Közel nyolcvan gyermek és serdülő versenyző részvételével Mozdulj Te is Európáért! jelszóval az Európai Sporthét rendezvényeként Újszászon rendezték a #BeActive Lábtoll-labda Újszász Kupát, amelyen a lelkes résztvevők csapatban, párosban és egyéniben mérkőztek meg egymással. A fiúknál minden versenyszámot a házigazda újszásziak nyertek, és még két vegyes páros első helyezést is begyűjtöttek. Így nyolc aranyéremmel végeztek az éremtáblázat élén. Aranyak mellett még tíz ezüst és hat bronzérem is az újszászi vitrinekbe került. A lányoknál vendég győzelmek születtek. A serdülőknél a pusztaszeriek, a gyermek korcsoportúaknál a cserszegtomajiak vittek haza három-három aranyat.

A legjobb teljesítményt nyújtók, a legtöbb ranglista pontot gyűjtők nyerték az Újszász Kupát. A gyermek korcsoportban Kökény Martin (Újszászi VVSE) négy első helyezéssel, Horváth Lili (Cserszegtomaji SK) három első és egy harmadik helyezéssel, a serdülőknél Kovács Márton (Újszászi VVSE) három első és egy második helyezéssel, valamint Németh Barbara (Pusztaszer PISZE SE) három első és egy ötödik helyezéssel érdemelte ki a teljesítményéért a serleget. A serdülőknél nagyon szoros volt a verseny. A fiúknál Molnár Dánielnek (Újszászi VVSE) is három első és egy második helyezése volt. Az egyéni első hely döntött Kovács Márton javára. A lányoknál Szaszkó Dorka (Újszászi VVSE) négy második helyezéssel ugyanannyi pontot gyűjtött, mint Németh Barbara. Közöttük is az egyéni eredmény döntött.

 

Google Photos

Fotó: Fehér János, Herczeg Gábor és Tóth Gábor

 

Eredmények:

Serdülők

Fiú csapat (4): 1. Farkas Levente, Kanalas Márió, Kovács Márton, Molnár Dániel (Újszászi VVSE), 2. Czétényi Krisztián, Galambos László, Kenyeres Krisztián, Nagy Bálint (Újszászi VVSE), döntő: 11-8, 11-5, 3. Fark Vencel, Gyalog Csenge, Sándor Barnabás (Cserszegtomaji SK). További újszászi eredmények: 4. Gudics Richárd, Orbán Soma, Tokodi Dániel, Tóth Szabolcs

Fiú páros (7): 1. Kovács Márton, Molnár Gergő (Újszászi VVSE), 2. Farkas Levente, Kanalas Márió (Újszászi VVSE), döntő: 11-9, 11-6, 3. Galambos László, Kenyeres Krisztián (Újszászi VVSE) és Fark Vencel, Sándor Barnabás (Cserszegtomaji SK, 5. Gudics Richárd, Tóth Szabolcs

Fiú egyéni (13): 1. Kovács Márton (Újszászi VVSE), 2. Molnár Dániel (Újszászi VVSE), döntő: 11-9, 4-11, 11-8, 3. Sándor Barnabás (Cserszegtomaji SK) és Kenyeres Krisztián (Újszászi VVSE), 6. Galambos László, 7. Kanalas Márió, 8. Farkas Levente

Leány csapat (4): 1. Buki Napsugár, Horváth Orsolya, Lázár Jázmin, Németh Barbara (Pusztaszer PISZE SE), 2. Diós Letícia, Ézsiás Zsófia, Kovács Enikő, Szaszkó Dorka (Újszászi VVSE), döntő: 11-5, 11-9, 3. Bakó Lili, Kenyeres Bernadett, Konka Tímea, Tóth Kitti (Újszászi VVSE)

Leány páros (6): 1. Horváth Orsolya, Németh Barbara (Pusztaszer PISZE SE), 2. Kovács Enikő, Szaszkó Dorka (Újszászi VVSE), döntő: 11-7, 9-11, 11-9, 3. Bakó Lili, Tóth Kitti (Újszászi VVSE) és Diós Letícia, Ézsiás Zsófia (Újszászi VVSE), 6. Kenyeres Bernadett, Konka Tímea

