Nyomtatás
Kategória: Egyéni sportok
Találat: 1532

2014. november 25-én Szolnokon két háromdanos mester előtt tett sikeres fekete öves vizsgát Gonda Ferenc. Ő az újszászi shotokan karate első fekete övese. Ez alkalomból beszélgettem vele a shotokan karatéről és eddigi pályafutásáról.

Ugyan Újszászon elég sokan ismerik a shotokan karatét, szívesen elmondok néhány fontosabb tudnivalót a sportágról:

A shotokan karate a japán szabadkezes harcművészetek egyike. A XIX.-XX. század fordulóján alakult ki Okinawa szigetén, alapítójának Funakoshi Gichint tekintjük.

A „Shotokan” elnevezés két szóból áll: a „Shoto” jelentése „a fenyves zúgása”, a „Kan” jelentése „épület, hely”. A „shotokan” tehát az a hely, ahol a fenyves zúgása hallható. A „Shoto” egyben Funakoshi költőneve is. Funakoshi dojojára (edzőtermére) is utal, aminek a neve a Hajladozó fenyő csarnoka.

A Shotokan karate egy hagyományos okinawai küzdősport. Alapvetően nagy küzdőtávolságot használ, gyakorlói elsöprő erejű támadásokat, illetve védésből azonnali visszatámadást gyakorolnak. Egyetlen megsemmisítő akcióban hisznek, nem az ellenfél "ledarálásában".

52 éves vagyok. Egy hosszabb megszakítással harminc éve karatézok. 1984 februárjában Szolnokon ismerkedtem meg a sportággal. Első mesterem Domokos Zoltán volt. Két övvizsga után bevonultam katonának. 1985-1986-ban Kiskunfélegyházán katonáskodtam. Ott is folyamatosan karatéztam. Leszerelésem után 1989-ig Szolnokon edzettem. Közben Pestre is jártam a szigorúságáról, keménységéréről (egyesek szerint kegyetlenségéről) ismert dr. Gulyás Péter mesterhez. Gulyás Péter nagyon kemény edzéseket tartott. Technikailag nagyon sokat tudott és a tudását át is tudta adni. Sokat tanultam tőle. A hozzájárók közül Dékány Tamást Ceglédre, Ács Tibort Karcagra, engem pedig Újszászra szemelt ki edzőnek. Az újszászi karatézás 1987-ben kezdődött a nagykerti iskolában. Annyian voltunk, hogy nem fértünk be a terembe. 1994-ig karatéztam. 4 kyu (kék öv) fokozatot értem el. A gerincsérvem miatt nem tudtam erősíteni. A munkahelyemen sem nézték jó szemmel a sok betegállományt. Így befejeztem a karatézást. 1993-tól 1996-ig a tornacsarnokban Tarcsa Zsolt vezetésével folytak az edzések.

 

Képtár

Fotó: Gonda Adrienn

 

Fuxreiter András vezetésével 2012-ben éledt újra az újszászi shotokan karate. Óvatosan én is újra kezdtem. Sikeres vizsgáztam a barna övért, majd nemrégiben a fekete övért. Elértem a mesteri fokozatot. A vizsgákon, az edzéseken gyakoroltakat kell bemutatni. Háromféle feladat van:

Kihon: partner nélküli edzés (árnyék-boxolás). Az alaptechnikák: dachi (állás), zuki (ütés), uke (védekezés), uchi (csapás) és geri (rúgás).

Kata: (formagyakorlat): támadó és védekező mozdulatok meghatározott sorozata. A Katák egymásra épülnek, minden övfokozathoz adott kata tartozik.

Kumite: küzdelem – a távolság (maha) és az időzítés technikája. Különböző nehézségi fokai vannak. A Sanbon kumite például háromlépéses küzdelem. Az Ippon kumite egylépéses, a Jiu-ippon kumite félig szabad küzdelem.
A „sima" Kumite szabad küzdelmet jelent, általában barna és fekete övesek között. Nincs full contact, minden technikát „kontrollal” kell végrehajtani. Nagy hangsúly van a gyors és egyszerű technikákon: egy ellenfél – egy technika. Van küzdelem bottal és kés ellen is.

Újszászon jelenleg egy 20 fős csoportban shotokan karatéznak. Számukra egyelőre még nem a versenyzés a fő cél, hanem a mozgás megszerettetése, az egészség megőrzése. Januárban indul egy kezdő csoport. Felnőtteket is szívesen látunk.

Az edzések időpontjai:

hétfő 17-19-óra (Hosszú Iskola),
csütörtök 18-20 óra (művelődési ház)

Fehér János

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.