Nagykanizsa ZSE), 3. Himmer János, Kleics Dávid, Pop Valentin, Nyisztor Zoltán, Wagner Gábor (Borjád SE). A legjobb külföldi az 5. helyezett német FFC Hagen (Michael Kowallik, Sven Walter, David Zentarra) lett.
A világbajnoki negyedik Bogárék könnyedén vették a selejtezőket. Az elődöntőben látványos mérkőzésen verték a nagyon motivált borjádiakat. (21-15, 22-20). A fináléban a tavalyi győztes Nagykanizsa ZSE (Arany Bálint, Hartai Attila, Takács Endre) volt az ellenfelük. Ezt a csapatot erősítette vendégjátékosként az újszászi Tóth Gábor. Az első játszmát könnyedén nyerték a hazaiak. (21-13). A másodikban a dunántúliak átszervezték játékukat. Sáncuk szinte áttörhetetlen volt. 21-14-el egyenlítettek. A döntő szettben az újszásziak irányították a játékot. Már 18-12-re vezettek, de a végén csak 21-19-re tudtak nyerni. A harmadik helyért a Borjád SE Újszász második számú csapatával (Barta Ferenc, Herczeg Gábor, Szűcs Gergely, Takács Zoltán) mérkőzött. Borjád nyert 15-7, 11-15, 15-11-re.
A női hármasok versenyében a férfiakéval azonos sorrend született. 1. Kapás Ágnes, Szabó Nóra, Varga Rita (Újszászi VVSE), 2. Dominkó Dóra, Prukker-Gozdán Ágota, Varga Adrienn, Végh Dóra (Nagykanizsa ZSE), 3. Darnai Adrienn, Farkas Martina, Heinek Amáta (Borjád SE). A döntőben a Kapás Ágnes vezényelte újszászi csapat 5-6 pontos vezetéssel kezdte az első játszmát. 17-12-es vezetésüket néhány figyelmetlenségük miatt az utolsó versenyén induló Prukker-Gozdán Ágota erőteljes játékával kiegyenlítették a kanizsaiak, és 24-22-re fordítottak. A második és harmadik játszmában az erőnléti fölénybe került, összehangolt csapatmunkát mutató újszásziak könnyedén nyertek (21-12, 21-13), és megismételték tavalyi győzelmüket. A harmadik helyért Borjád SE – Újszász VVSE (Ézsiás Kitti, Gazdag Viktória, Joó Anett, Szőke Viktória) 8-15, 16-14, 15-9.
A nőknél a legjobb külföldi csapat címet a 10. helyezett Királyhalom (Fuszkó Timea, Galai Tamara, Kozma Krisztina) szerezte meg.
A második női elődöntőnél járt a verseny, amikor hatalmas vihar zúdult Újszászra. Ömlött az eső, kopogott a jég a tornacsarnok tetején és ablakain. Egy villámcsapás közel két órára sötétségbe borította a csarnokot. Az áramszünet miatt állt a verseny, késett a befejezés. Elmúlt már 23 óra, amikorra az izgalmas döntők után az eredményhirdetés befejeződött, amelyről a hajnalig tartó Kasza diszkóba tódultak a résztvevők.

 

Picasa

Fotó: Fehér János és Fehér Judit

 

 

Megkezdődött az egyéni verseny
Augusztus 16.

A reggelig tartó Kasza diszkó után a többség alvással töltötte a délelőttöt. A sportosabbak, az angolok, a lengyelek és a németek Szolnokon a Tiszaligeti strandon úszással és csúzdázással töltötték az időt.
Délután a csapatvezetők a művelődési házban Peter von Rüden SFE elnök és Fehér János SFE alelnök vezetésével nemzetközi értekezletet tartottak. Áttekintették a lábtoll-labdázás európai helyzetét, a Hungarian Openen résztvevő kilenc ország képviselői beszámoltak az országukban folyó munkáról, az eredményekről és a nehézségekről. Ezután a lábtoll-labdázás népszerűsítési és fejlesztési lehetőségeiről esett szó. Javaslatok hangzottak el – elsősorban Magyarország, Anglia és Ausztria részéről – a több ország együttműködésével közös programok létrehozására, a közös forrásteremtésre és az EU-s pályázatokban való közös részvételre.
A nemzetközi tanácskozás után a jelenlévő hazai szakosztályvezetők az aktuális feladatokról és a soron következő versenyekről tartottak rövid egyeztetést.

