3. Balaton Maraton

Siófok, 2006. november 18-19.

November 18-19-én immár harmadik alkalommal lepték el a futók a lenyűgöző látványt nyújtó Aranypartot Siófokon. A 3. Balaton Maraton és Félmaraton összesen ezerötszáz indulóját szikrázó napsütés és a késő őszt meghazudtoló, 16 °C fokos időjárás fogadta. A bátrabbak még a Balatonba is bemerészkedtek. Az őszi tavaszban harmadszor teljesítette három részletben a 42 kilométeres távot Nyíri Lajosné. A 21 kilométert 2 óra 18:38 alatt futotta le. 14 kilométeren 1:29:26 volt az ideje. A hatodmaratonon, a 7 kilométeren 47:51 alatt ért célba. Összesített ideje: 4:35:55.

Az eredményhirdetést követően - ebben az évben először - a 21. Nike Budapest Félmaraton és a 21. Plus Budapest Maraton korosztályos és szenior díjkiosztóját is Siófokon rendezték. Itt vehette át díját Molnár Nikolett, aki a szeptemberi Nike félmaratonon a 14-15 évesek korcsoportjában harmadik helyezést ért el.

Képek a sporteseményről

Fotók: BSI és Fehér Judit

További részletek a BSI honlapján.

 

Futabony 2006

Abony, 2006. október 22.

Október 22-én sok résztvevővel rendezték meg Abonyban a Futabony 2006 futóversenyt, amely város 1956-os hősére emlékezve a Magas István emlékverseny nevet viselte. A szép őszi időben Újszászról nyolcan kerékpároztak át a szomszédba és indultak a versenyen. Valamennyien az élcsoportban végeztek.

Eredmények:

Serdülők 1956 méter: 3. Zvolenszki Károly, 7. Tóth István, 8. Major László, 12. Kaló Zoltán.

Ifjúságiak 3000 méter: 2. Molnár Nikolett; 5. Papp János, 6. Kanálos Róbert.

Felnőttek 3000 méter: 3. Bakos Dániel.

 

21. Plus Budapest Nemzetközi Maraton

Budapest, 2006. október 15.

Az eredetileg október 1-jére meghirdetett Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztivál indulóit két hét halasztás után október 15-én is remek futóidő, igazi vénasszonyok nyarára jellemző időjárás fogadta a Városligetben. A Nemzeti Sporthivatal "Mozdulj, Magyarország!" akciójához tartozó eseményen először a 3,5 kilométeres Plus Maratonka, majd a gyaloglás több ezer fős mezőnye rajtolt 9 óra 40 perckor Monspart Sarolta ágyúlövésére. Utánuk a maratoni táv egyéni indulói és a váltók tagjai lepték el a rajtzónát. A több száz méter hosszan felsorakozó futók 10 órakor vágtak neki a 42195 méter teljesítésének. Őket a 7.4 kilométeres minimaratonisták követték. A Futás Napján az idén összesen tizenegyezer-ötszázan vettek részt valamelyik futó- vagy gyaloglótávon.

Három futó és egy ekiden váltó (13 km - 6,6 km - 8,2 km - 6,3 km - 8,1 km) nevezett Újszászról a maratonira. Sajnos csak Bakos Dániel teljesítette a távot, aki negyedik maratoniján a népes mezőnyben 259. helyezést ért el. Ideje 3 óra 34 perc 20 másodperc. A másik két nevező Nyíri Lajosné és Tóth Gábor, valamint a nagy lelkesedéssel készülő váltó - Papp János, Sándor Judit, Kanálos Róbert, Molnár Nikolett, Zvolenszki Károly - a vonatbaleset miatti két órás késés miatt lemaradt a rajtról.

Bakos Dánielt a kisfia, Dávid várta a célban
(Fotó: BSI)

www.budapestmarathon.com

 

Jó eredmények a szecsői futáson

Tápiószecső, 2006. szeptember 24.