Leány egyéni (13): 1. Németh Barbara  (Pusztaszer PISZE SE), 2. Szaszkó Dorka (Újszászi VVSE), döntő: 11-4, 11-3, 3. Horváth Orsolya (Pusztaszer PISZE SE) és Gyalog Csenge (Cserszegtomaji SK), 5. Diós Letícia, 6. Bakó Lili, 7. Ézsiás Zsófia, 8. Tóth Kitti

Vegyes páros: 1. Molnár Dániel, Kovács Enikő (Újszászi VVSE), 2. Kovács Márton, Szaszkó Dorka (Újszászi VVSE), döntő: 11-7, 11-5, 3. Sándor Barnabás, Horváth Lili (Cserszegtomaji SK) és Farkas Levente, Diós Letícia (Újszászi VVSE), 7. Tóth Szabolcs, Kenyeres Bernadett

Gyermek korcsoport

Fiú csapat (9): 1. Fodor László, Kökény Martin, Rab Alexander   (Újszászi VVSE), 2. Bereczki Róbert, Sebők Roland, Zsigmond Tamás (Újszászi VVSE), döntő: 11-3, 14-12, 3. Bozár J. Rajmond, Pottondi Szabolcs, Rupa Roland (Dunaújváros Gárdonyi), 4. Oláh Krisztián, Oláh Péter, Zachar Norbert, 5. Kanalas József, Makula Lajos, Vidák József, 7. Béki Norbert, Jónás Károly, Lakatos Levente, 9. Konka Dániel, Kulcsár Zalán, Oláh Barnabás

Fiú páros (13): 1. Kökény Martin, Sebők Roland (Újszászi VVSE), 2. Fodor László, Rab Alexander (Újszászi VVSE), döntő: 11-4, 6-11, 11-5, 3. Kattári Dávid, Pottondi Szabolcs és Bozár J. Rajmond, Rupa Roland  (mindkettő Dunaújváros Gárdonyi, 5. Kanálos József, Oláh Krisztián, 6. Makula Lajos, Oláh Barnabás, 7. Oláh Péter, Zachar Norbert, 8. Jónás Károly, Lakatos Levente

Fiú egyéni (27): 1. Kökény Martin (Újszászi VVSE), 2. Rab Alexander (Újszászi VVSE), döntő: 11-6, 11-6, 3. Fodor László (Újszászi VVSE) és Fark Vencel (Cserszegtomaji SK)

Leány csapat (5): 1. Belovári Panna, Horváth Lili, Lázár Petra, Pál Diána (Cserszegtomaji SK), 2. Sin Viktória, Szöllősi Vanessza, Tarczal Kíra (Dunaújváros Gárdonyi), döntő: 15-13, 11-7, 3. Kolmanics Bianka, Oláh Lola, Suki Bianka (Újszászi VVSE, 4. Breszkó Klaudia, Breszkó Viktória, Ézsiás Lotti, Hajdú Fanni

Leány páros (10): 1. Belovári Panna, Horváth Lili (Cserszegtomaji SK), 2. Lázár Petra, Pál Diána (Cserszegtomaji SK), döntő: 12-10, 11-13, 11-8, 3. Sin Viktória, Szöllősi Vanessza (Dunaújváros Gárdonyi) és Buki Napsugár, Lázár Jázmin (Pusztaszer PISZE SE), 6. Oláh Lola, Suki Bianka, 7. Breszkó Klaudia, Ézsiás Lotti

Leány egyéni (20): 1. Horváth Lili, 2. Pál Diána, döntő: 11-9, 11-7, 3. Lázár Petra és Belovári Panna (mind Cserszegtomaji SK), 6. Oláh Lola, 7. Suki Bianka

Vegyes páros (14): 1. Kökény Martin, Oláh Lola (Újszászi VVSE), 2. Pottondi Szabolcs, Oláh Noémi (Dunaújváros Gárdonyi), döntő: 11-3, 11-6, 3. Bozár J. Rajmond, Szöllősi Vanessza és Kattári Dávid, Kattári Dóra (mindkettő Dunaújváros Gárdonyi, 6. Fodor László, Suki Bianka

