Nyomtatás
Kategória: Labdarúgás
Találat: 606

2018. január 10-e óta heti három edzéssel plusz egy edzőmérkőzéssel készül labdarúgócsapatunk a meglehetősen korai, február 24-i tavaszi szezonkezdésre. Idén nem kellett terembe vonulni, az összes foglalkozás szabadtéren zajlott, és ami a legfontosabb, hogy szinte mindig megfelelő létszámban. Az edzőmérkőzéseink is egészen jól sikerültek. Az első kivételével valamennyi találkozónkat megnyertük. A játékoskeretben történtek változások, Héja Dávid Besenyszögről, Farkas István pedig Törökszentmiklósról érkezett hozzánk. Úgy tűnt, a távozók oldalán egy név sem fog szerepelni, ám az átigazolási szezon vége előtt pár nappal, a négy éve nálunk szereplő Veréb ikrek a jobb lehetőségeket kínáló Törtelhez igazoltak. Bízunk benne, hogy „házon belül” meg tudjuk oldani pótlásukat, és legalább az őszihez hasonló jó szereplést tudunk produkálni tavasszal is. Az első mérkőzésünket február 24-én 16:00 órakor a szolnoki műfüves pályán játsszuk Jánoshida ellen.

Edzőmérkőzéseink:

Szolnoki MÁV FC U19 – Újszász 2-0
Törökszentmiklós – Újszász 3-4
Szajol – Újszász 2-3
Újszász – Kisköre 3-0
Szászberek – Újszász 1-3

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.