NB-II Újszászi VVSE – Meritum SE (Szeged) 8,5-3,5

Az NB-II-es csapatbajnokság első fordulójában a nálunk gyengébb játékerőt képviselő szegedi csapatot fogadtuk. Ellenfelünk tartalékosan érkezett, illetve Takács ellenfele nem jelent meg, így egy órai játék után megszereztük a vezetést. A továbbiakban éles, küzdelmes mérkőzések zajlottak. Mivel az új szisztéma alapján elsősorban a csapatgyőzelem a lényeg (győzelem: 2 pont, döntetlen: 1 pont, vereség: 0 pont), így csak arra kellett törekednünk, hogy meg legyen a csapatgyőzelem, de azért másodlagosan a végelszámolásnál fontos a szerzett pontok száma is. Ennek megfelelően több táblán döntetleneztünk, a végén a jobb végjátékokat megnyertük, így Simonyi, Molnár, Csízik, Pásztor és Gömbölei is győzött. Összességében mindent egybevetve, magabiztos papírforma szerinti győzelem született.

Győzött: Simonyi, Molnár, Takács, Csízik, Pásztor, Gödöllei
Döntetlenezett: Muhari I, Szíjártó, Váradi, Gulyás, Kovács L
Vesztett: Czeglédi

A bajnokság állása a 1. forduló után:

1.Újszász 2 pont (8,5), 2. Maróczy SE-II (Szeged) 2 pont (7), 3. Szentes, Gyula, Karcag 2 pont (6,5), 6. Tákisz SE (Kecskemét), Tóth László SE-II (Kecskemét) 1 pont (6), 8. Kiskunfélegyháza, Makó-II, Békés 0 pont (5,5), 11. Orosháza 0 pont (5), 12. Meritum SE (Szeged) 3,5

A mérkőzés előtti napon az újszászi sportpálya klubtermében évadnyitó értekezletre és háziversenyre került sor. Értékeltük az elmúlt évi teljesítményeket, megbeszéltük az induló csapatbajnokságok részleteit, illetve átadtuk a csapatbajnoki érmeket. A háziversenyen 18-an indultak, és magabiztos játékkal, 7 ponttal éltáblásunk, Simonyi Zoltán győzött.

Sakk szakosztályunk október havi programja:

  • 10.08. NB-II 2. forduló Tóth László SE-II (Kecskemét) – Újszász
  • 10.15. Megyei 1. forduló Törökszentmiklós – Újszász II
  • 10.22. 9 óra Megyei 2. forduló Újszász II – Kunszentmárton
  • 10.29. 10 óra NB-II 3. forduló Újszász – Szentes

A hazai mérkőzések helyszíne Újszász művelődési ház.

Varga László

 

Google Photos

Fotó: Fehér János

 

Szeptember utolsó vasárnapján elkezdődnek az NB csapatbajnokságok küzdelmei. Sajnos, az osztályozókon a feljutás nem sikerült, így együttesünk továbbra is az NB-II csapatbajnokság Tóth László csoportjába kapott besorolást. Ellenfeleink változatlanok, kivéve, hogy Nádudvar helyett Orosháza csapatával is játszani fogunk. Keretünkben nagy változások nem történtek. Ifjúsági játékosunk, Peredi Olivér Jászberénybe igazolt, helyette Nagykátáról megszereztük Gödöllei Zsombort. Tartalék együttesünkhöz szintén leigazoltuk Jászberényből Babucs Illést. A cél egyértelmű, megpróbáljuk újra megnyerni a bajnokságot.

Szakosztályunk szeptember havi programja:

Szeptember 23. 10 óra évadnyitó házi verseny
Helyszín: Újszászi labdarúgópálya

Szeptember 24. 11 óra NB-II első forduló
Újszász- Meritum SE (Szeged)
Helyszín: Újszász művelődési ház

Varga László

 

Simonyi Zoltán, továbbra is első táblás játékosunk

Fotó: Fehér János

 

Az Újszászi VVSE sakk szakosztálya harmadik alkalommal rendezett nyári sakk tábort 2017. július 18-20. között, a hagyományos helyszínen, az Abony melletti Kecskéscsárdán. A horgászparadicsom nyugalma és a szép környezet remek hátteret biztosított a sakkedzésekhez.

Muhari István és Varga László edzők kilenc, az újszászi egyesülethez kötődő ifjúsági sakkozónak tartottak színvonalas foglalkozásokat. A partik és állások elemzésének szüneteiben foci, horgászat és strandolás nyújtott kikapcsolódást az ifjú sakkozóknak. Az első délután házi sakkversenyen is megmérkőztek este pedig tábortűz gyúlt és sült a szalonna.

