Újszász-Jászladány: 3:1 (2:0)
Újszász, 200 n. vezette: Gyertyás

Újszász: Szaszkó-Sebők (Pápay), Varga, Czifra, dr. Katona – Kovács (Szőllősi), Szurmai, Sipos, Dóra (Püspöki)-Mérész, Konka

2010. április 3-án Jászladány látogatott Újszászra, akikről a mérkőzés előtt nem tudtuk volna teljes biztonsággal megmondani, hány pontjuk van, és hol állnak a táblázaton. Ennek az volt az oka, hogy különböző hírek láttak napvilágot: az első szerint pontlevonással büntették őket, a második szerint a levont pontok egy részét visszaadták, a harmadik szerint pedig minden levont pontot visszaadtak, úgyhogy szerintem ők sem tudták, kieső helyen állnak-e vagy sem.

Pályánk a beköszöntő tavasz hatására egyik napról a másikra elérte második számú állapotát: a „betonkemény-pattogósat” (két állapota van, a másik a „mocsaras-bokáig süppedős”), így folyamatos játékot nehezen lehetett kialakítani. Szerencsére a második felnőtt mérkőzését játszó Kovács Szabolcs már az ötödik percben betalált, amikor elcsípett egy rossz passzt, és Rácz mellett a kapu hosszú sarkába bombázott (1:0). Ekkor még azt hittem, ennél jobban nem lehet hazai pályán bemutatkoznia egy fiatal játékosnak, de pár perc múlva be kellett látnom, tévedtem: Szabolcs remekül érkezett egy jobbról jövő begurításra, és Ráczot megelőzve az üres kapuba gurította második gólját (2:0). Jászladány ekkor egy kissé magára talált, többet birtokolta a labdát, mégis nekünk voltak lehetőségeink, hogy eldöntsük a találkozót, Mérész azonban Sipos kiugratása után nem tudta a vendégek kapusa mellett ellőni a labdát, így szünetre maradt a kétgólos előny. A második félidőben két bombagólt láthatott a közönség. A 60. percben Varga Mérész visszagurítását lőtte kapásból a léc alá, esélyt sem hagyva a magasabb osztályt is megjárt ladányi kapusnak. A második gólnak már nem örültünk ennyire, de el kell ismerni, az is nagy gól volt. Papp Lajos 17 méterről külsővel találta el a játékszert, ami így védhetetlenül vágódott a bal felső sarokba (3:1).

További helyzetek már nem alakultak ki egyik kapu előtt sem, így talán újra elkezdődött egy veretlenségi sorozat.

 

A megyei I. osztály állása a 22. forduló után
1 Jánoshidai SE +51 57
2 Újszászi VVSE +14 45
3 Nagyiváni KSE +17 44
4 Karcagi SE +13 41
5 Kunhegyes ESE +17 40
6 Tiszafüredi VSE +9 36
7 Besenyszögi SE +5 35
8 Kisújszállási SE +27 34
9 Csépai SE -6 32
10 Jászapáti VSE -3 30
11 Túrkevei VSE +10 29
12 Abádszalóki SE -12 25
13 Kunszentmártoni TE -6 23
14 Jászladányi SE -10 23
15 Jászfényszarui VSE -16 23
16 Fegyvernek KSE -49 21
17 Mezőtúri AFC -31 17
18 Jászárokszállási VSE -30 15

Újszász, 2010. április 9.

dr. Katona Károly

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.