15 órakor 119 férfi és 59 női versenyző részvételével megkezdődött az egyéni verseny.
Az első forduló befejezése után a művelődési házban a nagyon várt és közkedvelt nemzetközi showműsor következett.

 

Picasa

Fotó: Fehér Judit

 

 

Nemzetközi showműsor
Augusztus 16.

A Hungarian Opennek régóta kellemes és szórakoztató színfoltja a nemzetközi show műsor, amelyen a versenyzők a műsorszámaikkal magukat és társaikat szórakoztatják.
Az idei műsor a Newton a lovon együttes számaival kezdődött. Az együttesben két lábtoll-labdázó – a basszusgitáros Béki Tamás és a dobos Berkó Sándor – is játszott.
Utána az újszászi tánccsoportok következtek: a Nosza Mami, a Fire Dance és a Senorák. Közben Orbán Tibor az Ábrahámnak negyven fia van című gyakorlattal alaposan megmozgatta a közönséget. A táncok után ismét Orbán Tibor következett. Nagy átéléssel Luis Amstrong slágerét, a What a Wonderful World-ot énekelte. Az első külföldi fellépők az angolok voltak. Bolgár és német segítőikkel együtt nagy sikert arattak. Különösen az YMCA dal tetszett a közönségnek. Utánuk a lengyel lányok táncoltak. Műsorukat megtekintette az Újszászon vendégeskedő Staniszlav Rokosz is, Debica polgármestere. A szlovákiaiak táncában showmanként ismerhettük meg Tomori Tamást, akiért odavoltak a nők. Az osztrák csapat először a nyelvtudás hiányán humorizáltak, majd Manuel Lang gitározott mesterien. A franciák egy rémtörténettel léptek fel, amelynek végén a WC-papírba csomagolt rém – Dany Doan – megkergette társait. A magyar blokkban Bogár László és Nózsi Péter beat box-szal, Tóth Gergő gitárjátékával, a szepetnekiek lakodalmassal szórakoztatták a közönséget. A cserszegtomaji Farsang fivérek jól asszisztáltak Németh Balázs virtuóz gitárjátékához, aki aztán Orbán Tiborral régi Omega slágereket – Ha én szél lehetnék, Petróleumlámpa – is előadott. A nemzetközi ördögbot trióban Oliver Rocques (Franciaország), Kanálos Róbert (Magyarország) és Nagy István (Szerbia) tekergette ördöngősen a botokat. Michael Nölle (Németország) gitárjátéka most is lenyűgözte a hallgatóságot. A királyhalmiak táncegyveleggel szerepeltek, amelyben a közönség is limbó hintózott, a végén pedig az egész terem kólózott. A befejezés Orbán Tiboré volt. Először a Tán a macska, tán a macska dalocskával mozgatta meg ismét a társaságot, majd egy tapsos játékkal zárta az estét.

 

Picasa

Fotó: Fehér Judit

 

 

Újszászi győzelem a férfi egyéniben is
Augusztus 17.