Szeptember 24-én Tápiószecsőn rendezték a Tápió-vidék legnagyobb sportrendezvényét, a 4. Szecsői Futónapot, amelyen rajthoz álltak a jó formában lévő, a maratoni távot az ún. ekiden (5 fős) váltóban lefutni készülő újszászi futók is. A legjobb eredményt Papp János érte el a 4.5 kilométeres futam megnyerésével. Ugyanezen a távon 4. Kanálos Róbert, 5. Muhari Péter, a nők versenyében 6. Nyíri Lajosné. A 3 kilométeres távon 4. Molnár Nikolett, 7. Zvolenszki Károly. Az eredményes szerepléssel az egész csapat bővítette oklevél és póló gyűjteményét.

 

Papp János, Molnár Nikolett,
Muhari Péter, Zvolenszki Károly

A település honlapja : www.tapioszecso.hu

 

KEKSZ Duatlon

Szolnok, 2006. szeptember 17.

Eredményesen szerepeltek az újszászi duatlonozók szeptember 17-én Szolnokon a KEKSZ (Kardiovaszkuláris Elit Klub Szolnok) duatlonon. A 3 kilométer futásból, 12 kilométer kerékpározásból és 1.5 kilométer futásból álló leghosszabb futamban az ifjúsági fiúk kategóriájában Papp János 2., az ifjúsági lányok kategóriájában Molnár Nikolett 3. helyezést ért el. A serdülők versenyében (2-8-1 km) Zvolenszki Károly 5.-ként ért célba.

További részletek: www.keksz.org

 

Újszász Duatlon

Újszász, 2006. szeptember 10.

Szeptember 10-én 16 egyesület 76 versenyzője indult az Újszász duatlonon. A környékbelieken kívül Budapestről, Debrecenből, Hódmezővásárhelyről, Karcagról érkeztek nagyobb létszámú csapatok. A gyermek és serdülő korcsoportban itt voltak a magyar ranglista legjobbjai. A felnőtt mezőny is erős volt. A kerékpáros pálya a korábbi évekhez képest megváltozott. Az egy-két nappal korábban elkészült Vörösmarty úton száguldottak a versenyzők. A legfiatalabbak a 1995-1996-ban születettek (Újonc B) és az 1997-ben vagy még korábban születtek (Újonc C) 0.5 kilométert futottak, majd 2 kilométert kerékpároztak, majd szüleik harsány biztatása mellett 0.25 kilométeres futással fejezték be a versenyt. Az újonc B korcsoportban Kerekes Hajnalka (Karcag SE) és Brezvai Bence (Abony Fergeteg) nyert. Az újonc C legjobbjai: Soós Fanni és Balázs Máté (mindkettő Abony Fergeteg), 3. Szacskó Levente (Újszász). Az újonc A (1995-1996) és a gyermek (1993-1994) korcsoport 1-4.5-05. kilométeres távon versenyzett. Az újonc A korcsoport győztesei: Bem Norbert és Hargitai Heni (mindkettő Villám SC Budapest). 4. Nagy Gábor, 5. Makai Ádám. A gyermek korcsoportban Balogh Máté (Tiszaparti SC Szolnok) és Horváth Zsanett (Villám SC Budapest) ért elsőként a célba. 3. Zvolenszki Károly, 4. Oszlányi László, 6. Nagy László, 7. Gilicze Éva, 8. Vásár Dorina. A serdülők 2-9-1 kilométeres versenyén Forintos Norbert és Szabó Timea tovább növelte a Villám SC győzelmeinek számát. Alapi Ádám és Molnár Nikolett pedig Újszásznak szerzett bronzérmeket. 4. Major László. Az ifjúságiak, a juniorok, a felnőttek és a szeniorok egy futamban indultak. A kezdő 3 kilométeres futásban nagy iramot diktált a mezőny. A tavalyi győztes, a karcagi Nuriev Tibor rögtön az élre állt, de Muhari Gábor (Szolnok) vezetésével az üldözők ott lihegtek a nyakán. A 14 kilométeres kerékpározásban háromszor kerülték meg a várost a versenyzők. Kerékpáron Nuriev elhúzott a mezőnytől, a befejező 1.5 kilométeres futásban előnyét tovább növelte és egy perces előnnyel megvédte tavalyi elsőségét. 2. Muhari Gábor (KEKSZ Szolnok), 3. Csányi Róbert (Hódmezővásárhely). A legjobb újszászi eredményt a 9. helyen célba érkező Bakos Dániel érte el (48:29). Mögötte alig egy perccel lemaradva 12.-ként és egyben a legjobb ifjúságiként Papp János érkezett. A női versenyt Veleczki Viktória (Jászberény) nyerte. 2. Soós Edit (Abony Fergeteg), 3. Molnárné Varga Szilvia (UTE). A szenior nők versenyében Nyíri Lajosné 3. helyezést ért el.
A megyei Triatlon Szövetség felfújható célkapuval tette látványossá a célba érkezést. A verseny szpíkere D. Kiss Gábor, a Fuzió Rádió műsorvezetője volt. A versenyzők biztonságos kerékpározását az újszászi Rendőrőrs és a Városi Polgárőr Egyesület segítette. A verseny megrendezését Ulviczki Ferencné (Gyógycipő Kft), Barta István (Szentendre) és Szaniszló Miklós (Szolnok) támogatta.