A résztvevők sakk tapasztalatokkal és kellemes nyári élményekkel gazdagodva térhettek haza a csütörtöki táborzárás után.

Az újszászi sakk szakosztály 2018 júliusában tervezi megrendezni negyedik sakktáborát.

Flasch Péter

 

Google Photos

 

Osztályozó:

Újszász – Miskolci Kisbocsok 5,5 -6,5
Kőbánya SC II (Budapest) – Újszász 7,5-4,5

Az NB-I B-be való feljutásért osztályozó mérkőzéseket kellett játszani bajnokcsapatunknak. Az első mérkőzésen Észak-kelet győztesét, a Miskolci Kisbocsokat fogadtuk. Jól indult a mérkőzés, mert több táblán jobban álltunk a megnyitás után. A középjátékban elsősorban a hátsó táblákon egyenlő küzdelmek alakultak ki, így Váradi, Csízik, Pásztor és Kovács L. döntetlenben egyezett meg ellenfelével. Muhari, Molnár és Varga szép győzelmet aratott, azonban Czeglédi, Szíjártó és Takács bonyolult állásban hibázott, és vereséget szenvedett. Sajnos, Inges a rosszabb végjátékot nem tudta megmenteni, ezért csapatunk minimális vereséget szenvedett.

Győzött: Muhari, Molnár Varga
Döntetlenezett: Simonyi, Váradi, Csízik, Pásztor, Kovács L.
Vesztett: Czeglédi, Szíjártó, Takács, Inges

 

A következő mérkőzésen az erős játékállománnyal rendelkező budapesti csapathoz látogattunk. Szintén jól kezdtük a mérkőzést, hiszen Simonyi döntetlenje után Inges magabiztosan győzött, így a megnyitás után győzelemre álltunk. Sajnos,a  középjátékban elsősorban éltáblásaink sorra hibáztak, amelyet ellenfelünk ki is használt. Takács győzelme már csak a nagyarányú vereség elkerülésére volt jó. Ezzel együttesünk jelen állás szerint nem jutott fel magasabb osztályba, azonban esetleges visszalépések után még van rá esély.

Győzött: Takács, Inges
Döntetlenezett: Simonyi, Varga, Váradi, Pásztor, Kovács L.
Vesztett: Muhari, Czeglédi, Molnár, Szíjártó

Az osztályozó végeredménye:

1. Kőbánya SC-II (Budapest) 14 pont, 2. Miskolci Kisbocsok 12 pont, 3. Újszász 10 pont

Varga László

 

VargaLászló eredményessége is kevés volt a feljutáshoz

Fotó: Fehér János

 

NB-II Újszász – Gyula 7-5

Az NB-II-es csapatbajnokság utolsó fordulójában a középcsapatnak számító Gyula együttesét fogadtuk. Számunkra már nem volt tétje a mérkőzésnek, hiszen gyakorlatilag bajnoknak voltunk tekintve, ennek ellenére Varga kivételével az alapcsapatunk játszott. Eléggé hullámzó teljesítményeket nyújtottunk, hiszen Muhari, Molnár, Szíjártó is váratlan veszteséget szenvedett.  A többi táblán jól álltak sakkozóink, sorra aratták a győzelmeket, és végül magabiztos győzelem született.

Győzött: Czeglédi László, Takács Lajos, Váradi László, Gulyás Zoltán, Inges Zénó
Döntetlenezett: Simonyi Zoltán, Csízik Károly, Pásztor Attila, Kovács Lilla
Vesztett: Muhari László, Molnár László, Szíjártó Csaba

Csapatunk mind a 11 ellenfelét legyőzve, óriási pontelőnnyel megnyerte a bajnokságot.

Az NB-I B-be való feljutásért osztályozót kell játszanunk a Kőbánya SC (Budapest) és a Miskolci Kisbocsok csapatai ellen. A három együttesből kettő fog feljutni, így nem lesz egyszerű dolgunk.

A csapatbajnokság végeredménye:
1. Újszász 91,5 pont, 2. Makó II 78 pont, 3. Karcag 76,5 pont, 4. Békés 76 pont, 5. Tóth László SE-II (Kecskemét) 68,5 pont, 6. Gyula 64 pont, 7. Maróczy Géza SE-II (Szeged) 63 pont, 8. Meritum SE (Szeged) 63 pont, 9. Kiskunfélegyháza 60,5 pont, 10. TÁKISZ SE (Kecskemét) 59 pont, 11. Szentes 56 pont, 12. Nádudvar 29 pont

Tartalék együttesünk számára is véget ért a megyei csapatbajnokság. Az utolsó fordulóban a dobogóra pályázó Karcag együtteséhez látogattunk. Sajnos, tartalékosan ültünk asztalhoz, ennek ellenére azonban nagyszerűen játszottunk. Végig izgalmas mérkőzésen igazságos döntetlen született. Ezzel a szép teljesítménnyel a dobogó harmadik fokán végzett csapatunk.