A 119 férfi egyéniző között is a magyarok voltak a legjobbak. Az előző évi bajnok Hartai Attila (Nagykanizsa ZSE) távollétében új bajnokot avattak: 1. Nózsi Péter (Újszászi VVSE), 2. Kleics Dávid (Borjád SE), 3. Bogár László (Újszászi VVSE) és Tóth Gábor (Újszászi VVSE). Az újszásziaknak jól ment a játék. A nyolc közé hat újszászi, a VB harmadik német David Zentarra és a borjádi Kleics Dávid jutott. Nózsi Péter három játszmában búcsúztatta a német VB bronzérmest (15-21, 21-14, 21-16), majd klubtársát, Bogár Lászlót legyőzve (21-16, 21-19) jutott a döntőbe. A másik ágon a kellemetlen játékstílusú (minden labda visszajön tőle) Kleics Dávid haladt a döntő felé. Kurdi Gábor (Újszászi VVSE) (21-14, 21-11) és a hétszeres győztes Tóth Gábor (Újszász) (21-14, 26-24) voltak az áldozatai. A döntőben Kleics kezdett jobban. 21-18-ra nyerte az első játszmát. A másodikban Nózsi 21-15-tel egyenlített. A harmadik játszmában fordulatos játék után Nózsi Péter a végjátékban minden erejét összeszedve két védhetetlen leütéssel 22-20-ra nyerte a játszmát és a tornát. Ez volt az újszásziak harmadik első helyezése. További újszászi eredmények: 6. Kurdi Gábor, 7. Herczeg Gábor, 8. Becskereki Sándor.
A női egyéni (59 induló) német győzelemmel végződött. Sarah Walter (FFC Hagen) nyerte a döntőt a vietnami származású francia Trang Nguyen ellen. (21-14, 21-17). 3. Kapás Ágnes (Újszászi VVSE) és Farkas Martina (Borjád SE). 5. Csontos Aranka, 6. Ézsiás Kitti.
Volt esély a negyedik újszászi győzelemre is, de a Sarah Walter elleni elődöntő harmadik játszmáját 17-12-es, majd 20-16-os előnyről sem tudta megnyerni a sérüléssel bajlódó Kapás Ágnes (25-23). A technikás, helyezgetős vietnami játékot játszó Trang Nguyen három játszmában nyert a keveset támadó Farkas Martina ellen (21-16, 19-21, 21-15), így aztán a Hungarian Open történetében először nem volt magyar a női döntőben.
A egyéni eredményhirdetés után a résztvevők a hajnalig tartó gulyás partin búcsúztak egymástól és a 15. Hungarian Opentől.

 

Picasa

Fotó: Fehér Judit és Juhász Attila

 

 

Kirándulás Ópusztaszerre
Augusztus 18.

A francia, a lengyel, a német és a szerbiai vendégek közös kiránduláson vettek részt, amely során Ópusztaszeren a Nemzeti Történeti Emlékparkban kalandoztak. Megtekintették az ásatásokat, a monostor romjait, a fából készült Csete-jurtákban az „Erdő és az ember” kiállítást, a Rotundában a honfoglalás korát idéző Feszty körképet, az Árpád-emlékművet, – ahol a lábtoll-labdák is előkerültek –, valamint a skanzen sok-sok látnivalóját. A királyhalmi Nagy István és a francia Dany Doan a skanzen fogdájával belülről is megismerkedtek, mert gyanúsan viselkedtek és a csendőr felszólítására nem tudták magukat igazolni.

A kellemes nap Pálmonostoron a Kiss tanyán folytatódott, ahol látványos lovas bemutató és lovaglás szórakoztatta a társaságot. A kirándulás a tanyán feltálalt finom vacsorával ért végett.

 

Picasa

Fotó: Fehér János

 

 

A tizenötödik nemzetközi lábtoll-labda verseny sikeres volt. A résztvevők – a régóta idejárók és az először idelátogatók – most is jól érezték magukat. A sikeres rendezéshez sokan hozzájárultak. Köszönet a támogatásukért, munkájukért, segítségükért.

 

Picasa

Fotó: Fehér János és Fehér Judit

 

 

Támogatók:

Nemzeti Civil Alap
Újszász Város Önkormányzata
Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet
Jász-Nagykun-Szolnok megyei Közgyűlés
Víz és Csatorma Művek Zrt. Szolnok
Duna Aszfalt Kft. Tiszakécske
Gimnázium és Műszaki Szakközépiskola
ÚNK Vörösmarty Mihály Általános Iskola
Real Spedíció Kft. Szolnok
Piaccsarnok Kft. Újszász
Enersys Hungária Kft. Budaörs
General Service Kft. Szolnok
Raisin Tanácsadó Kft. Újszász
Tisza-Coop Rt. Szolnok
Zöld-ker Kft. Szolnok
Újszászi 4H Egyesület
Együtt Újszászért Egyesület
P.SZ. Á. Kft. Veres Ákos Szolnok
Fecske Kft. Korpácsi Ferenc Újszász
Coop Fenyőáruház
Kastély Otthon