Fehér János

A teljes eredménylista letöltehtő.

Képek a sporteseményről

Támogatónk: Gyógycipő Kft

 

Fotó: Marusák Tamás

 

XXII. Újszászi Futónap

Újszász, 2006. szeptember 9.

Szeptember 9-én huszonkettedik alkalommal rendezte meg az Újszászi Városi Vasutas Sportegyesület, az Újszászi 4H Egyesület és a Kastély Otthon a hagyományos Újszászi Futónapot. Talán az előző napi szélvihar és a nagy eső miatt a vártnál és a szokásosnál jóval kevesebben vettek részt a futáson. Kevesen indultak Újszászról, és a vidéki törzsvendégek is távolmaradtak. Pedig a park, az erdő most is szép volt. A pálya hangulatosan kanyargott a fák között, és az előző napi eső ellenére jól futható volt. A különböző futamokban hét település - Abony, Budapest, Debrecen, Kisújszállás, Szentendre, Újszász és Zagyvarékas hatvanegy futója állt rajthoz. A legkisebbek, az óvodások 600 méteres futamában Pomázi Bálint (Újszász) rajt-cél győzelmet aratott. 2. Szacskó Levente (Újszász). 3. a verseny legfiatalabb résztvevője, a három éves Bakos Dávid (Zagyvarékas). A lányoknál győzelmével egy sportcsalád tagja kezdte meg - remélhetőleg testvéreihez hasonló - eredményes pályafutását. 1. Ézsiás Fanni (Újszász), 2. Marusák Anna Sára (Debrecen), 3. Ézsiás Zsófia (Újszász), 4. Borsos Zsófia (Újszász). A második futam (2.5 km) ugyan kocogásnak volt meghirdetve, mégis nagy rohanásba kezdett mindenki. 1. Major Gábor (Abony), 2. Bakos Dániel (Újszász), 3. Papp János (Újszász). A nők versenyében az abonyi utánpótlás foglalta el a dobogós helyeket. 1. Németh Natália, 2. Gönczöl Ágnes, 3. Márok Zsuzsanna. 5 kilométeren a nyugdíj korhatár felé közeledő, de még mindig jól futó, hétszeres maratoni bajnok, Szekeres Ferenc (Budapest) megfutatta, és a végén legyőzte a helyi ifjakat. 1. Szekeres Ferenc, 2. Bakos Dániel, 3. Papp János. A lányok közül csak Molnár Nikolett (Újszász) tartott velük. A befejező 10 kilométeren másodszor is összecsapott Major Gábor és Bakos Dániel. Ismét az abonyi fiú nyert. 2. Bakos Dániel, 3. Szekeres Ferenc. Ebben a futamban indult a verseny legidősebb versenyzője, az újszászi futónapok állandó résztvevője, a 71 éves Fehér Károly (Kisújszállás) is. A női versenyt Soós Edit (Abony) nyerte Nyíri Lajosné (Újszász) előtt. A futamok legjobbjai serleg, a korcsoportok legjobbjai érem díjazásban részesültek. Az ajándékokról a Gyógycipő Kft és a Kastély Otthon gondoskodott. A verseny után a szép napsütéses időben az eredményhirdetés után, az élmények megbeszélése közben jól fogyott a nutellás kenyér és a tea. Szaniszló Miklós (Szolnok) jóvoltából Sportszelet is jutott mindenkinek.

