Az olimpia programjában nem szereplő 22 sportág 35, 2015-ben legeredményesebb versenyzőjét díjazta február 9-én a MOB nem olimpiai sportágak szakmai tagozata, amely a biliárdtól a vízisíig 45 sportágat foglal magába.

 A díjazottak között voltak 2015 legjobb lábtoll-labdázói is: Herczeg Gábor (Újszászi VVSE) és Kunics Réka (Nagykanizsa ZSE).

Az évértékelőn dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár hangsúlyozta: világszerte több százmilliós, Magyarországon pedig több mint 60 ezres tábora van a nem olimpiai sportoknak. Kiemelte, hogy a magyarok ezekben a sportágakban tavaly 34 világbajnoki és 39 Európa-bajnoki címet nyertek, és számos sportágban jelentős világversenyeket rendeznek meg hazánkban. Hozzátette: a nem olimpia sportok elismerését jelzi, hogy az elmúlt három évben 270 millió forintról 402-re emelték a közvetlen állami támogatást, emellett részesülnek a felzárkóztatási alapból is.

 

Picasa | Google Photos

Fotó: Fehér János és ifj. Fehér János

 

Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára – aki Borkai Zsolt MOB-elnök üdvözletét is átadta – kijelentette, hogy a MOB vezetése nem tesz különbséget az ötkarikás és a nem olimpiai sportágak között. Úgy fogalmazott: „egy család vagyunk, fontosak a nem olimpiai sportágak sikerei is”.

Szabó Bence azt is megjegyezte, hogy dr. Mészáros János MOB-alelnök markánsan képviseli a tagozatot a szervezet elnökségében.

Dr. Mészáros János, a szakmai tagozat elnöke azt mondta: úgy érzi, a magyar sportvezetés befogadta a nem olimpia sportágakat, megértő fülekre és segítségre találnak. A MOB-alelnök arra is kitért, hogy több sportáguk ott van az olimpia kapujában, és 2020-ban vagy 2024-ben bekerülhetnek az ötkarikás programba. Dr. Mészáros elmondása szerint az évértékelővel arra is fel szeretnék hívni a figyelmet, hogy a nem olimpiai sportágakat űzők sokan vannak, és szép eredményeket érnek el. Hozzáfűzte: „aki komoly értéket képvisel, azokat el kell ismernünk, bajnokként kell kezelnünk”.

Az évértékelőn átadták a dr. Leyrer Richárd, a tagozat egy éve elhunyt korábbi elnökének tiszteletére alapított sportvezetői díjat. Ezt dr. Nyíri Iván, a Magyar Búvár Szakszövetség elnöke, a világszövetség alelnöke kapta. A sportvezető azzal érdemelte ki az elismerést, hogy vezetése alatt a hazai szövetség számos világversenyt rendezett Magyarországon, az uszonyos úszás pedig az elmúlt évek egyik legeredményesebb nem olimpiai sportága volt számos vb- és Eb-éremmel. Sportdiplomáciai érdemei közé tartozik, hogy 2013-ban Egerben 18 ország több mint ezer versenyzőjével rendezték a víz alatti hoki világbajnokságot.

Forrás: mob.hu

Ajánlott: Nagy magyar sportsikerek, amikről keveset tud

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.