Nyomtatás
Kategória: Labdarúgás
Találat: 743

2017. augusztus 19. II. forduló

Újszász – Csépa 2-2 (2-1)
Újszász, 80 néző. vezette: Erdélyi Bence

Újszász: Szaszkó Csaba – Fekete Tamás (Szabó Gábor), Szurmai Tibor, Szarvák Krisztián, Veréb Dániel, Balázs Mihály, Rézsó Péter, Kocsis Bálint (Paplanos Ádám), Gazdag Gyula (Veréb Viktor), Pongrácz Martin, Kovács Tamás

Góllövők: Kovács Tamás (24. perc), Gazdag Gyula (39. perc)

 

Google Photos

Fotó: Fehér János

 

Nem sikerült megismételni a nyitófordulóban mutatott harcos, lelkes játékunkat Csépa ellen. Bár ez a mérkőzés is hasonlóan jól indult, mint a múlt heti. Két pontrúgásból két gólt is szereztünk. A 24. percben Kovács Tamás egy 17 méteres szabadrúgást csavart védhetetlenül a kapuba, majd a 39. percben Gazdag Gyula ugyan ezt tette, csak szögletből, igaz ehhez kellett a vendég védők és a kapus hibája is. Már majdnem véget ért az első félidő, amikor a csépaiak egy kontratámadás után Viczián révén szépítettek. A folytatásban tíz perc elteltével újabb elkerülhető gólt kaptunk, amikor Sárkány fejelt a kapunkba. Kezdhettünk mindent elölről, bár még nehezebb lett a dolgunk, a „vérszemet” kapó és alaposan belelkesedő ellenfelünkkel szemben. Helyzetek voltak mindkét oldalon, mi fejeltünk kapufát, majd egészen közelről sem sikerült betalálnunk a 74. perctől emberhátrányban játszó vendégek kapujába. Kétgólos előnyünket pazaroltuk el, de összességében ezen a napon nem érdemeltünk volna győzelmet. A harmadik fordulóban Kisújszállást fogadjuk hazai pályán.

Szurmai Tibor

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.