Tartalomjegyzék

 

Simon János

Az újszászi születésű festőművészt a rajzolás és a színek világa már gyermekkorában teljesen lenyűgözte. Középiskolai évei alatt a Szolnoki Művésztelepen igyekezett rajzkészségét fejleszteni előbb Chiovini Ferenc, később Baranyó Sándor keze alatt.

Tanítói, majd bölcsész diploma megszerzése után, a munka mellett is rendíthetetlen szerelemmel rajzol, fest. Festményeit rendszeresen hívják hazai kiállításokra, s tagja a Független Magyar Szalonnak.

Munkái elismeréseiként 2004. januárjában megkapta a Jász-Nagykun-Szolnok Megye Művészeti Díját, szeptemberben pedig városunk díszpolgára lett.

 

Önéletrajz

Nevem: Simon János, 1944. szeptember 16-án születtem Újszászon. Általános iskoláimat is itt végeztem a Nagykerti (jelenleg: Kertvárosi) intézményben. Érettségi vizsgát Szolnokon a Verseghy Ferenc Gimnáziumban szereztem.

Sikertelen tanárképző és képzőművészeti főiskolai felvételi után munkát vállaltam irodai munkakörben. Később főiskolán pedagógus (tanítói) oklevelet szereztem, majd egyetemen, bölcsészettudományi karon diplomáztam.

A rajzolás, festés mindig meghatározó jelentőségű volt életemben, ezért látogattam a főiskola rajz szakkollégiumát, ezért írtam diplomamunkámat az egyetemen esztétikából, s ezért képeztem rajzkészségemet Chiovini Ferenc, majd Baranyó Sándor festőművészek műhelyében. A művészeti irányzatok közül a posztimpresszionista szemlélet áll hozzám legközelebb (vagyis lenyűgöz a tiszta impresszionisták színfolt elmélete, de nem tagadom a konkrét jelenségek megjelenítését, mégpedig konkrét megjelenítését sem). Persze a témától függően realista képeim is vannak.

Önálló és közös kiállításokon 30 éves koromtól részt veszek. Néhány képem külföldön is megtalálható: például Franciaországban, Németországban, Lengyelországban vagy Romániában. Magyarországon cégek és egyének sok képemet megvásárolták, de településünk rendezvényeinek díjaként is számtalan munkámat felajánlottam. Tagja vagyok a Független Szalon Képzőművészeti Egyesületnek.

Távolabbi elképzeléseim között szerepel egy - már elkezdett, s 30-35 képből álló - Jézus sorozat elkészítése. (Megjegyzem: Jézus életét, életének fontos állomásait próbálom megfesteni nagyméretű táblaképeken, s nem a kálváriát!)

További terveim között szerepel, hogy kiemelkedő portrékat fessek. A tájképfestés pedig örökös témám marad.

Számomra nagy jelentőséggel bír, hogy 9-10 éve tanítom a helyi középiskolában a rajz-művészettörténet tárgyat. Az iskolában 2005-től bevezettük a külön rajz tanítását szakköri keretek között.

Családi állapotomról annyit, hogy nős vagyok, feleségem több mint 40 évig volt a helyi általános iskola tanítója. A lányunk szintén tanár, a Szigligeti Színház ének tanára és korrepetítora.

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.