2011. május 28. XXVII. forduló

Újszász – Szajol 2-1 (1-0)
Újszász, 150 néző. vezette: Czékus Sándor

Újszász: Kovács - Farkas, Rézsó, dr. Katona, Lengyel, - Czifra (Földi), Sipos, Szurmai, Juhász, - Mérész, Balogh (Szabó)

Góllövők: Juhász (43. perc) Balogh (83. perc)

A múlt heti Jászapáti elleni mérkőzéshez hasonlóan ismét hazai pályán fogadtuk a szintén kiesés ellen küzdő Szajol együttesét. A mérkőzésen túlnyomórészt a mi akaratunk érvényesült, bár egy veszélyes kontra után a vendégek megszerezhették volna a vezetést. Ami nekik nem sikerült, az Juhásznak igen. A 43. percben Mérész labdáját belsőzte a léc alá legfiatalabb játékosunk, megszerezve ezzel első felnőtt csapatbeli gólját. Egygólos előnnyel fordulhattunk. A második félidőt a szajoliak kezdték aktívabban, úgy tűnt, mintha az öltözőben maradtunk volna. A 69. percben Szentmiklósi révén ki is egyenlítettek a vendégek. (Bár a gól előtt Bogdán ellökte Farkast, de a játékvezető nem látott szabálytalanságot.) Nem sokkal később Sípos ismét előnyhöz juttathatta volna csapatunkat, de nagy helyzetben a kapus lábát találta el. A 83. percben sikerült megszerezni a győztes találatot, ekkor Földi labdájával Balogh lépett ki, majd eltolta a kapus mellett, s higgadtan helyezett a szajoliak kapujába. Csatárunk ezzel megtörte 1980 perce tartó gólcsendjét. Könnyebb mérkőzésre számítottunk, amit azzá is tehettünk volna, amennyiben kihasználjuk helyzeteinket. Ha nehezen is, de sikerült megszereznünk a három pontot.

 

IFI: Újszász – Szajol 3-4 Góllövők: Fekete Tamás, Fodor Gergely, Kurucz Csaba.

Fájó vereséget szenvedtünk. Már 3-1-re is vezettünk, de a vendégek megfordították a mérkőzést.

Szurmai Tibor

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.