2014. szeptember 27. VII. forduló

Újszász – Karcag 0-5 (0-2)
Újszász, 150 néző. vezette: Csányi Tamás

Újszász: Kovács György- Veréb Viktor, Szurmai Tibor, Veréb Dániel, Rédei Csaba, Lengyel András, Gazdag Gyula (Rézsó Péter), Csernus Csaba (Tímár Martin), Juhász Márk, Czibak Tibor, Sipos Zsolt

Nem sikerült megismételni az előző szezonban elért bravúros eredményt Karcag ellen. A sokkal motiváltabb, frissebben mozgó vendégek már a 7. percben megszerezték a vezetést Domokos Attila révén. Bár a továbbiakban is a karcagiak domináltak, többször is közel álltunk az egyenlítéshez. Az egyenlítés elmaradt, a félidő vége előtt viszont újabb gólt kaptunk. A 41. percben egy védelmi hiba után Domokos Roland talált a kapuba. Kétgólos hátránnyal térhettünk pihenőre. Bíztunk a feltámadásban, bár a játék képe alapján ez nem igazán volt benne a mérkőzésben. Még szinte el sem kezdődött a második játékrész, amikor a 47. percben Domokos Roland újabb gólt lőtt. Ekkor már tudtuk, hogy eldőlt a mérkőzés, teljesen összezuhantunk, a hátralévő időben csak rohantunk az eredmény után, mindemellett hibát hibára halmoztunk. A 77. percben szinte már nevetséges gólt kaptunk, egy perccel később pedig Székely találata a totális kiütést jelentette. Nagy verést kaptunk hazai pályán, sajnos a karcagiak mindenben felülmúltak bennünket ezen a napon. Akaratban és hozzáállásban is nagy fordulatra lesz szükség ahhoz, hogy a hétvégén helyt tudjunk állni Tiszafüreden.

 

Ifi: Újszász – Karcag 1-0

Góllövő: Fekete Tamás

Nagy küzdelmet hozott az első és a második helyezett csatája, amit a mérkőzés hajrájában Fekete Tamás gólja döntött el a mi javunkra.

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.