Fehér János

A teljes eredménylista.

Képek a sporteseményről

Támogatónk: Gyógycipő Kft

 

Megelőzték a miniszterelnököt

Budapest, 2006. szeptember 3.

Szeptember 3-án a 21. Nike Budapest Nemzetközi Félmaratonnal elrajtolt a BSI őszi futóverseny-szezonja. Minden idők második legnépesebb mezőnyében több mint 6000 résztvevő futott. Az egy-két nappal korábbi még kissé hűvös időnek már nyoma sem volt a verseny napján. Kellemes, nyár végi hőmérséklet és verőfényes napsütés fogadta az indulókat, akik között ott volt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Kóka János, a gazdasági és közlekedési tárca vezetője, Gusztos Péter országgyűlési képviselő és László Csaba volt pénzügyminiszter is. A miniszterelnök felesége, Dobrev Klára a Nike Ligetkör 3.5 kilométeres távját teljesítette. A félmaratoni országos bajnoki címet Bene Barnabás és Staicu Simona nyerte.

A hihetetlen hangulatot közvetlenül a 10 órás rajt előtt a Samba Batucada Band zsigereket megmozgató ütemei fokozták tovább, majd eldördült a rajtágyú a Nike European Magyarország ügyvezetője, Széles József közreműködésével, és megkezdődött a hatalmas futótömeg több mint nyolc perces rajtja. A rajtfolyosóból kiáramló, majd a Hősök terén tovafutó áradat teljes szélességében ellepte az Andrássy utat, majd a hömpölygő futóhad több mint két és fél órán át rótta a kilométereket Budapest legszebb részein. Fővárosiak, vidékiek, magyarok és külföldiek, férfiak és nők, idősek és fiatalok mind bebizonyították, hogy valóban legyőzhető a 21 097.5 méteres távolság.

Újszászról nyolcan futottak félmaratonit. Közülük négyen: Kovács Dániel, Molnár Nikolett, Muhari Péter és Varga Péter először, Bakos Dániel hetedszer, Nyíri Lajosné és Papp János másodszor, Sándor Judit harmadszor teljesítette a 21 kilométert.

A legjobb időt Bakos Dániel érte el: 1:39:00. Mögötte Papp János következett: 1:43:25. János 6 perc 28 másodpercet javított tavalyi eredményén. Varga Péter 2:05:10, Sándor Judit 2:05:11, Kovács Dániel 2:14:04, Molnár Nikolett 2:14:28, Nyíri Lajosné 2:36:39, Muhari Péter 2:37:28. A csapat fele megelőzte a miniszterelnököt, aki 2 óra 10:32 alatt teljesítette a távot.

