2014. november 15. XIV. forduló

Fegyvernek – Újszász 1-1 (1-1)
Fegyvernek, 200 néző. vezette: Telek András

Újszász: Szaszkó Csaba- Veréb Viktor, Szurmai Tibor, Veréb Dániel, Szabó Attila, Lengyel András, Gazdag Gyula (Fekete Tamás), Rédei Csaba, Juhász Márk, Sipos Zsolt, Czibak Tibor

Góllövő: Juhász Márk (18. perc)

Kiállítva: Fekete Tamás (90. perc)

Kellemetlen emlékekkel a hátunk mögött utaztunk Fegyvernekre, ugyanis legutóbbi fellépésünk során megalázó 9-1-es vereséget szenvedtünk. A sors érdekessége, hogy – mint akkor, ezúttal is – Szaszkó Csaba „ugrott be” és helyettesítette távol maradó kapusainkat. Természetesen senkinek sem fordult meg a fejében az, hogy újra nagyarányú vereséget szenvedünk, sőt inkább szerettünk volna visszavágni vendéglátóinknak. Bátran és egész jól kezdtük a mérkőzést, talán ez a hazaiakat is meglepte. Sokadik lehetőségünk után a 18. percben Juhász góljával szereztük meg a vezetést, aki Sipos visszagurított labdáját belsőzte a fegyverneki kapuba. Vezetésünk után továbbra is megmaradt enyhe fölényünk, de mindig meg volt a veszélye annak, hogy a hazaiak kihasználják egy-egy hibánkat és gólt szereznek. Akcióból ez nem sikerült, pontrúgásból viszont igen. A 35. percben Faragó szöglete szállt át a hosszú oldalra, ahol az érkező Tukarcs szerezte meg az egyenlítő gólt. A hazaiak belelkesedtek, mi egy kicsit megzavarodtunk, de szerencsére a legjobbkor jött a szünet. A folytatásban mindkét fél a győzelemre hajtott, ezért egy nagy iramú, küzdelmes második félidőt láthattak a kilátogató nézők. Voltak lehetőségeik a fegyvernekieknek, de ezeknél még nagyobbak voltak nekünk. Gólt viszont egyik csapat sem tudott szerezni, így igazságosnak mondható döntetlen született, bár hozzá kell tenni, hogy talán kicsit közelebb álltunk a győzelemhez. Fegyverneken az egy pontot is meg kell becsülni, amely akkor lesz igazán értékes, ha a hátralévő két hazai mérkőzésünket megnyerjük. Hétvégén Törökszentmiklós csapatát fogadjuk.

 

Ifi: Fegyvernek – Újszász 0-1

Góllövő: Kenyó Márk

Ha a vártnál nehezebben is, de megnyerte mérkőzését ifjúsági csapatunk.

Szurmai Tibor

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.