Október 4. IV. forduló

Jászárokszállás U16 - Újszász U16 4-1 (3-0)
Jászárokszállás, vezette: Juhász Roland

Újszász U16: Balogh Mihály – Berényi Zsolt, Paplanos Kristóf, Becskereki László, Bujdosó István, Kocza Gergő, Gergi Róbert, Sampei Alex, Nagy Péter, Paplanos Ákos, Debrei Tamás (Németh Márk)

Góllövő: Kocza Gergő (79. perc)

Nem tudtuk megállítani az eddig 100%-os hazai csapatot. Ezen a mérkőzésen sokat hibáztunk, amivel gólokhoz segítettük ellenfelünket, így már az első félidőben eldőlt minden. Sovány vigasz, hogy a második félidőt döntetlenre tudtuk lehozni.

 

Jászárokszállás U19 – Újszász U19 2-3 (1-1)
Jászárokszállás, vezette: Peredi Tibor

Újszász U19: Szabó Gergő – Szűcs Dénes, Nagy Szabolcs, Hájas Levente (Nagy Patrik), Kovács Sándor (Soltész Dávid), Gulyás Zsolt, Kenyó Márk, Pesti Barnabás, Kanalas Renátó, Kanálos Róbert, Szarvák Zsolt

Góllövők: Kanálos Róbert (9. perc), Szarvák Zsolt (83. perc), Pesti Barnabás (90. perc)

U19-es csapatunknak a vártnál nehezebb mérkőzésen sikerült begyűjtenie a három pontot. Vezetésünk után úgy tűnt sima mérkőzés lesz, ám egy buta kiállítás után feljöttek a hazaiak és megfordították az eredményt. Szerencsére nem zuhantunk össze és kiegyenlítettünk az ekkor már szintén tíz emberrel játszó vendéglátóinkkal szemben. Az egyenlítést páros kiállítás követte, ami után már kilenc a kilenc ellen játszhattak a hátralévő pár percben a csapatok, amiből mi jöttünk ki jobban. A 90. percben Pesti Barnabás belőtte győztes gólunkat.

Szurmai Tibor

 

Októberi mérkőzéseink:

10.11. Újszász – Jánoshida U16 (10:00) U19 (12:00)
10.18. Tiszafüred – Újszász U16 (10:00) U19 (12:00)
10.25. Újszász – Jászapáti U16 (10:00) U19 (12:00)

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.