Vannak közöttünk emberek, akik teszik a dolgukat, nem is akárhogy, miközben nagy dolgokat visznek véghez. Lelkesedésükkel magukkal ragadnak másokat, és őket is elkötelezetté teszik. Szerénységük nem engedi a magamutogatást, a tömjénezést.

Miről és kiről is van szó? Kevesen tudják a szűk környezetén túl, hogy a Moldvában lévő csángó település, Trunk falugazdája újszászi, aki nem más, mint Dobozi Róbert.

 

Megbeszélés. Jobbra Dobozi Róbert trunki falugazda

 

Mit is jelenet a falugazda egy csángó településen? A falugazda hálózat a Keresztszülők a Moldvai Csángó magyarokért Egyesület keretein belül jött létre. A falugazda összekötő kapocs a helyi magyar tanító, a csángó gyermekek és azok között a keresztszülők között, akiknek a keresztgyermeke a faluban él. Felbecsülhetetlen értékű segítséget nyújt a moldvai magyar oktatás minden résztvevőjének. Ismeri a település iskolájának, tanárainak helyzetét, ha segítségre van szükség, tájékoztatni, mozgósítani tudja a keresztszülőket és más segítőket.

Ezt és ennél többet tesz Robi, hisz Újszászon is találkoztunk már csángó gyermekekkel és tanítóikkal. Táboroztatni és kirándulni vitte őket a Balatonra, vendégül látta őket, és a csángó gyermekek két éve csodálatos karácsonyi műsort adtak a művelődési házban.

És mi újszásziak hogyan is lettünk elkötelezett segítői és szervezői, hogy immár második évben szervezték meg a moldvai magyar oktatásban részt vevő csángó települések magyarul tanuló gyermekei és a felnőttek részére egyaránt a néptánc és hujjogató fesztivált. Azzal a nemes céllal, hogy az utolsó percekben, a még fellelhető hagyományok átöröklődjenek, vagy legalábbis gyűjtésre, rögzítésre kerüljenek.

Három évvel ezelőtt szervezésemben Kézdivásárhely és környékére utazott egy nagyobb létszámú csoport. Ekkor kért meg Robi, hogy gyűjtsünk ajándékokat a moldvai magyar oktatás megsegítésére, füzeteket, írószereket, táskákat, társasjátékokat, és ezt vigyük el Gyimesbükkre, az ottani árvaházba, akiknek ugyancsak segítségre van szükségük tartós élelmiszer és tisztítószer formájában. Ugyanis Robi másik nemes karitatív munkája, hogy az ezeréves határ tőszomszédságában lévő árvaházat évek óta patronálja. Segítségével tudták saját önfenntartó gazdaságukat kialakítani. Az árvaház vezetői vállalták, hogy a tanszereket eljuttatják Trunkra.

És mi segítettünk, bár emiatt több száz kilométeres kitérőt kellett tennünk, és azóta minden évben meglátogatjuk az árvaházat, és visszük azokat az adományokat, amelyek az otthon mindennapjaihoz nagy segítséget nyújtanak. Ebben az évben például annyi festéket vittünk a kiránduláson résztvevők adományaként, hogy az egész árvaházat és az újonnan épített kerítést ki és le tudják festeni. És visszük azóta is évente a csángó magyar oktatáshoz a tanszereket is.

Tavaly már aktív segítők voltunk az említett néptánc fesztivál megszervezésében, és ekkor már részt is vettünk rajta, Liliom néptánccsoportunk fel is lépett ezen a fesztiválon.

Ezen előzmény után érkezett meg 2014, amikor is Robi elhatározta, hogy a moldvai magyar tanárokkal és lelkes csángó és újszászi segítőkkel újból megrendezik a moldvai csángó néptánc és hujjogató fesztivált. (A táncoló csángók tánc közben verses rigmusokat hujjogatnak).

A rendezvény résztvevői voltak a csíkcsicsói Vadvirág – akiket Moldvába menet magunkkal vittünk –, az újszászi Liliom, a Kisliliom, a szolnoki Cuháré és a Tallinka táncosai. A fiatalok amellett, hogy az autentikus moldvai táncokkal, hagyományokkal ismerkedhettek és a moldvai gyermekeknek a jászsági táncokat taníthatták, fergeteges gálaműsort adtak elő hatalmas sikerrel, szűnni nem akaró tapssal. Hazafelé menet ezt a műsort megismételték a csikcsicsói falunapokon is, ahol a csicsói polgármester az újszásziak ajándékaként köszönte meg műsorukat.