A 10 óra 15 perckor rajtoló 3,5 kilométeres Nike Ligetkört a rövidebb távokat kedvelő futóbarátok, a szurkolók, a félmaratonisták hozzátartozói és a legkisebbek teljesítették.A Ligetkör utolsó befutói háromnegyed 11 környékén értek célba. A Ligetkörön Újszászról hárman futottak. Kurdiné Tóth Melinda, Sulyok Mariann és Sulyok Lászlóné.

A megkönnyebbült, boldog futók és szurkolók még órákkal a célba érkezés után is anekdotáztak a versenyközpont szomszédságában, a városligeti gyepen, miközben egyre több név, dátum, idő került a teljesítést bizonyító érmek hátuljára.

BSI - Fehér János

 

Képek a sporteseményről

Fotók: Sándor Judit és BSI

További képek a rendezvényről a BSI honlapján.

 

Huszonharmadszor Tatán

Tata, 2006. augusztus 5.

Akar-e Ön Tata legszebb részein futni? Ezzel a kérdéssel érkezett a meghívó, amellyel a rendezők invitálták a futás kedvelőit augusztus 5-ére Tata városába, a XXIII. Tatai Minimarathon nemzetközi futóversenyre.

1983-ban a Komárom Megyei Sporthivatal hathatós támogatásával és a Sprint Futókör tagjainak aktív és áldozatos közreműködésével született a döntés, hogy a festői környezetben fekvő Tata városában 14 km-es futóversenyt szerveznek amatőröknek és versenyzőknek.

Azóta rangot vívott ki magának ez a verseny, amely már 1984-től európai hírnévre is szert tett, öregbítette Tata városának és a futók népes táborának jó hírét. Volt év, amikor a Nemzetközi Páneurópai Unió védnökségét élvezete, volt, amikor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Sport For All Bizottsága is kiemelt rendezvényei közé sorolta a tatai minimaratonit.
A gyönyörű környezet, a történelmi hangulat, a tóparti sétányok csendje és a kis utcák varázsa feledteti a tűző nap és a verseny megpróbáltatásait. Találkozhatnak itt idősek és fiatalok, kezdő és rutinos futók, régi barátok és ismerősök, akik együtt vághatnak neki a távnak, családias hangulatot kölcsönözve ezzel a futóversenynek.

Az újszásziak a kezdetektől rendszeres résztvevői a tatai minimaratoninak. 1983-tól az Újszászi Ötpróbás klub tagjaiként versenyeztek, 1992-től kezdve pedig az újszászi duatlon szakosztály tagjaiként indulnak. A rendezők és a régi futók jól ismerik az újszásziakat. Az első kérdésük mindig így hangzik: Hányan jöttetek? Az idei létszámra nem lehet különösebb panasz. Tizenhárom újszászi vágott neki a 14 km-es távnak. A "Bakos titánok" mellett több régi újszászi futó is rajthoz állt. Több olyan sportkedvelővel is találkoztunk, akik annak idején újszászi színekben ismerték és szerették meg a tatai futást. A tatai minimaratonit mindig augusztus első szombatján, általában az év legmelegebb napján rendezik. Az idén a meleg elmaradt. A rajt előtt egy tizenöt perces zápor zúdult a 849 indulóra. Az első tíz percben még szitáló esőben futott a mezőny. Aztán lassan elállt, a végére a pedig a nap is kisütött. Az erdős szakaszokon most nem a meleggel, hanem a sűrű, párás levegővel kellet megküzdeniük a versenyzőknek. 838-an - köztük valamennyi újszászi - értek sikeresen célba. Fehér János huszonharmadszor teljesítette a távot. Rajta kívül még négyen büszkélkedhetnek ezzel a teljesítménnyel.