 

Karcag-II Újszász II 5-5

Győzött: Gulyás, Kovács I, Kovács L, Nyers D
Döntetlenezett: Pásztor
Vesztett: Muhari G, Gömöri, Tálas, Nyers L

A bajnokság végeredménye:
1. Kisújszállás-II 60 pont, 2. Szolnok 50,5 pont, 3. Újszász-II 48,5 pont, 4. Karcag-II 44,5 pont, 5. Abony 39,5 pont, 6. Törökszentmiklós 35 pont, 7. Túrkeve 34 pont, 8. Martfű 26 pont, 9. Kunszentmárton 17 pont

 

Sakkszakosztályunk május havi programja:

Osztályozó az NB-I B-be való jutásért 05.07. 10:00 Újszász-Miskolci Kisbocsok
Helyszín: művelődési ház
05.14. 10:00 Kőbánya SC (Budapest) – Újszász

Varga László

 

Google Photos

Fotó: Fehér János

 

NB-II Békés – Újszász 3,5-8,5

Az NB-II-es csapatbajnokság 8. fordulójában rangadóra került sor, hiszen a második helyezett Békés együtteséhez látogattunk. Tétje elsősorban a dobogóért küzdő hazaiaknak volt, így a megbeszéltek alapján elsősorban az éltáblákon elfogadtató volt a döntetlen. Játékosaink nem is kockáztattak, és a megnyitás után Simonyi, Muhari, Czeglédi és Molnár remizett ellenfelével. Már ekkor látszott, hogy a középtáblákon kijön a tudáskülönbség.

Szíjártó, Takács, Varga, Váradi és Csízik szép játszmákban győzelmet arattak. Összességében magabiztos győzelem született, és ami még kiemelendő, senki nem kapott ki. A kiütéses sikerrel bár matematikailag még nem, de gyakorlatilag megnyertük a bajnokságot.

Győzött: Takács, Szíjártó, Varga, Váradi, Csízik
Döntetlenezett: Simonyi, Muhari, Czeglédi, Molnár, Pásztor, Kovács L, Nyers D

A bajnokság állása az utolsó forduló előtt: 1. Újszász 84,4 pont, 2. Makó -II 73,5 pont, 3. Karcag 70 pont, 4. Békés 69 pont, 5. Tóth László SE-II (Kecskemét) 63,5 pont, 6. Gyula 59 pont, 7. Maróczy Géza SE-II (Szeged), Meritum SE (Szeged) 55 pont, 9. Kiskunfélegyháza 55 pont, 10. TÁKISZ SE (Kecskemét) 53,5 pont, 11. Szentes 49,5 pont, 12. Nádudvar 24,5 pont.

 

Újszász- II 8,5-1,5 Törökszentmiklós

A megyei csapatbajnokságban márciusban egy mérkőzést játszott tartalék együttesünk. A középcsapatnak számító Törökszentmiklós együttesét fogadtuk. A dobogóért folytatott küzdelemben mindenképpen a nagyarányú győzelem volt az elfogadható eredmény. Játékosaink jól küzdöttek, sorban aratták a győzelmeket, és vereség nélkül nagyarányú győzelem született.

Győzött: Kovács I, Muhari G, Gömöri, Kovács L, Nyers D, Nyers L, Kurdi
Döntetlenezett: Varga, Gulyás, Tálas

A bajnokság állása az utolsó forduló előtt:
1. Kisújszállás II 51,5 pont, 2. Újszász II 43,5 pont, 3. Karcag II 41,5 pont, 4. Szolnok 41 pont, 5. Törökszentmiklós 35 pont, 6. Túrkeve 33,5 pont, 7. Abony 31,5 pont, 8. Martfű 24,5 pont, 9. Kunszentmárton 15 pont

 

Szakosztályunk április havi programja:

04.09. 10 óra NB-II 11. forduló Újszász – Gyula
04.23. megyei csb. 9. forduló Karcag II – Újszász II

Varga László

 

Takács Lajos: FIDE mesterünk szép játékkal győzött a rangadón

Fotó: Fehér János

 

Újszász 2016©