Dr. Baky Endre
Bálint Ferenc
Barta István Százhalombatta
Dobozi Róbert
Horváth Tibor
Joó Erzsébet Újszász
Kasza József és Kasza Józsefné
Kecskés László
Nagy Gáborné Újszász
Pomázi János Újszász
Szabóné Balogh Etelka
Szabó Győző
Szalay Ferenc országgyűlési képviselő
Szaniszló Miklós Szolnok
Szilvási Ferenc CBA
Dr. Szóró Magdolna
Szűcs Pál
Tóth László
Veres Pál Szolnok
Vígh László és Vígh Lászlóné

Együttműködő szervezetek:

Városi Polgárőr Egyesület
Városi Művelődési Ház és Könyvtár
Szász Vendégház
Gabi Panzió Zagyvarékas
Deko-Pont Kft. Mezőtúr
Grafiti Nyomda Szolnok
Újszászi Rendőrőrs
Liliom tánccsoport
Fire Dance
Senora tánccsoport
Nosza Mami tánccsoport
Újszászi Városi Vasutas Sportegyesület
Travel Home 2000 Kft.

 

Segítők:
Ágoston Kristóf, Bakó Jánosné, Bakó Sándor, dr. Baky Endre, Baláti Márton, Baláti Zoltán, Balátiné Hudra Kis Anita, Barta Ferenc, Battyányi Gábor, Bodnár Zsuzsanna, Bogárné Simon Klára, Borsos Ferenc, Farkas Gábor, Farkas Tiborné, Fehér János, Fehér Judit, Fehérné Szekeres Zsuzsanna, Földi Gyula, Geréné Magyar Mária, Gulyás Adrienn, Harsányi Judit, Joó Richárd, Juhász Attila, Juhász Béla, Kaló Ferenc, Kanálos Cs. Róbert, Kasza József, Kasza Józsefné, Kecskés László, Kézér Béla, Kiss Miklós (őri lakos), Konka Ottó, Kovács Nándor, Kovács Zoltán, Krassóiné Gyüre Rozália, Kurdi Gábor, Lakatos László, Lázár Sándorné, Mészáros János, Molnár Illés, Molnár Kristóf, Nagy János, Nagy Norbert, Némethné Varga Edit, Szabados Péter, Szabó Zsuzsanna, Szacskó Ágota, Szacskó József, Szurmai Tibor, Tóth Gábor lábtoll-labdázó, Tóth Gábor, Tóth Gergő, Tóth István, Tóth Istvánné, Tóth Roland, Tótok János, Turcsányi Ferenc, Veres Pál, ifj. Zsilka Sándor, Zsilka Sándorné.

 

Fehér János

 

15. Nyílt Magyar Nemzetközi Bajnokság
15. Hungarian Open
Újszász, 2010. augusztus 14-17.
9 ország, 18 egyesület, 220 versenyző
9 countries, 18 clubs, 220 players
  Férfi egyéni (116)  
1. Nózsi Péter Újszászi VVSE (Hungary)
2. Kleics Dávid Borjád SE (Hungary)
3. Bogár László Újszászi VVSE (Hungary)
4. Tóth Gábor Újszászi VVSE (Hungary)
5. David Zentarra FFC Hagen (Germany)
6. Kurdi Gábor Újszászi VVSE (Hungary)
7. Herczeg Gábor Újszászi VVSE (Hungary)
8. Becskereki Sándor Újszászi VVSE (Hungary)
9. Himmer János Borjád SE (Hungary)
10. Michael Kowallik FFC Hagen (Germany)
11. Huszár Emil Nagykanizsa ZSE (Hungary)
12. Szűcs Gergely Újszászi VVSE (Hungary)
13. Lukács Benedek Nagykanizsa ZSE (Hungary)
14. Farkas Balázs Nagykanizsa ZSE (Hungary)
15. Hartyányi Dániel Újszászi VVSE (Hungary)
16. Arany Bálint Nagykanizsa ZSE (Hungary)
     
