NB-II Gyula – Újszász 2,5-9,5

Az NB-II-es sakk csapatbajnokság negyedik fordulójában a korábban szebb napokat megélt Gyula együtteséhez látogattunk. Ellenfelünk tavaly óta alaposan meggyengült, elsősorban a román éljátékosok távozása miatt. Sajnos Molnár munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tudott játszani, így őt Merena helyettesítette. A megnyitások után több játékosunk kedvező pozíciót ért el, amelyet később győzelemig fokoztak. Sajnos, az utolsó táblákon előnyöket nem sikerült szereznünk, ezért a középjátékban Váradi, Merena, Pásztor A. és Gulyás döntetlenbe egyezett meg ellenfelével. Ezen a mérkőzésen az él- és középtáblásaink remekeltek, így fölényes győzelmet aratott együttesünk. Pozitív volt még, hogy senki sem szenvedett vereséget, amely biztató a jövőre nézve. Győzelmünkkel növeltük előnyünket a bajnokságban.

Győzött: Simonyi, Muhari, Dosztán, Czeglédi, Szíjártó, Varga, Inges.
Döntetlenezett: Takács, Váradi, Gulyás, Merena, Pásztor A.

A bajnokság állása a 4. forduló után:

1.Újszász 34 pont, 2. Orosháza 30 pont, 3. Tóth László SE-II (Kecskemét), Maróczy Géza SE-II (Szeged) 29 pont, 5. Szentes 28,5 pont, 6. Makó SE-II 24 pont, 7. Békés 22 pont, 8. TÁKISZ SE (Kecskemét) 21,5 pont, 9. Karcag 20,5 pont, 10. Kiskunfélegyháza 18,5 pont, 11. Gyula 16, 5 pont, 12. Röszke 14,5 pont.

A megyei csapatbajnokságban is egy fordulót rendeztek novemberben.

Tartalék együttesünk a tavaly még NB-II-ben szereplő Abony csapatát fogadta. Szoros eredményre lehetett számítani, hiszen a fejlődés érdekében 4 ifjúsági játékost szerepeltettünk. Középjátékok után még ez az állítás látszódott, azonban a végjátékban Varga, Merena és Muhari G. felülkerekedett ellenfelén.

 

Újszász II – Abony 7-3

Győzött: Varga, Merena, Kovács, Inges, Muhari G., Kurdi.
Döntetlenezett: Gulyás, Peredi
Vesztett: Pásztor A., Kovács Lilla

A bajnokság állása 2. forduló után:

1. Kisújszállás II 18,5 pont, 2. Újszász II, Karcag II 14,5 pont, 4. Túrkeve 11 pont, 5. Szolnok 10,5 pont, 6. Abony 6,5 pont, 7. Törökszentmiklós 3 pont, 8. Martfű 1,5 pont.

 

Szakosztályunk 2015. január havi programja:

01.25. 11 óra: NB-II 7. forduló Újszász – Makó II. Helyszín: művelődési ház

Varga László

 

Varga László: Két mérkőzés két győzelem

Fotó: Fehér János

 

Újszász 2016©