Nyomtatás
Kategória: Labdarúgás
Találat: 520

2017. október 14. X. forduló

Újszász – Jászkisér 4-0 (1-0)
Újszász, 80 néző. vezette: Szigetvári Zsolt

Újszász: Kovács György – Veréb Viktor (Fekete Tamás), Szabó Attila, Szurmai Tibor, Veréb Dániel, Dóra Ákos, Rézsó Péter (Jánosik Sándor), Gazdag Gyula, Kocsis Bálint, Pongrácz Martin (Szabó Gábor), Kovács Tamás (Paplanos Ádám)

Góllövők: Pongrácz Martin 2 (9., 53. perc), Kovács Tamás 2 (57., 73. perc)

Az előző szezonban nagyszerűen teljesítő, az idén viszont mindössze egy pontot szerző Jászkisér csapatát fogadtuk a 10. fordulóban. Nem lebecsülve ellenfelünket, csakis a győzelem volt az elfogadható ezen a napon. Korán, a 9. percben megszereztük a vezetést Pongrácz Martin szabadrúgásból szerzett góljával, ami mindenképpen jó kezdésnek számít, de a továbbiakkal már nem igazán lehettünk elégedettek. Kapkodva, rengeteg hibával játszottunk, ebből kifolyólag teljesen érthető volt, hogy nem tudtuk növelni előnyünket a szünetig. A második félidőben sikerült rendezni a sorokat, valamelyest feljavult a játékunk, amely gólokban is megmutatkozott. A bátrabban támadó vendégeket kétszer is sikerült megkontrázni, ami után az 53. percben Pongrácz Martin, az 57. percben pedig Kovács Tamás talált a kapuba. Ezután megnyugodott mindenki, a mérkőzés eldőlt, csupán az volt a kérdés rúgunk-e még gólt a hátralévő időben. Kovács Tamás ezt megtette, a 73. percben megszerezte második gólját, amellyel beállította a 4-0-ás végeredményt. Felejthető, de eredményes játékkal szereztük meg a három pontot. A következő fordulóban az újonc Besenyszög otthonában lépünk pályára.

Szurmai Tibor

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.