Eredmények: 145. Bakos Dániel 56:50, 220. Papp János 60:37, 330. (a 14 év alattiak kategóriájában 7. helyezett) Zvolenszki Károly 1 óra 4 perc 55 másodperc (Karcsi a versenyt követő sorsoláson egy futball labdát nyert), 361. Kovács Dániel 1:05:38, 366. Tóth Gábor 1:05:53, 406. (a 30-34 éves nők korcsoportjában 5.) Sándor Judit 1:06:58, 463. Szacskó József 1:08:22, 590. (a 14-15 éves lányok korcsoportjában 6. helyezett) Molnár Nikolett 1:13.08, 593. ifj. Fehér János 1:13:32, 624. Baky Orsolya 1:14:10, 672. dr. Baky Endre 1:17:17, 781. Fehér János 1:26:02, 828. Nagy Judit 1:41:15. A csapatversenyben a fiúk (Bakos, Papp, Zvolenszki, Kovács, Tóth) a 100 év alatti kategóriában 5. helyezést, a lányok (Sándor Judit, Molnár Nikolett, Baky Orsolya, Nagy Judit) a 101-200 év összéletkorú csapatok kategóriájában 3. helyezést értek el.

Fehér János

 

Délibáb futás

Hortobágyi Nemzeti Park, 2006. július 1.

Július 1-jén szombaton a BSI nyári szünet előtti utolsó rendezvényén, a 3. Délibáb Futáson közel 900-an álltak rajthoz, hogy méltóképpen zárhassák a tavaszi-nyári futószezont. A rendezők a Hortobágyi Nemzeti Parkba, az alföldi pusztába csábították a futás és a magyar táj szerelmeseit. A 3. Délibáb Futás körülbelül 15,2 és 5,3 km-es futótávja, illetve az idei újdonság, a körülbelül 5,3 kilométeres gyaloglótáv az Alföld rétjein és földútjain haladt végig, az út mentére terelt szürkemarhagulya, a mátai ménes és a rackajuhnyáj pedig izgalmas társaságot biztosított a futók számára. Az indulóknak azonban nemcsak a földút kínálta egyenetlen tereppel kellett megbirkózniuk, dolgukat a nagy hőingadozás is nehezítette. A bemelegítés időszakában még enyhén borús volt az ég, majd a rajt előtt a hőmérő higanyszála már 34 fokot mutatott, hozzá pedig verőfényes napsütés dukált. Az eredményhirdetés ismét borult időben, 24 fokos hőmérséklet mellett zajlott. Az eredményhirdetést követően a futók pihenésképpen játékos vetélkedőn vehettek részt, ahol többek között olyan ismert mondások eredetét deríthették ki, mint a "kitették a szűrét", "dögrováson van", vagy éppen azt, hogy mire való a patrac és a tergenye.
Újszászról tizenketten indultak a 3. Délibáb futáson. Nyolcan a rövidebb, 5.3 kilométeres távot, négyen a 12 kilométeres távot teljesítették. A rövidebb távon Sándor Judit 30:59 idővel harmadik helyezést ért el, 9. Molnár Nikolett 34:55. A férfi mezőnyben Kovács Dániel érte el a legjobb eredményt. (18. helyezés 29:42). 34. Kanálos Róbert 33:03, 41. Muhari Péter 33:56, 42. Zvolenszki Károly, 46. Fodor Gergely 35:16, 50. Csekő Gábor 35:33.
A hosszabb távon Papp János futott leggyorsabban, aki első alkalommal előzte meg edzőjét, Bakos Dánielt (104. helyezés 1 óra 16 perc 29 másodperc) 156. Bakos Dániel 1:20:52, 266. Szacskó József 1:30:05. A nők versenyében 132. Nyíri Lajosné 2:06:49.

