Véget ért az őszi szezon, amelynek befejezését a játékosok, a vezetők és a szurkolók is már nagyon várták. A csapat lehangoló eredményei és a tabellán elfoglalt helyezése mindenki számára szokatlan. Antal Elemér, a csapat edzője a következőképpen értékelte az elmúlt időszakot: „Az őszi szereplésünk nem az elvárásoknak megfelelően alakult. Sok problémával kellett megküzdenünk. A csapat szerkezeti kialakítása, posztok kijelölése. Az alaposan megfiatalított csapat három egyesületből tevődött össze: a helyi egyesületből, a Szolnoki Spartacusból és a Jászberényi SE-ből. Még így is tudtunk volna győzelmeket szerezni, de rengeteg helyzetünk maradt ki mérkőzésről mérkőzésre. Majd jött egy hosszú sérüléshullám, így végleg elszálltak reményeink egy jó helyezéstől. Több mérkőzésen is kénytelenek voltunk az ifjúsági csapatból pótolni a felnőtt csapatot. Kiemelnék néhány játékost, akik többet nyújtottak. A csapatkapitány Kovács Gyuri a kapuban, Farkas Gabi és Oláh Tamás a védelemben, míg Varga Krisztián a középpályán. Csatárainknak csak fellángolásaik voltak, a góllövő cipőket sajnos nem tudták állandósítani. Köszönet mindazoknak, akik támogattak minket, illetve kitartottak a csapat mellett, és bízzunk egy szebb tavaszi szereplésben!”

 

Bajnokság állása
1. Jászapáti 15 14 0 1 53 6 47 42
2. Nagyiván 15 10 3 2 41 18 23 33
3. Jászárokszállás 15 9 5 1 30 13 17 32
4. Törökszentmiklós 15 9 3 3 30 20 10 30
5. Tiszafüred 15 8 2 5 29 21 8 26
6. Martfű 15 8 2 5 27 25 2 26
7. Fegyvernek 15 6 4 5 28 23 5 22
8. Karcag 15 6 4 5 19 21 -2 22
9. Kisújszállás 15 6 3 6 31 26 5 21
10. Szajol 15 6 1 8 28 31 -3 19
11. Besenyszög 15 5 4 6 30 38 -8 19
12. Túrkeve 15 5 2 8 30 24 6 17
13. Csépa 15 3 4 8 24 36 -12 13
14. Újszász 15 1 6 8 9 29 -20 9
15. Kunhegyes 15 1 1 13 14 54 -40 4
16. Kunszentmárton 15 1 0 14 7 45 -38 3

 

Szurmai Tibor

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.