2015. szeptember 19. VI. forduló

Újszász – Törökszentmiklós 0-1 (0-0)
Újszász, 100 néző. vezette: Szabó József

Újszász: Nagyistván Ádám - Veréb Viktor, Szarvák Krisztián, dr. Katona Károly, Veréb Dániel, Rédei Csaba, Gazdag Gyula, Fekete Tamás (Paplanos Ádám), Fodor Gergely (Lengyel András), Juhász Márk, Czibak Tibor

A 6. fordulóban Törökszentmiklós csapatát láttuk vendégül. A múlt heti karcagi pofon után nem számíthattunk egyszerű mérkőzésre az eddig kiválóan szereplő ellenfelünkkel szemben. Óvatosan kezdett mindkét fél, és ahogy telt az idő, egyre jobban kirajzolódott, hogy nagyjából két egyforma képességű csapat mérkőzik egymással. A színvonal viszont nem volt túl magas, a kapuk ritkán forogtak veszélyben. Egy-egy nagyobb helyzet volt megemlíthető az első félidőből. A vendégek részéről Rab lövése, ami épp, hogy kapu mellé ment, míg a mi részünkről Czibak egyéni akciója, ami után gyenge megoldást választott csatárunk. A második félidőben sem sziporkáztak a csapatok. A különbség viszont az volt, hogy míg mi több helyzetből képtelenek voltunk a kapuba találni, addig a vendégek szinte egyetlen valamire való támadásukból gólt lőttek. A 76. percben Buru jól eltalált lövésével szerezték meg a vezetést. A gól után hiába támadtunk többet és szorítottuk be ellenfelünket, az egyenlítés nem sikerült. A gyenge helyzetkihasználásunknak köszönhetően elveszítettük hazai veretlenségünket, a helyzetek alapján viszont a döntetlen talán reálisabb lett volna. Hétvégén Kunhegyesen lépünk pályára.

Szurmai Tibor

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.