Péter Tamás jött, látott és győzött. Rövid idő alatt felbolydította a középiskola és Újszász sportéletét. Kemény edzéseket tart, versenyeket rendez. 2014-ben 13 eseményen vett részt tanítványaival. Megye, sőt országszerte ismerik már az újszászi Rózsa Imre Középiskola versenyzőinek eredményeit.

 

Péter Tamás (Fotó: Kecskés László)

 

Arra a kérdésre, hogy mit kell tudni Péter Tamásról, a sikeres sportember újszászi kötődésével kezdte a választ.

– Szolnokon születettem 1979-ben. Az általános iskolát Szolnokon végeztem, de amikor csak lehetett, minden időmet Újszászon töltöttem. Nagyapám Péter János, édesapám Péter János és édesanyám Kovács Márta mind újszásziak, sőt a keresztapám Kovács Károly is. A Malomszögben tanultam meg úszni, itt tanultam meg kerékpározni, itt fociztam az újszásziakkal, a parkerdei táborhoz is szép emlékek fűznek.

A Szolnoki Sportiskolában sportoltam, ahol általános atlétikai képzésben részesültem. Már ekkor vonzottak a küzdősportok. Kyokushin karatéztam. Mesterem, a 7 danos shihan Furkó Kálmán volt. Edzőm volt az 5 danos shihan Lázár Tibor is. A középiskolát Martfűn kezdtem, majd 1996-tól 1998-ig az Újszász Gimnázium tanulója voltam. Osztályfőnököm Székelyné Körmendi Judit tanárnő volt. Ekkor már céltudatosan rendőrnek készültem. Talán nem véletlenül, mert nagyapám és a keresztapám is rendőr volt. Közben Szolnokon karatéztam és cselgáncsoztam. A judo edzőm Török Ferenc volt.

1998-tól 2000-ig a miskolci Rendészeti Szakközépiskolában tanultam. Ebben az időszakban többszörös BM judo és karate bajnok voltam. A végzés után 2000-ben Budapestre a Gepárd kommandóhoz kerültem. Itt ismerkedtem meg a kraw-maga izraeli katonai közelharccal. Budapesten a belügyi rendészeti szakon testnevelést, rendőri testnevelést, közelharcot, illetve a rendőrség által szerevezett kiképzői szaktanfolyamokat végeztem.

2009-ben Jászberényben a Tanárképző Főiskolát is elvégeztem, mivel céljaim között szerepelt az oktatás és képzések szervezése a rendőrség életében és a civil szférában egyaránt.

Szolnokon a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rendőrkapitányságon rendőri testnevelést, intézkedés taktikát oktatattam és sporttiszti feladatokat láttam el 2008-tól 2011-ig.

2012 szeptemberétől a Rózsa Imre Középiskola rendészeti szakán három osztályban heti két alkalommal rendőri testnevelés keretein belül önvédelmet és közelharcot oktatok. Továbbá a tizedikes évfolyamtól belügyi rendészeti ismereteket tanítok. Tanítványaimmal 2012 óta rendszeres résztvevői vagyunk a rendészeti, a honvédelmi versenyeknek, haditornáknak és közelharc versenyeknek.

Amikor nem tartok edzést, nem tanítok, rendőr vagyok, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Rendőrkapitányság felderítő nyomozójaként dolgozom.

 

 

– Színesedett az újszászi civil és sportpaletta. Új egyesület is alakult. Ez hogyan történt?