  Férfi hármas (40)  
1. Bogár László, Boros Péter, Kézér Zsolt, Nózsi Péter Újszászi VVSE (Hungary)
2. Arany Bálint, Hartai Attila, Takács Endre, Tóth Gábor Nagykanizsa ZSE, Újszászi VVSE (Hungary)
3. Himmer János, Kleics Dávid, Pop Valentin, Nyisztor Zoltán, Wágner Gábor Borjád SE (Hungary)
4. Barta Ferenc, Herczeg Gábor, Szűcs Gergely, Takács Zoltán Újszászi VVSE (Hungary)
5. Michael Kowallik, Sven Walter, David Zentarra FFC Hagen (Germany)
6. Hartyányi Dániel, Juhász István, Pintácsi László Újszászi VVSE (Hungary)
7. Farkas Balázs, Huszár Emil, Lukács Benedek Nagykanizsa ZSE (Hungary)
8. Lakatos Attila, Malik András, Szarvas Péter, Peter von Rüden Kisnána KSK (Hungary)
9. Harsányi Zoltán, Joó Richárd, Köböl Áron, Sebők Richárd Újszászi VVSE (Hungary)
10. Bakó János, Konka Gábor, Konka Péter, Sipos Péter Újszászi VVSE (Hungary)
11. Becskereki Sándor, Kurdi Gábor, Tóth Gergő, Tóth Roland Újszászi VVSE
(Hungary)
12. Budavölgyi Bálint, Csizmadia Ádám, Lukács Márton Újszászi VVSE (Hungary)
13. Farsang Imre, Németh Balázs, Szántó László Cserszegtomaj SK (Hungary)
14. Stefan Blank. Sascha Wohlgebohren, Christopher Zentarra VFL Eintracht Hagen (Germany)
15. Ézsiás Tamás, Fehér János, ifj. Fehér János, Kovács Zoltán, Sven Henneböle Újszászi VVSE, TV Lipperode (Hungary and Germany)
16. Csák Dávid, Kanálos Gábor, Kanálos Júlió, Kanálos László, Kanálos Cs. Róbert Újszászi VVSE (Hungary)
17. Sinkovics Edvin, Szarapka Rudolf, Török Zsolt, Szalma Imre Királyhalom (Serbia)
18. Feke Gábor, Sebastian Költő, Vasko Péter Királyhelmec (Slovakia)
19. Bábosik Ferenc, Nagy László, Ráski Lajos, Tóth István Újszászi VVSE (Hungary)
20. Philip Kühne, Max Bornemann, Daniel Pflug SV Haspe 70 (Germany)
21. Farsang András, Mile Alexandra, Szabó Zoltán Cserszegtomaj SK (Hungary)
22. Csizmadia Ádám, Pati Tamás, Varró Ferenc Szepetnek SE (Hungary)
23. Dobák Róbert, Gajda István, Kis Torma András, Nagy István Királyhalom (Serbia)
24. Kądzielawa Dawid, Miazga Mateusz, Michałek Krystian, Malec Jan Debica (Poland)
25. Ágotai Olivér, Baláti Márton, Farkas Martin, Kökény Zsolt, Molnár Kristóf Újszászi VVSE (Hungary)
26. Lauerent Lamberti, Alexandre Mariottini, Trang Nguyen, Oliver Rocques Paris Plumfoot (France)
27. Barta Martin, Bábosik Ádám, Csépány Erik, Farkas Balázs Újszászi VVSE (Hungary)
28. Gyapjas Adrienn, Héjjas Nikolett, Terecskei Róbert, Tóth Zoltán, Vágó Tibor Pusztaszer (Hungary)
29. Duka Olivér, Kanálos Dániel, Menkó Attila, Raffael Csaba Újszászi VVSE (Hungary)
30. Yordanka Peleva, Szacskó József, Valentin Valcsev ZE Varna (Bulgaria)
31. Eva Trunner, Johannes Gross, Michael Holzapfel NSG (Austria)
32. Baláti Zoltán, Hájer Iván, Kecskés László, Turcsányi Ferenc Újszászi VVSE (Hungary)
33. Berkó Sándor, Kaizer Ákos, Andreas Bornemann, Richard Schönekäse Újszászi VVSE, SV Haspe 70 ( Hungary and Germany )
34. Bérczes Róbert, Kanálos Ferenc, Kanálos Róbert, Kanálos József, Szabados Péter Újszászi VVSE (Hungary)
35. Kondás Ádám, Szűcs Gábor, Tomori Tamás Királyhelmec (Slovakia)
36 Graeme Dodds, Marcus Peart, Billy Robson, David Winter YMCA Consett (England)
37. Dany Doan, Mathieu Dubost, Fred Viana Gomes, Finlay Guyot, Shona Guyot Paris Plumfoot (France)
38. Becskereki László, Faragó Róbert, Kanálos II. Róbert, Remecz Attila Újszászi VVSE (Hungary)
39. Manuel Lang, Maximilian Koch, Benjamin Würfel NSG (Austria)
40. Jan-Hendrik Ullrich, Sedrik Hesmer, Nils Berndt SV Haspe 70 (Germany)
     
