Március 12. XVI. forduló

Újszász – Túrkeve 1-1 (1-0)
Újszász, 150 néző. vezette: Csukás András

Újszász: Kovács, - Farkas, Czifra, dr. Katona, Lengyel, - Sipos, Mérész (Szabó), Szurmai, Varga K.,- Balogh, Konka (Győrfi)

Góllövő: Sipos (45. perc)

Rangadóval kezdődött meg számunkra a tavaszi idény. Ellenfelünk a második helyezett Túrkeve gárdája volt. A jelenlegi keretből egyedül a sérült Rézsó nem állt a csapat rendelkezésére. Tavaszias, bár kissé szeles időben kezdődött meg a mérkőzés. Nagy küzdelem alakult ki a pályán, ám játékban egyik csapat sem remekelt. Ez talán az idény eleji forma, vagy a talaj rovására írható. Mégis mi kerültünk közelebb a vezetéshez. A félidő vége felé Mérész jó ütemben tolta meg a labdát a tizenhatoson belül, ahol a túrkeveiek védője kihúzta támaszkodó lábát. Az egyértelműnek tűnő tizenegyes helyett Csukás játékvezető továbbot intett. Nem úgy, mint pár perccel később, amikor Sipos tolta meg a labdát a kifutó kapus mellett, aki elütötte játékosunkat. A megítélt büntetőt a sértett értékesítette. A lehető legjobbkor, fordulás előtt szereztük meg a vezetést. A második játékrészben a vendégek három csatárral és a szél által támogatva rohamoztak, de igazi helyzetet nem tudtak kidolgozni. Csupán egy veszélyes, lábak között elsurranó lövés jegyezhető fel, de Kovács szép reflex mozdulattal hárított. Ezután ismét nekünk volt lehetőségünk a gólszerzésre, ami sikerült is, de les címén érvénytelenítette Balogh találatát a játékvezető. Kissé érthetetlenül, hiszen a gólt úgy érte el támadónk, hogy előtte megkerülte védőjét. A mérkőzésből még tíz perc volt hátra, amikor Erdei beadása eljutott a hosszún helyezkedő Horváthoz. A túrkeveiek csatára élt a lehetőséggel, és 1-1-re alakította a mérkőzést. A győztes gólt mégis mi szerezhettük volna. Sipos beadását Lengyel fejelte kapura, de nem túl erős labdáját a gólvonalról vágta ki egy vendég védő. Ellenfelünk a túrkevei meccshez hasonlóan ismét az utolsó pillanatban mentett pontot ellenünk. Bár a mérkőzés összképe alapján győzelmet érdemeltünk volna, ismerve az előzményeket, az egy ponttal sem lehetünk elégedetlenek. Hétvégén még nehezebb feladat vár ránk. Tiszafüredről kellene ponttal, pontokkal hazatérni.

 

Ifi: Újszász – Túrkeve 0-0

Sok hiányzóval és gól nélküli döntetlennel kezdte meg tavaszi szereplését ifjúsági csapatunk. Mezőnyjátékosként kapott szerepet a csapat kapusa, Nagyistván Ádám is.

 

Szurmai Tibor

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.