2011. május 14. XXV. forduló

Besenyszög – Újszász 1-1 (1-0)
Besenyszög, 100 néző. vezette: Vígh Tibor

Újszász: Kovács - Ágoston, dr. Katona, Rézsó, Juhász, - Földi, Kurucz (Mozsár), Szurmai, Szabó, - Mérész, Balogh.

Góllövő: Szabó (47. perc)

Az utóbbi időben egyik legkellemesebb ellenfelünk a besenyszögi csapat volt. Régen kaptunk ki tőlük. Általában hazai pályán győztünk, idegenben minimum döntetlenre végeztünk ellenük. A mérkőzés előtti napokban az egyik legnagyobb fejtörést a csapat összeállítása okozta. Az eddigi hiányzókhoz most két eltiltottunk, Lengyel és Sipos is csatlakozott. Így öt ifistával, (Ágoston, Földi, Juhász, Kurucz, Mozsár), egészen megfiatalított csapattal vághattunk neki a mérkőzésnek. A hazaiak enyhe fölényben játszottak, de óriási lehetőségük nem volt a gólszerzésre, csakúgy, mint nekünk. Már úgy tűnt, gól nélkül zárul az első játékrész, amikor a 40. percben Szalai távoli lövését Kovács hárította, majd a kipattanó labdára Kollár csapott le, és helyezte azt a kapunkba. A második félidő a lehető legjobban kezdődött számunkra. A 47. percben Földi átadásából Szabó villámgyorsan egyenlített. A folytatásban továbbra is nagy volt a küzdelem, mindkét csapat eldönthette volna a mérkőzést saját maga javára, de a hálók érintetlenek maradtak. Ez a mérkőzés sem telt el úgy, hogy ne veszítsük el egy emberünket. Ezúttal Szabó Gabinak kellett elhagyni a pályát második sárga lapja után. A mérkőzés összképe alapján reális eredmény született. Nagy küzdelemben szereztünk egy pontot, amivel jelenlegi helyzetünkben elégedettek lehetünk. A következő két fordulóban hazai pályán fogadjuk előbb Jászapáti, majd Szajol gárdáját.

 

IFI: Besenyszög – Újszász 1-0

A felnőtt csapathoz felhozott húzóembereik hiányát megérzi ifjúsági csapatunk. Egygólos vereséget szenvedtünk, de még így is alakulhatott volna másképpen a mérkőzés.

 

Szurmai Tibor

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.