Fehér János

Fotóalbum megtekintése

Képtár a BSI honlapján

 

A duatlon-triatlon szakosztály 2005. évi tevékenysége

Újszász, 2006. május

A szakosztály létszáma: 27 fő
Szakosztályvezető: Bakos Dániel

Az Újszászi VVSE duatlon szakosztálya a 2005. versenyévet sikerekben gazdagon zárta. Ebben az évben a céljuk a sportág és a szakosztály népszerűsítése, valamint a versenyzői létszám bővítése volt. Célszegmensként az általános iskolásokat választották. Az edzéseket és a versenyeket az érdeklődésüknek és életkori sajátosságaiknak megfelelően alakították ki. Atlétika tömegsport foglalkozás keretein belül Bakos Dániel és Sándor Judit testnevelő tanár együtt munkálkodott. Igyekeztek minél több iskolai versenyt szervezni. A háziversenyek jó lehetőséget biztosítottak a sportág népszerűsítésére, és a sikerorientált tehetséges gyermekek felkutatására. Örömmel vették észre, hogy a lelkes diákok egy része már elindult a sportolóvá érés rögös útján. Ők azok, akik felvállalták az eredmény orientált edzésmunkát. Ennek meg is lett az eredménye, a versenyszezon folyamán számtalanszor értek el kiemelkedő eredményeket. Az elkövetkezőkben igyekeznek a motivációjukat fenntartani, és hosszú időn keresztül jó eredményekkel versenyeztetni egyesületünkben. Az ifjúság mellett a felnőtt versenyzőkre is igyekeztek odafigyelni. Az ő támogatásuk és példamutató magatartásuk igazi segítség számukra.

A 2005. évi versenyek:
Körzeti, Megyei Duatlon és Mezei futó diákolimpia Berekfürdő illetve Szolnok
Duatlon Diákolimpia Országos Döntő Pécs, ahová Papp János és Molnár Nikolett sikeresen kvalifikálták magukat.

Jászapáti gyermeknapi duatlon gála
Rövid távú (10 km futás - 40 km kerékpározás - 5 km futás) duatlon országos bajnokság Budapest, ahol Bakos Dániel kivívta a Debreceni Európa-bajnokságon való indulás jogát.

Debreceni Duatlon Európa Bajnokság

Fergeteg triatlon Abony

Tatai minimaraton, ahol ismét nagy létszámmal indultak újszásziak a 14 km-es távon. Fehér János már huszonkettedszer teljesítette a versenyt. A tapasztalt "profi" mellett sok "első bálozó" is sikeresen célba ért: Kovács Dániel, Molnár Nikolett, Nagy Judit, Papp János, Varga Krisztina, Zvolenszki Károly.

Újszász duatlon. Jól sikerült az országos versenynaptárban szereplő újszászi verseny.

Nike félmaraton, ahol ismét sok újszászi futott hosszútávot: Nyíri Lajosné, Tóth Gábor, Bakos Dániel, és debütálóként Barta Katalin, Papp János, valamint Szacskó József.

Újszászi Futónap. A Kastély Otthon parkjában huszonegyedik alkalommal megrendezett futónapon sok újszászi és környékbeli futott.

Lövész triatlon Országos Bajnokság Újszász, ahol sok jó eredménnyel, öt bajnoki címmel büszkélkedhettünk.

Budapest Maraton, ahol három versenyzőnk indult: Nyíri Lajosné, Tóth Gábor ők ketten először teljesítették a 42 kilométeres távot, valamint Bakos Dániel.
A versenyekre általában 30-40 fővel érkeztek, de volt olyan is, amikor az ötvenfős nagy buszra épphogy felfértek.

Távolabbi célkitűzéseik:

A sportág további népszerűsítése, a szakosztály taglétszámának további bővítése és természetesen az eredmények további javítása. Mindezek tükrében az általános iskolások bevonása az amatőr és versenyszerű edzésekbe, nagy figyelmet szentelve a szinte mindenre fogékony alsó tagozatos iskolásoknak. Távlati terveikben szerepel még: az egykori és jelenlegi felnőtt versenyzők újbóli "összekovácsolása" és közös tréning, valamint versenyzési lehetőségek biztosítása.

A szakosztály-vezetés és az egyesület vezetése nevében köszönjük az egész éves segítő munkáját, és támogatását: Sándor Judit, Fehér János és Szacskó József kiváló sportembereknek valamit Újszász város, a Nevelési Központ és az Általános Iskola vezetőinek.

