Nyomtatás
Kategória: Labdarúgás
Találat: 590

2017. május 6. XXVI. forduló

Újszász – Szajol 0-2 (0-1)
Újszász, 100 néző. vezette: Ács Zoltán

Újszász: Kovács György – Veréb Viktor, Rédei Csaba (Dóra Ákos), Szarvák Krisztián, Veréb Dániel, Tóth Nándor, Szurmai Tibor, Fekete Tamás, Sipos Zsolt, Gazdag Gyula, Paplanos Ádám (Szabó Gábor)

Küzdelmes, hajtós mérkőzésen 2-0-ás vereséget szenvedtünk Szajol ellen. Az első félidő 38. percében saját szögletünk után csak Kovácsnak sikerült megállítani a vendégek kontratámadását a tizenhatoson belül, amiért természetesen tizenegyes járt, amelyet Szabó értékesített. A folytatásban szinte végig mi támadtunk, sokszor a kapujuk elé szorítottuk ellenfelünket, de gólt ismét nem sikerült szerezni. Kapni viszont kaptunk még egyet. A 83. percben egy elkerülhető szituáció után Dobos talált a kapunkba, és biztosította be a szajoli győzelmet. A rutinosabb vendégek így mindkét félidőben kihasználták hibáinkat, és magabiztosan gyűjtötték be a három pontot. Bár játékban sikerült felnőni ellenfelünkhöz és erővel is jobban bírtuk az iramot, ez semmit sem ér addig, amíg nem tudunk a kapuba találni. A hétvégén Csépán szakíthatjuk meg rossz idegenbeli sorozatunkat.

Szurmai Tibor

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.