2017. szeptember 9. V. forduló
Újszász – Szajol 0-2 (0-0)

Újszász, 80 néző. vezette: Fekete Tibor

Újszász: Kovács György – Veréb Viktor, Szabó Attila, Balázs Mihály, Veréb Dániel, Dóra Ákos, Gazdag Gyula, Pongrácz Martin (Szabó Gábor), Rézsó Péter, Kocsis Bálint, Kovács Tamás (Paplanos Ádám)

Nem sikerült folytatni jó sorozatunkat a bajnokság 5. fordulójában Szajol ellen. Nehéz, és egyben kevés gólos mérkőzésre számítottunk, amely be is jött. Zártan védekezett mindkét csapat, emellett a nagy szél is akadályozta a folyamatos játékot. Ezek miatt is alakult ki kevés helyzet a találkozón. Már majdnem úgy tűnt, hogy gól nélküli döntetlennel zárul a mérkőzés, amikor a 85. percben egy kapunk elé ívelt labdát Angyal juttatott a hálóba. Hidegzuhany volt a javából, bár még mindig volt idő az egyenlítésre. Mentünk előre, de mindhiába. Ráadásul a 92. percben egy kontratámadás után a vendégek egy erősen lesgyanús góllal bebiztosították győzelmüket. Sajnos ezen a napon maximum egy döntetlent érhettünk volna el, mivel szinte igazi nagy gólhelyzetünk sem volt. A következő fordulóban Karcagon lesz lehetőség a javításra.

Szurmai Tibor

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.