2014. március 22. XIX. forduló

Újszász – Martfű 0-0
Újszász, 100 néző. vezette: Mozsár Gergely

Újszász: Kovács György - Farkas Gábor, Szurmai Tibor, Varga I. Krisztián, Lengyel András, Szabó Attila, Fekete Tamás (Rédei Csaba), Csernus Csaba, Juhász Márk (Kerekes Dávid), Sipos Zsolt, Czibak Tibor

Hazai pályán fogadtuk a télen alaposan beerősítő Martfű csapatát. A vendégek az elmúlt fordulóban sima vereséget szenvedtek Jászberényben, így minden bizonnyal ellenünk szerettek volna javítani. A mi részünkről pedig az volt a legfontosabb, hogy ne kapjunk ki hazai környezetben. Nem volt túl eseménydús a mérkőzés, a kapuk ritkán forogtak veszélyben. Bár mindkét fél előtt adódtak kisebb lehetőségek, összességében hatalmas helyzete egyik csapatnak sem volt. Ismét nehezítő körülmény volt a már szinte szokásosnak mondható nagy szél és a borzasztóan kemény és göröngyös pálya, amelyen sem passzolni, sem pedig lőni nem lehetett. A gólszerzés egyik csapatnak sem sikerült, így a mérkőzés összképe alapján igazságosnak mondható döntetlen született. A következő mérkőzésen Jászárokszállás csapatát fogadjuk, és egy esetleges győzelemmel pontszámban beérnénk őket a tabellán.

 

Ifi: Újszász – Martfű 3-1
Góllövők: Molnár András, Szarvák Krisztián, Mozsár József

Megszerezte első tavaszi győzelmét ifjúsági csapatunk.

Szurmai Tibor

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.