Kik is a csángók?

Tágabb értelemben moldvai csángóknak nevezik a Kelet-Kárpátoktól a Szeret folyó völgyéig terjedő területen élő magyar anyanyelvű katolikus vallású népességet.

A mai Moldva – ezen belül a Szeret folyó – a történelmi Etelköz nyugati határa, őseink szállásterülete közvetlenül a honfoglalást megelőzően.

A honfoglalás során hátrahagyott határőrző magyarság alkotja a jelenlegi moldvai csángóság legősibb, legmélyebb rétegét. Az ott élők között még van, aki meg tudja mutatni a jelződombok hálózatát, amelyeken régen lármafák, jelzőtüzek máglyái álltak. Ezekkel lármázva, azokat meggyújtva jelezték évszázadokon át a Kelet felől közeledő veszélyt, életük árán vigyázva a Kárpátokon túl élőket. A moldvai csángók égtájanként, ezen belül településenként, eltérő eredet- ezzel együtt némileg eltérő, színes kultúrát őriznek.

A Moldvában több ezer éve jelen lévő magyar alaprétegre települtek rá a történelem során a Kárpát medencéből több hullámban ki- és visszarajzó telepesek, menekültek. Legnagyobb áttelepülés a Madéfalvi veszedelem után következett be, amikor a Mária-Terézia katonái által 1764-ben elkövetett Siculicidium, székelygyilkosságok után tömegével kerekedtek fel Moldva felé az ősi szabadságjogaikban korlátozott, megcsúfolt és elárult székelyek.

A moldvai csángók sorsa a megaláztatás, az üldöztetés emberemlékezet óta. Nehezen nyílnak meg, s ha nem jól szólunk hozzájuk, azonnal bezáródnak. Nemzetünk egyetlen Kárpátokon túl élő népcsoportja fél az új csalódásoktól és attól, hogy ismét megfeledkezünk róla – mint annyiszor a történelem folyamán. Ahogy a csángó himnusz soraival énekelik.

Halljuk, áll még Magyarország,
Úristenünk te is megáldd!
Hogy rajtunk könyörüljenek,
Elveszni ne engedjenek.

Mert mi is, magyarok vagyunk,
Még Ázsiából szakadtunk,
Úristen, sorsunkon segíts,
Csángó magyart el ne veszítsd.

A csángók sorsát nehezítette, hogy az évszázadok ortodox hittérítési kísérlete ellenére katolikusok maradtak, a miséket viszont csak román nyelven hallhatják.

A trunki csángókkal beszélgetve elmondták, hogy a papok az ördög nyelvének hívták a magyar szót. Az iskolában ugyancsak üldözték, büntették, aki magyarul beszélt. Mindezek és más nehezítő körülmény eredményeként az idősek még beszélik a középkori állapotú, a nyelvújítás kora előtti magyar nyelvet, a középkorúak viszont kevesen beszélik, a gyermekek sajnos egyáltalán nem.

Mindezek után Trunkon óriási élmény volt szóba elegyedni az idősebb emberekkel, akik szavait, kifejezéseit még magunknak is fordítani kellett. Az az érzés fogott el bennünket, mintha a történelemben évszázadokat mentünk volna vissza.

Ízelítőül Lakatos Demeter, csángó költő versének sorai:

„Nem felejtem el szoha zen
Apómot,
Kisike dét voltam, nekem
Mit mondott:
Ott vagyand a mük országunk,
Tudd meg júl,
Ott hul a nop minden öszte
Leszentül.”

Végtelen tiszteletet érdemelnek azok az emberek, akik Moldvában a magyar nyelv, a csángó nyelv fennmaradásáért küzdenek, a magyartanároknak, akik többnyire mostoha körülmények között élnek és tanítanak, azoknak a csángó embereknek, akik segítik ezt az oktatást, a keresztszülőknek, a falugondnokoknak.

Újszász Város Napjára Molnár Péter polgármester meghívását tolmácsolva meghívást kaptak a trunki hagyományőrzők, hogy városunk lakóinak is mutassák meg ősi tudásukat, hagyományaikat, a moldvai táncokat. Remélem, többünk anyagi támogatásával sikerül Újszászra utazniuk. Sokan várjuk őket.

Kaló Istvánné

 

Csángó gyerekek

 

Táncház

 

Táncház

 

Táncház

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.