 

Éremtáblázat
Egyesület arany ezüst bronz összesen
Újszászi VVSE 8 10 6 24
Cserszegtomaji SK 3 2 7 12
Pusztaszer PISZE SE 3 - 2 5
Dunaújváros Gárdonyi - 2 5 7

 

#BeActive Újszász Kupa
Országos gyermek és serdülő verseny
Újszász, 2017. szeptember 23.
4 egyesület, 75 versenyző
  Serdülők  
  Fiú csapat (4)  
1. Farkas Levente, Kanalas Márió, Kovács Márton, Molnár Dániel Újszászi VVSE
2. Czétényi Krisztián, Galambos László, Kenyeres Krisztián, Nagy Bálint Újszászi VVSE
3. Fark Vencel, Gyalog Csenge Sándor Barnabás Cserszegtomaji SK
4. Gudics Richárd, Orbán Soma, Tokodi Dániel, Tóth Szabolcs Dunaújváros Gárdonyi, Újszászi VVSE
  Fiú páros (7)  
1. Kovács Márton, Molnár Gergő Újszászi VVSE
2. Farkas Levente, Kanalas Márió Újszászi VVSE
3. Galambos László, Kenyeres Krisztián Újszászi VVSE
4. Fark Vencel, Sándor Barnabás Cserszegtomaji SK
5. Gudics Richárd, Tóth Szabolcs Újszászi VVSE
6. Orbán Soma, Tokodi Dániel Dunaújváros Gárdonyi
7. Czétényi Krisztián, Nagy Bálint Újszászi VVSE
  Fiú egyéni (13)  
1. Kovács Márton Újszászi VVSE
2. Molnár Dániel Újszászi VVSE
3. Sándor Barnabás Cserszegtomaji SK
4. Kenyeres Krisztián Újszászi VVSE
5. Tokodi Dániel Dunaújváros Gárdonyi
6. Galambos László Újszászi VVSE
7. Kanalas Márió Újszászi VVSE
8. Farkas Levente Újszászi VVSE
9. Gudics Richárd Újszászi VVSE
10. Czétényi Krisztián Újszászi VVSE
11. Tóth Szabolcs Újszászi VVSE
12. Orbán Soma Dunaújváros Gárdonyi
13. Nagy Bálint Újszászi VVSE
  Leány csapat (4)  
1. Buki Napsugár, Horváth Orsolya, Lázár Jázmin, Németh Barbara Pusztaszer PISZE SE
2. Diós Letícia, Ézsiás Zsófia, Kovács Enikő, Szaszkó Dorka Újszászi VVSE
3. Bakó Lili, Kenyeres Bernadett, Konka Tímea, Tóth Kitti Újszászi VVSE
4. Csenki Doroti, Oláh Noémi, Pottondi Judit Dunaújváros Gárdonyi
  Leány páros (6)  
1. Horváth Orsolya, Németh Barbara Pusztaszer PISZE SE
2. Kovács Enikő, Szaszkó Dorka Újszászi VVSE
3. Bakó Lili, Tóth Kitti Újszászi VVSE
4. Diós Letícia, Ézsiás Zsófia Újszászi VVSE
5. Csenki Doroti, Pottondi Judit Dunaújváros Gárdonyi
6. Kenyeres Bernadett, Konka Tímea Újszászi VVSE
  Leány egyéni (11)  
1. Németh Barbara Pusztaszer PISZE SE
2. Szaszkó Dorka Újszászi VVSE
3. Horváth Orsolya Pusztaszer PISZE SE
4. Gyalog Csenge Cserszegtomaji SK
5. Diós Letícia Újszászi VVSE
6. Bakó Lili Újszászi VVSE
7. Ézsiás Zsófia Újszászi VVSE
8. Tóth Kitti Újszászi VVSE
9. Csenki Doroti Dunaújváros Gárdonyi
10. Kenyeres Bernadett Újszászi VVSE
11. Pottondi Judit Dunaújváros Gárdonyi
  Vegyes páros (11)  
1. Molnár Dániel, Kovács Enikő Újszászi VVSE
2. Kovács Márton, Szaszkó Dorka Újszászi VVSE
