NB-II Gyula 8-4 Újszász

Szeptember első hétvégéjén megkezdődött az NB-II-es csapatbajnokság. Együttesünk továbbra is a Tóth László csoportba kapott besorolást, és ugyanazokkal a csapatokkal kerül szembe, mint az előző esztendőben. 3. táblás játékosunk, Dosztán János sajnos eligazolt Karcag együtteséhez. Az első fordulóban Simonyi Zoltán és Muhari István éltáblásunk nem állt a csapat rendelkezésére. Erősen tartalékosan mentünk a román játékosokkal megerősített Gyula együtteséhez. Minden jól indult, hiszen Gulyás és Peredi sötét színnel már a megnyitási szakaszban döntetlent játszott, illetve Varga magabiztos játékkal tisztet és partit nyert. Sajnos, a középjátékokban több játékosunk hibázott, így az éltáblákon szereplő Czeglédi, Takács és Szíjártó is vereséget szenvedett erősebb ellenfelétől. Molnár előnyösebb állását nem tudta nyerésig fokozni, ellenben Pásztor Attila túljátszotta ellenfelét, és győzött. Ilyen összeállításban kijött a papírforma, és megérdemelt vereséget szenvedtünk.

Győzött: Varga, Pásztor A.
Döntetlenezett: Molnár, Gulyás, Gömöri, Peredi
Vesztett: Czeglédi, Takács, Szíjártó, Merena, Inges, Muhari G.

A bajnokság állása az első forduló után:
1. Karcag 10 pont, 2. Békés 9 pont, 3. Orosháza 8,5 pont, 4. Gyula 8 pont, 5. Maróczy-II (Szeged) 7 pont, 6. Szentes, TÁKISZ SE (Kecskemét) 6 pont, 8. Tóth László SE-II (Kecskemét) 5. pont, 9. Újszász 4 pont, 10. Makó-II 3,5 pont, 11. Röszke 3 pont, 12. Kiskunfélegyháza 2 pont.

A szakosztály október havi programja:
NB-II 2. forduló október 4. 10 óra Újszász-Röszke Helyszín: művelődési ház
NB-II 3. forduló október 18. 10 óra Szentes-Újszász

 

Pásztor Attila: Szép végjátékban győzött

 

Újszász 2016©