NB-II Tákisz SE (Kecskemét) – Újszász 3-9

Az NB-II-es csapatbajnokság 4. fordulójában a középcsapatnak számító kecskeméti együtteshez látogattunk. A legjobb összeállításban ültünk asztalhoz, így joggal volt elvárható a csapatgyőzelem. Éltáblásaink nem kockáztattak, hiszen több táblán már a megnyitás után jobban álltunk, így Simonyi, Muhari és Czeglédi döntetlenben egyezett meg ellenfelével. Takács, Varga, Pásztor is magabiztos győzelmet aratott, így már három órai játék után jelentős előnyt szereztünk. A végjátékban Molnár, Szíjártó és Váradi is győzött, így kiütéses siker lett a vége. A csapatgyőzelem egyúttal az első helyet is jelenti a bajnokságban.

Győzött: Molnár, Varga, Szíjártó, Váradi, Takács, Pásztor
Döntetlenezett: Simonyi, Muhari, Czeglédi, Csízik, Gödöllei, Kovács L

A bajnokság állása a 4. forduló után:

1. Újszász, Maróczy SE II. (Szeged) 8 pont (31), 3. Békés 6 pont (25,5), 4. Meritum SE (Szeged) 6 pont (24), 5. Makó II. 4 pont (26), 6. Tóth László SE-II (Kecskemét) 4 pont (25,5), 7. Orosháza 3 pont (24,5), 8. Tákisz SE (Kecskemét) 3 pont (21,5), 9. Szentes, Gyula 2 pont (20,5), 11. Karcag 2 pont (19), 12. Kiskunfélegyháza 0 pont (9)

A megyei csapatbajnokságban tartalék együttesünk Kisújszállásra látogatott. Ellenfelünk nagyon erősen állt fel, több NB-s játékost szerepeltetett. A megnyitások után nem álltunk rosszul, azonban több játékosunk elfáradt, és kijött a hazai csapat nagyobb játék ereje. Több pontot is szerezhettünk volna, azonban Kovács Lilla nyerő állását döntetlenre rontotta, míg Merena a remi állást egy lépésben elvesztette.

 

Kisújszállás II. – Újszász II. 8-2

Döntetlenezett: Pásztor, Inges, Gömöri, Kovács L.
Vesztett: Gulyás, Merena, Kovács I, Muhari G, Babucs, Kurdi

A bajnokság állása négy forduló után:

1. Kisújszállás II., Szolnok 6 pont (25,5), 3. Karcag II. 6 pont (24,5), 4. Újszász II. 4 pont (19), 5. Túrkeve 3 pont (18), 6. Törökszentmiklós 2 pont (14,5), 7. Martfű 2 pont (13,5), 8. Abony 2 pont (10,5), 9. Kunszentmárton 1 pont (6)

Pásztor Attila nagy sikert ért el a tiszaújvárosi nemzetközi egyéni versenyen. A 48 sakkozót felvonultató B versenyen végig vezetve 7 mérkőzésen 6 pontot szerezve megnyerte a versenyt, illetve a vele járó 120.000 Ft-os díjat

 

Sakk szakosztályunk december havi programja:

12.03. NB-II 5. forduló 10.00 Újszász-Békés
12.10. Megyei CSB 5. forduló 9.00 Újszász II – Karcag II
12.17. NB-II 6. forduló 10.00 Újszász – Orosháza

A mérkőzések helyszínei: Újszász művelődési ház

 

Pásztor Attila, élete eddigi legnagyobb eredményét érte el

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.