3. Sándor Barnabás, Horváth Lili Cserszegtomaji SK
4. Farkas Levente, Diós Letícia Újszászi VVSE
5. Balogh Márton, Németh Barbara Pusztaszer PISZE SE
6. Kenyeres Krisztián, Bakó Lili Újszászi VVSE
7. Tóth Szabolcs, Kenyeres Bernadett Újszászi VVSE
8. Tokodi Dániel, Pottondi Judit Dunaújváros Gárdonyi
9. Galambos László, Tóth Kitti Újszászi VVSE
10. Kanalas Márió, Ézsiás Zsófia Újszászi VVSE
11. Orbán Soma, Csenki Doroti Dunaújváros Gárdonyi
  Gyermek korcsoport  
  Fiú csapat (9)  
1. Fodor László, Kökény Martin, Rab Alexander Újszászi VVSE
2. Bereczki Róbert, Sebők Roland, Zsigmond Tamás Újszászi VVSE
3. Bozár J. Rajmond, Pottondi Szabolcs, Rupa Roland Dunaújváros Gárdonyi
4. Oláh Krisztián, Oláh Péter, Zachar Norbert Újszászi VVSE
5. Kanalas József, Makula Lajos, Vidák József Újszászi VVSE
6. Gódány Bálint, Kattári Dávid, Sebestyén Attila Dunaújváros Gárdonyi
7. Béki Norbert, Jónás Károly, Lakatos Levente Újszászi VVSE
8. Lednecki Patrik, Oláh Tamás, Vadas Dominik Dunaújváros Gárdonyi
9. Konka Dániel, Kulcsár Zalán, Oláh Barnabás Újszászi VVSE
  Fiú páros (13)  
1. Kökény Martin, Sebők Roland Újszászi VVSE
2. Fodor László, Rab Alexander Újszászi VVSE
3. Kattári Dávid, Pottondi Szabolcs Dunaújváros Gárdonyi
4. Bozár J. Rajmond, Rupa Roland Dunaújváros Gárdonyi
5. Kanálos József, Oláh Krisztián Újszászi VVSE
6. Makula Lajos, Oláh Barnabás Újszászi VVSE
7. Oláh Péter, Zachar Norbert Újszászi VVSE
8. Jónás Károly, Lakatos Levente, Újszászi VVSE
9. Bereczki Róbert, Zsigmond Tamás Újszászi VVSE
10. Béki Norbert, Vidák József Újszászi VVSE
11. Lednecki Patrik, Oláh Tamás, Vadas Dominik Dunaújváros Gárdonyi
12. Konka Dániel, Kulcsár Zalán Újszászi VVSE
13. Gódány Bálint, Sebestyén Attila Dunaújváros Gárdonyi
  Fiú egyéni (29)  
1. Kökény Martin Újszászi VVSE
2. Rab Alexander Újszászi VVSE
3. Fodor László Újszászi VVSE
4. Fark Vencel Cserszegtomaji SK
5. Rupa Roland Dunaújváros Gárdonyi
6. Bozár J. Rajmond Dunaújváros Gárdonyi
7. Sebők Roland Újszászi VVSE
8. Bereczki Róbert Újszászi VVSE
9. Konka Dániel Újszászi VVSE
10. Sebestyén Attila Dunaújváros Gárdonyi
11. Lakatos Levente Újszászi VVSE
12. Oláh Barnabás Újszászi VVSE
13. Pottondi Szabolcs Dunaújváros Gárdonyi
14. Oláh Krisztián Újszászi VVSE
15. Kattári Dávid Dunaújváros Gárdonyi
16. Balogh Márton Pusztaszer PISZE SE
17. Jakab Károly Újszászi VVSE
18. Makula Lajos Újszászi VVSE
19. Béki Norbert Újszászi VVSE
20. Kanálos József Újszászi VVSE
21. Vidák József Újszászi VVSE
22. Oláh Tamás Dunaújváros Gárdonyi
23. Zachar Norbert Újszászi VVSE
