Immár a 20. forduló mérkőzéseit rendezik a megyei első osztályú bajnokságban a hétvégén.

SZOMBAT 15.30:

SZAJOL (1.) – ÚJSZÁSZ (5.)
Vezeti: Kóródi Ferenc (Erdélyi Bence, Túró Kálmán).

Az ősszel küzdelmes mérkőzést vívtak a felek, sokáig nem is találták a fogást a másikon. Végül az akkor vendégségben játszó szajoliak Angyal Csaba nyolcvanötödik és Pálinkás Attila kilencvenkettedik percben szerzett góljával 2–0-s győzelmet arattak.

A listavezető együttes játékosedzője most is nagy csatára számít, amelynek végkimenete a bajnokság további alakulása szempontjából sem elhanyagolható tényező.

– A pálya állapotától függően egy rendkívül küzdelmes vagy egy nagyon látványos összecsapást láthatnak majd a nézők – vélekedett Donkó Krisztián.

– Jó csapat az Újszász, nem véletlenül áll ott a tabellán, ahol. Ezért is mondom azt, hogy ez egy újabb rangadó, amit meg kell nyernünk. Már csak azért is, mert ezután hat olyan meccs következik a számunkra, melyek eredményei el fogják dönteni a bajnokságot, tehát abszolút nem mindegy, hogy mekkora előnnyel vágunk neki annak a sorozatnak.

 

 

– Többször is láttam őket játszani a tavasszal, a Jánoshida ellen nem érdemeltek vereséget, a Csépa­ ellen viszont összezuhantak a bekapott gólok után. Benedek Zsolt személyében egy hiányzónk biztosan lesz, de meg fogjuk tudni oldani a pótlását, elvégre a csapatot olyan játékosok alkotják, akik több poszton is bevethetőek.

– Ez az a pillanat, amikor tényleg nincs semmiféle veszítenivalónk. Ehhez mérten bátor játékot várok a fiúktól, amivel az idegenbeli meccseken ez idáig adósak maradtak nekem – szögezte le Mérész Zoltán, az Újszász trénere.­

– A Szajol toronymagasan kiemelkedik ebből az osztályból, lejátszott harminchét mérkőzést úgy, hogy nem kapott ki, erre csak egy szervezett, önbizalomtól duzzadó csapat képes.

– Persze ez még véletlenül sem azt jelenti, hogy feltartott kézzel lépünk pályára ellenük, csupán tisztában vagyunk az erőviszonyokkal.

– Ami pozitívum, hogy először a tavasz folyamán teljes kerettel tudunk majd kiállni, továbbá úgy tűnik, sikerült befoltoznunk azokat a lyukakat a védelemben, amik miatt elkerülhető gólokat kaptunk az előző hetekben.

Írta: Pabar Gyula

Forrás: szoljon.hu

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.