 

Lövész Triatlon Országos Bajnokság

Újszász, 2006. május 14.

Május 14-én 14. alkalommal rendezte Újszászon a Magyar Technikai és Tömegsportklubok Országos Szövetsége és Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szövetsége a Lövész Triatlon Országos Bajnokságot. A verseny sikeres megrendezésében az Újszászi VVSE duatlon szakosztálya és a Városi Polgárőr Egyesület segédkezett. Az Abonyból, Jászágóról, Kevermesről, Salgótarjánból és Újszászról érkezett indulóknak légpuska lövészetből, kerékpározásból és futásból álló pályát kellett leküzdeniük. Az újszásziak Kanalas Róbert, Molnár Nikolett és Nagy Zoltánné révén három aranyérmet szereztek, Bakos Dániel, Tóth Mirjam és Zvolenszki Károly nyakába pedig bronzérem került.

Fotóalbum megtekintése

Eredménylista letöltése

 

21. T-Com Vivicittá Városvédő Futás

Budapest, 2006. április 8.

TÍZEZRES CSÚCS DŐLT MEG A T-COM VIVICITTÁN

Több mint tízezren választották a futást április 8-án szombaton délután a Felvonulási téren megrendezett 21. T-Com Vivicittá Városvédő Futáson. A tavasz legnagyobb futóeseményét, a 21. T-Com Vivicittá Városvédő Futást a rendező BSI - Guinness rekordnak is beillő teljesítménnyel - öt nap leforgása alatt a verseny megszokott helyszínéről, az árvíz sújtotta Margitszigetről a Felvonulási térre helyezte át. A tavalyi 9500 fős csúcs után egy újabb álomhatárt döntött meg a futó-városvédő mozgalom a fővárosban. Minden idők legnépesebb Vivicittáján 800-an a gyaloglást (3 km), 3900-an a Minicittát (3 km), 1700-an a Midicittát (6 km) és a 3800-an a leghosszabb és legnagyobb hagyománnyal bíró Vivicittát (10.5 km) teljesítették. A klasszikus távon két fiatal tehetséges atléta, Minczér Albert (32:22) és Erdélyi Eszter (37:35) szerezte meg a győzelmet.

A csúcsjavításon Újszászt huszonnyolc versenyző képviselte. A Minicittán négyen indultak. Közülük a leggyorsabb a 14 perc 32 másodperc alatt célba érkező Ágoston Kristóf volt. A többiek ideje: Makai Ádám 17:05, Nyíri Lajos 19:00, Ágotai Olivér 19:30. A Midicittán 13 újszászi rajtolt. A 6 kilométeres távon az újszászi csapatból 23 perces idővel Muhari Péter és Sándor Antal ért leggyorsabban a célba. Utánuk sorban érkezetek a többiek. Sándor Judit 28:10, Csák Dávid 29:44, Nagy László 29:45, Tukacs Krisztina 31:45, Samu Kitti 34: 41, Sánta Barbara 34:39, Varga Krisztina 35:55, Kaizer Ákos 36:05, Varga Martin 37:05, Tóth István 37:10, Kovács Zsuzsanna 39:00. A Vivicittán 10 újszászi rajtolt. Legjobban Papp János futott. 42 perc alatt teljesítette a 10.5 kilométeres távot. A többiek is sikeresen célba értek. Kanálos Róbert 48:35, Kenyó Zsolt 52:30, Zvolenszki Károly 52:32, Varga Péter 54:47, Szacskó József 55:10, Molnár Nikolett 57:15, Bakos Dániel 58:39, dr. Baky Endre 60:18, Nyíri Lajosné 67:00.

További részletek a BSI honlapján.

Képek a 21. T-Com Vivicittá Városvédő Futásról /Fotó:BSI/

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.