24. Zsigmond Tamás Újszászi VVSE
25. Vadas Dominik Dunaújváros Gárdonyi
26. Kulcsár Zalán Újszászi VVSE
27. Gódány Bálint Dunaújváros Gárdonyi
28. Oláh Péter Újszászi VVSE
29. Ledneczki Patrik Dunaújváros Gárdonyi
  Leány csapat (5)  
1. Belovári Panna, Horváth Lili, Lázár Petra, Pál Diána Cserszegtomaji SK
2. Sin Viktória, Szöllősi Vanessza, Tarczal Kíra Dunaújváros Gárdonyi
3. Kolmanics Bianka, Oláh Lola, Suki Bianka Újszászi VVSE
4. Breszkó Klaudia, Breszkó Viktória, Ézsiás Lotti, Hajdú Fanni Újszászi VVSE
5. Csenki Sára, Kattári Dóra, Surnyák Anna Dunaújváros Gárdonyi
  Leány páros (10)  
1. Belovári Panna, Horváth Lili Cserszegtomaji SK
2. Lázár Petra, Pál Diána Cserszegtomaji SK
3. Sin Viktória, Szöllősi Vanessza Dunaújváros Gárdonyi
4. Buki Napsugár, Lázár Jázmin Pusztaszer PISZE SE
5. Oláh Noémi, Tarczal Kíra Dunaújváros Gárdonyi
6. Oláh Lola, Suki Bianka Újszászi VVSE
7. Breszkó Klaudia, Ézsiás Lotti Újszászi VVSE
8. Ézsiás Lotti, Hajdú Fanni Újszászi VVSE
9. Kolmanics Bianka, Breszkó Viktória Újszászi VVSE
10. Csenki Sára, Kattári Dóra Dunaújváros Gárdonyi
  Leány egyéni (20)  
1. Horváth Lili Cserszegtomaji SK
2. Pál Diána Cserszegtomaji SK
3. Lázár Petra Cserszegtomaji SK
4. Belovári Panna Cserszegtomaji SK
5. Buki Napsugár Pusztaszer PISZE SE
6. Oláh Lola Újszászi VVSE
7. Suki Bianka Újszászi VVSE
8. Sín Viktória Dunaújváros Gárdonyi
9. Oláh Noémi Dunaújváros Gárdonyi
10. Kolmanics Bianka Újszászi VVSE
11. Tarczal Kira Dunaújváros Gárdonyi
12. Breszkó Klaudia Újszászi VVSE
13. Szöllősi Vanessza Dunaújváros Gárdonyi
14. Csenki Sára Dunaújváros Gárdonyi
15. Surnyák Anna Dunaújváros Gárdonyi
16. Lázár Jázmin Pusztaszer PISZE SE
17. Hajdú Fanni Újszászi VVSE
18. Kattári Dóra Dunaújváros Gárdonyi
19. Breszkó Viktória Újszászi VVSE
20. Ézsiás Lotti Újszászi VVSE
  Vegyes páros (14)  
1. Kökény Martin, Oláh Lola Újszászi VVSE
2. Pottondi Szabolcs, Oláh Noémi Dunaújváros Gárdonyi
3. Bozár J. Rajmond, Szöllősi Vanessza Dunaújváros Gárdonyi
4. Kattári Dávid, Kattári Dóra Dunaújváros Gárdonyi
5. Sebestyén Attila, Tarczal Kíra Dunaújváros Gárdonyi
6. Fodor László, Suki Bianka Újszászi VVSE
7. Rupa Roland, Sin Viktória Dunaújváros Gárdonyi
8. Oláh Péter, Breszkó Viktória Újszászi VVSE
9. Rab Alexander, Kolmanics Bianka Újszászi VVSE
10. Béki Norbert, Breszkó Klaudia Újszászi VVSE
11. Makula Lajos, Hajdú Fanni Újszászi VVSE
12. Zsigmond Tamás, Ézsiás Lotti Újszászi VVSE
13. Gódány Bálint, Surnyák Anna Dunaújváros Gárdonyi
14. Lednecki Patrik, Csenki Sára Dunaújváros Gárdonyi

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.