2014. október 11. IX. forduló

Újszász – Szajol 2-2 (1-0)
Újszász, 200 néző, vezette: Bálint Attila

Újszász: Lengyel Gábor - Szabó Attila, Szurmai Tibor, Veréb Dániel, Rédei Csaba, Lengyel András, Veréb Viktor (Gazdag Gyula), Csernus Csaba (Rézsó Péter), Juhász Márk (Fekete Tamás), Sipos Zsolt, Czibak Tibor

 Góllövők: Csernus Csaba (29. perc), Sipos Zsolt (89. perc)

Zsinórban három elveszített mérkőzés után az eddig remekül szereplő Szajol ellen próbáltunk visszatérni a helyes irányba. Ennek szellemében léptünk pályára, és próbáltunk minél hamarabb előnyhöz jutni. Ez a 29. percben jött össze, amikor Csernus góljával megszereztük a vezetést. Gólunk után továbbra is támadásban maradtunk, nem sok hiányzott ahhoz, hogy nagyobb előnnyel térjünk pihenőre. A második félidőben kiegyenlítettebb játék folyt a pályán, bár jelentősebb lehetőségeink nekünk voltak. Lengyel András kétszer fejelt kapufát, míg a játékvezető elfelejtett megítélni egy egyértelmű tizenegyest a javunkra. Nem úgy, mint a 81. percben, amikor könnyű szívvel fújta be a büntetőt a szajoliaknak. Donkó nem hibázott, és 1-1-re alakította a mérkőzés állását. Úgy tűnt, a vendégek már az 1 ponttal is megelégedtek volna, de mi mindenképpen a háromért hajtottunk. A 89. percben közel is kerültünk hozzá, amikor „visszakaptuk” a tizenegyest, amit Sipos váltott gólra. Szinte már a zsebünkben érezhettük a győzelmet, amikor a hosszabbítás perceiben Bognár próbálta jobb oldalról középre ívelni a labdát, ám az alaposan lecsúszott beadása a kapufáról a gólvonal mögé pattant. Hihetetlen szerencsétlen módon veszítettünk két pontot az utolsó pillanatokban. A csépai mérkőzésünkhöz hasonlóan ezen a napon is gólokkal kellett volna nyernünk. Hétvégén a szombati munkanap miatt vasárnap lépünk pályára Kunhegyesen.

 

Ifi: Újszász – Szajol 2-0

Góllövők: Kenyó Márk, Paplanos Ádám

Továbbra is magabiztosan menetel ifjúsági csapatunk.

Szurmai Tibor

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.