2016. április 9. XXII. forduló

Újszász – Kunhegyes 3-0 (3-0)
Újszász, 80 néző. Vezette: Dobó Sándor

Újszász: Nagyistván Ádám – Veréb Viktor, Szurmai Tibor, Szarvák Krisztián (dr. Katona Károly), Veréb Dániel, Rédei Csaba, Rézsó Péter, Gazdag Gyula (Fekete Tamás), Sipos Zsolt, Juhász Márk, Balogh Zsolt (Dóra Ákos)

Góllövők: Juhász Márk (1. perc), Balogh Zsolt (24. perc), Rézsó Péter (26. perc)

Hétvégén „hatpontos” mérkőzés várt ránk hazai pályán Kunhegyes ellen. Létfontosságú volt számunkra a győzelem, ugyanis ha pontokat veszítettünk volna, még jobban megközelítenek vendégeink a tabellán. Ennek tudatában léptünk pályára, és a lehető legjobban kezdődött számunkra a mérkőzés. Az 1. percben Juhász Márk góljával szereztük meg a vezetést, amelyhez szükség volt a kunhegyesi kapus nagy hibájára is. A bekapott gól után nem sokkal, kis híján kiegyenlítettek a vendégek, de Nagyistván Ádám résen volt és jól mozdult ki kapujából. A 24. percben aztán olyan történt, amelyre már régen volt példa. Második gólunkat rúgtuk a mérkőzésen, amelynek szerzője Balogh Zsolt volt. Ezzel még nem ért véget a gólgyártás, két perccel később Rézsó Péter is feliratkozott a góllövők közé, aki 2-3 embert kicselezett majd elegánsan passzolt a kapuba. Háromgólos, biztos előnnyel térhettünk pihenőre. A folytatásban tudtuk, hogy nem szabad „leállni”, újabb gólt esetleg gólokat kell még szerezni, amelyre többször is megvolt a lehetőség, de nem sikerült a kapuba találni. A vendégek csupán egy lesgólig jutottak, így egy percig sem forgott veszélyben győzelmünk. A kihagyott helyzetek miatt talán lehet egy kis hiányérzetünk, de a legfontosabb, hogy megszereztük a három pontot. A héten két összecsapás is vár ránk. Szerdán kupamérkőzésen fogadjuk Tiszafüred csapatát, szombaton pedig Csépán lépünk pályára.

Szurmai Tibor

 

22. forduló
Jász-Nagykun-Szolnok - Megyei I. Osztály Felnőtt
hely. csapat M GY D V LG KG GK P megjegyzés
1. SZAJOL KLK 22 15 1 6 54 23 31 46  
2. TISZAFÜRED VSE 22 13 4 5 40 25 15 43  
3. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI FC 22 13 4 5 37 24 13 43  
4. KARCAGI SE 22 11 7 4 49 31 18 40  
5. TÚRKEVEI VSE 22 12 3 7 56 28 28 39  
6. JVSE ROSENBERGER 22 10 8 4 33 20 13 38  
7. JÁNOSHIDA SE 22 12 0 10 48 35 13 36  
8. CSÉPA KSE 22 9 5 8 39 35 4 32  
9. RÁKÓCZIFALVA SE 22 8 8 6 34 36 -2 32  
10. FEGYVERNEK KSE 22 9 3 10 32 36 -4 30  
11. ÚJSZÁSZI VVSE 22 7 4 11 17 28 -11 25  
12. TISZAFÖLDVÁR VSE 22 6 4 12 25 45 -20 22  
13. KUNHEGYES ESE 22 5 6 11 26 45 -19 19 (-2 pont)
14. KISÚJSZÁLLÁSI SE 22 4 6 12 35 48 -13 17 (-1 pont)
15. JÁSZFÉNYSZARU VSE 22 4 4 14 34 68 -34 13 (-3 pont)
16. KUNSZENTMÁRTONI TE 22 3 3 16 24 56 -32 12  

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.