Rómában nagy ázsiai fölénnyel befejeződött a 8. Lábtoll-labda Világbajnokság. Minden számban Vietnam és Kína döntőzött. Vietnam négy, Kína három világbajnokságot nyert. A bronzérmekért is az ázsiai országok nyomultak. Makaó hármat, Hongkong kettőt vitt haza. Az európai országok közül csak Magyarország nyert érmet, két bronzot. Az országok közötti pontversenyben Vietnam és Kína mögött Magyarország a harmadik helyen végzett.

 

 

Forrás: SzolnokTV

 

A magyar válogatottban az Újszászi VVSE öt játékosa szerepelt. Vegyes párosban Tóth Gábor a nagykanizsai Kunics Rékával a makaói páros legyőzésével (19-21, 21-17, 21-18) szerezte meg a bronzérmet. Tóth Gábor hosszú pályafutásának ez volt az ötödik vb bronzérme. Férfi egyéniben Herczeg Gábor a hongkongi Chan Ho Yin legyőzésével (21-16, 21-10) jutott a négy közé. Az elődöntőben a későbbi világbajnok kínai Hai Yutian volt az ellenfele, aki ellen nem volt esélye. A bronzéremért a német Philipp Münznerrel kellett megküzdenie. 21-8, 22-20-as győzelemmel megszerezte a magyar csapat második bronzérmét. A 2010-es páros bronzérem után egyéniben folytatta a bronzgyűjtést.

 

Picasa | Google Photos

Fotó: Fehér János és Fehér Judit

 

A Becskereki Sándor, Herczeg Gábor, Kézér Zsolt, Tóth Gábor összeállítású férfi csapat a selejtezők során legyőzte Németország, Franciaország és Hongkong csapatát, és tisztes vereséget (21-15, 21-15) szenvedett a későbbi világbajnok Kínától. A helyosztók során a négy közé jutásért Tajvan nem jelent akadályt (21-12, 21-9). Az elődöntőben ismét Kína következett. Megismétlődött a selejtezőbeli eredmény. A harmadik helyért a selejtezőben legyőzött Hongkong volt az ellenfél. Nem sikerült még egyszer legyőzni őket. 21-19, 21-14-es eredménnyel a távol-keletieké lett a bronzérem. Érmes reményekkel indult a Herczeg Gábor, Tóth Gábor páros. Csak hatodik hely lett belőle. Váratlan vereséggel kezdtek Tóthék. 21-18, 21-17-re kikaptak a makaói Ho Man Chun, Tam Chi Kin duótól. Utána egy könnyű győzelem következett az osztrák páros ellen, majd egy újabb vereség a német Sven Walter, David Zentarra párostól. (21-16, 22-20)

Kapás Ágnes a Kunics Réka, Morvai Noémi, Vlasics Dalma összeállítású nagykanizsai csapatot segítette pontos feladásaival és jó talpalásaival. A selejtező csoportban jól ment a lányoknak. Németországot, Lengyelországot és Hongkongot legyőzve, Vietnam mögött csoport másodikként mentek tovább. A négy közé jutásukat a franciák sem tudták megakadályozni. Ezután már csak ázsiaiak következtek. Az elődöntőben Vietnam (21-9, 21-11), a harmadik helyért Makaó (21-16, 21-13). A negyedik hely jó eredmény az erős mezőnyben.

Két dologban a világbajnokság legjobbjai voltak a magyarok. A free style versenyben a Becskereki Sándor, Herczeg Gábor, Tóth Gábor összeállítású újszászi csapat zenés gyakorlata érdemelte ki az első helyezést.

A játékvezetésben is a magyarok jeleskedtek. A szervezők mind a hét Kína-Vietnam döntő vezetésére Kézér Zsoltot kérték fel. Másodbíróként Becskereki Sándor és ifj. Fehér János segített neki.

Rómában döntés született a következő világbajnokság helyszínéről. Két év múlva Hongkong várja a világ legjobbjait.

A versenyzés mellett a résztvevőknek volt lehetőségük Róma néhány nevezetességével is megismerkedniük. Jártak a Vatikánban, a Szent Péter bazilikában, fényképezkedtek az Angyalvár teraszán, megnézték a Colosseumot, sétáltak a Fórum Románum romjai között.

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.