  Női egyéni (59)  
1. Sarah Walter FFC Hagen (Germany)
2. Trang Nguyen Paris Plumfoot (France)
3. Kapás Ágnes Újszászi VVSE (Hungary)
4. Farkas Martina Borjád SE (Hungary)
5. Csontos Aranka Újszászi VVSE (Hungary)
6. Ézsiás Kitti Újszászi VVSE (Hungary)
7. Darnai Adrienn Borjád SE (Hungary)
8. Mile Alexandra Cserszegtomaj SK (Hungary)
9. Papp Kinga Királyhelmec (Slovakia)
10. Varga Rita Újszászi VVSE (Hungary)
11. Kurdi Krisztina Újszászi VVSE (Hungary)
12. Vágó Henriett Újszászi VVSE (Hungary)
13. Morvai Noémi Szepetnek SE (Hungary)
14. Oszlányi Mercédesz Újszászi VVSE (Hungary)
15. Tóth Virág Újszászi VVSE (Hungary)
16. Lidia Kadzieleva Debica (Poland)
     
  Női hármas (19)  
1. Kapás Ágnes, Szabó Nóra, Varga Rita Újszászi VVSE (Hungary)
2. Dominkó Dóra, Prukker-Gozdán Ágota, Varga Adrienn, Végh Dóra Nagykanizsa ZSE (Hungary)
3. Darnai Adrienn, Farkas Martina, Heinek Amáta Borjád SE (Hungary)
4. Ézsiás Kitti, Gazdag Viktória, Joó Anett, Szőke Viktória Újszászi VVSE (Hungary)
5. Eperjessy Zsófia, Harsányi Judit, Makai Gréta, Sarah Walter Újszászi VVSE, FFC Hagen (Hungary and Germany)
6. Menyhárt Anna, Pető Adrienn, Sülyi Judit Jánoshida SE (Hungary)
7. Ágoston Rebeka, Csontos Aranka, Vágó Henriett Újszászi VVSE (Hungary)
8. Gulyás Adrienn, Kaszonyi Viktória, Oszlányi Mercédesz, Tóth Virág, Varga Frida Újszászi VVSE (Hungary)
9. Barta Petra, Bata Krisztina, Kurdi Krisztina, Soltész Fatime Újszászi VVSE (Hungary)
10. Fuszkó Timea, Galai Tamara, Kozma Krisztina Királyhalom (Serbia)
11. Kocsis Alica, Papp Kinga, Visnyai Erzsébet Királyhelmec (Slovakia)
12. Fehér Judit, Nagy Zoltánné, Szabó Henrietta Újszászi VVSE (Hungary)
13. Bukowska Patrycja, Kądzielawa Lidia, Miazga Sylwia, Michałek Kinga Debica (Poland)
14. Laskiné Spingár Éva, Morvai Noémi, Varró Evelin, Vlasics Dalma Szepetnek SE (Hungary)
15. Bagos Viktória, Muszka Beatrica, Rácz Gizella Királyhelmec (Slovakia)
16. Becskereki Nikolett, Dobozi Boglárka, Kovács Gabriella, Szacskó Ágota, Tűri Alexandra Újszászi VVSE (Hungary)
17. Fehér Anita, Galai Bianka, Vojnity Miljatov Evelin Királyhalom (Serbia)
18. Farkas Lilla, Mucza Szilvia, Nagy Gabriella Újszászi VVSE (Hungary)
19. Király Kitti, Rudas Réka, Tóth Kriszta Királyhelmec (Slovakia)

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.