– Az iskolai tanulókon kívül egyre nagyobb lett az érdeklődés a küzdősportra, illetve a rendőrségre történő fizikai felkészítésre. Ezért két évvel ezelőtt megalakítottam a Szász Fight Clubot, az Újszászi Önvédelmi Sport Egyesületet. Jelenleg harminc tagunk van. Heti háromszor edzünk – hétfő, csütörtök és péntek vagy szombat – a középiskola tornatermében. Az edzések időpontjai: Gyerek hétfő:17:00-18:00, csütörtök: 16:30-17:30. Felnőtt: hétfő: 15:30-17:00, csütörtök: 17:00-19:00. Itt thai bokszot, kick bokszot oktatok, thai boksz szakedző vagyok. Az egyesület lehetőséget biztosít nemcsak a középiskolásoknak, hanem külsősöknek is az edzésekre. Továbbá az eredeti céltól sem tértem el, nagy hangsúlyt fektetek a rendőrségre történő felkészítésre is. Egyesületünkből minden évben sikeresen felvételiznek a tanulók a rendészeti szakközépiskolába. Amire büszkébb vagyok, mint bármelyik egyesületünk által elért eredményre, hogy ez idáig két fő, Vasas Ádám és Szabó Gergő már aktív rendőrök, és őrzik a rendet.

Célunk az utánpótlásnevelés. 2014-ben 15 fős gyerekcsoportot indítottunk 6-12 évesek részére. Szívesen tartanék idősebbek, 40-50 éveseknek is edzéseket. Az önvédelem kortalan.

 

– Más egyesületekkel, szakosztályokkal is együttműködik. Melyek ezek?

– Tartottam cross-fitt edzést a labdarúgó csapatnak. Tóth Gábor többszörös Európa-bajnok lábtoll-labdázó fizikai állóképesség fejlesztésében is részt veszek.

 

– Mik a további tervek?

Színt vinni Újszász életébe. Népszerűsíteni a sportos, egészséges életmódot. Edzéseket, versenyeket és edzőtáborokat szervezni Újszászon. Továbbra is sikeresen szerepelni a rendészeti versenyeken, a haditornákon, közelharc gálákon és az országos versenyeken.

 

– Vannak-e már konkrét időpontok, amikor az újszásziak megnézhetik a harcosokat?

– Igen, van néhány esemény, amelynek tudjuk az időpontját.

2015. március 20-án 9:30-tól második alkalommal rendezzük meg a rendészeti képzésben résztevő intézmények közötti felvételi eljárás feladataiból álló 4F rendészeti sportversenyt. A verseny színhelye a középiskola tornaterme. A verseny célja, mint a nevében is benne van, a rendőrségre felvételiző hallgatók felmérése, felkészítése, az ott jelentkező stresszhelyzetek kezelése. A versenyt önvédelmi és kommandós bemutatókkal színesítjük.

2015. április 4-én 11:00 órától Újszász ad otthont az Utánpótlás Low-Kick-Light bajnokságnak. A rendezvény lebonyolításáért az egyesület két éve van várólistán, melyet most megrendezhetünk. Az ország több klubja is meghívást kapott, melyre száz körüli versenyzőt várunk. A küzdelmek két páston zajlanak majd, gyerek 1-2, kadét, illetve junior kategóriákban bemutatókkal, felnőtt gálamérkőzésekkel színesítve. A low-kick-light-ben a versenyzők egy-egy technika kivételével mindent használhatnak. Páston, félerővel zajlanak a mérkőzések. Az amatőr bunyósok részére kiváló lehetőség a későbbi ringben történő küzdelmek felkészítésére.

2015. június 24 től június 27-ig nyári küzdőtáborba várjuk a megye versenyzőit. Tervezzük, hogy a tábor keretében ismét megszervezzük az éjszakai futást.

Kvalifikáltuk magunkat az országos haditornára, amelynek időpontja egyelőre még nem ismert. A csapat egyre több meghívást kap különböző versenyekre, gálákra, harcosok klubja rendezvénysorozatra.

2015. április 24-én és 25-én Baján nemzetközi thai bokszversenyen veszünk részt, melyre lehetőség szerint tízfős csapattal szeretnénk indulni, melyből hét fő utánpótlás korú gyerek versenyző. A rendezvényen történő sikeres szereplés nagyon fontos számunkra, így azt megelőzően több küzdőtáborban veszünk részt, illetve adunk otthont ennek a rendezvény formának. Április 11-én a Hanák-Kolos 26 km-es teljesítmény túra is a felkészülés része lesz.

 

– Köszönöm a beszélgetést. További sok sikert kívánok.

Fehér János

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.