2017. január 20-án Újszász lakossága a művelődési házban ünnepelte a jeles napot. Az ünnepség a művelődési ház közösségi munkatársai közreműködésével, Barta Imréné intézményvezető beszédével kezdődött.
"Január 22-ét - Himnuszunk születése napját - legújabb kori történelmünk avatta a Magyar Kultúra Napjává. Ez az a nap, amikor főhajtással emlékezhetünk meg a legfontosabb kincsünkről, arról, amely jelzőjét és minősítését adhatja a létünknek arról, amely megkülönböztet bennünket más népektől.
Magyarországon a XVIII. században két néphimnuszként énekelt vallásos dal is elterjedt, sokan ismerték, tartalmát mélyen átérezték, egyetértettek vele. Régi énekeskönyvekben megtalálható volt az "Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga" és a "Boldogasszony anyánk" kezdetű ének; az egyaránt fontos fohászokat együtt tudták énekelni.
A XIX. század elején hivatalos alkalmakkor Magyarországon is az osztrák császárhimnusz csendült föl, mint az országot jelképező közösségi dal. De ebben az időben már gyakran felhangzott a Rákóczi-nóta vagy a Rákóczi-induló is, mint a magyarság kifejezője.
Kölcsey Ferenc 1823. január 22-re keltezve írta meg a "Hymnus"-t. Azt a versét, amely egymagában örökre megőrizte volna a nevét, ha semmi mást nem is írt volna. Irodalomtörténészek kimutatták, hogy a költemény valószínűleg nem egyetlen napon született. Egyes gondolatok, kifejezések föllelhetők Kölcsey korábbi műveiben, más gondolatok pedig a még korábbi magyar irodalomban. A költő kivételes érzékenysége tudta összesűríteni tökéletes tartalmi és formai egységbe mindazt, ami egy nép sok évszázados történelmében fontos. A vers olyan érzelmi telítettségű, hogy egyesek pesszimizmust, mások egyenesen a jövő további eredményes harcaiban való bizakodást olvasnak ki belőle.
1844. február 29. Bartay Endre, a Nemzeti Színház igazgatója pályázatot hirdet a Hymnus megzenésítésére.
A határidő 1844. május 1. "20 arany pályadíjat tűz ki a legjobb népmelódiáért - Kölcsey Ferenc koszorús költőnk’ ,Hymnusára’ ének és zenekarra téve." Megjelent a Honderü 1844. március 9-i számában.
- Erkel Ferenc megírja a Himnusz zenéjét. Anekdotikus feljegyzés szerint az idős Erkel visszaemlékezése: "Csend van. Ülök és gondolkodok: hát, hogy is kellene azt a himnuszt megcsinálni? Elém teszem a szöveget. Olvasom.
Megint gondolkodok. És amint így elgondolkozom, eszembe jut az én első mesteremnek a szava, aki Pozsonyban tanított. Azt mondta: fiam, mikor valami szent zenét komponálsz, mindig a harangok szava jusson eszedbe. És ott a szoba csöndességében megzendülnek az én fülemben a pozsonyi harangok. Áhítat száll meg. A kezemet a zongorára teszem és hang-hang után olvad. Egy óra sem telik belé, megvan a himnusz..."
1844. augusztus 10. - a Himnusz először szólal meg nyilvános népünnepségen: az óbudai hajógyárban, a "Széchenyi" nevű gőzös vízrebocsátásánál.
1848. augusztus 20. - a Himnusz először szólal meg hivatalos állami ünnepségen, a budai Mátyás-templomban.
Míg az 1840-es évek végén ünnepi alkalmakkor felváltva vagy együtt énekelték a Himnuszt és a Szózatot, addig az ötvenes években a Himnusz lett a nemzeti érzelmeket jobban kifejező népének.
A Himnuszt hivatalosan csak az 1949-es alkotmányt alapjaiban módosító 1989. évi törvény iktatta nemzeti jelképeink sorába. A 2012. január 1-jén hatályba lépett alaptörvény alapvetésének I. cikke kimondja: "Magyarország himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével."
A magyar kultúra napjáról való megemlékezés gondolatát ifjabb Fasang Árpád zongoraművész vetette föl 1985-ben. "Ez a nap annak tudatosítására is alkalmas, hogy az ezeréves örökségből meríthetünk, és van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa, a világ kultúrájának. Ez az örökség tartást ad, ezzel gazdálkodni lehet, valamint segíthet a mai gondok megoldásában is." A Hazafias Népfront szervezte meg először az évfordulós rendezvényeket 1989 januárjában.
Az ünnep alkalmából azóta a magyarság idehaza, a határokon túl és szerte a világban megemlékezik a magyar kulturális értékekről."
A műsort vers illusztrációk, Szacskó Levente gyönyörű éneke és az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola 3. osztályos néptáncosai színesítették. A Himnuszt Gonda Adrienn adta elő.
A hobbi festők kiállítását Simon Ágnes, az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola pedagógusa nyitotta meg a következő idézettel:
"Magasra emeli a művészet az embert, nemessé, csodálatosan széppé varázsolhatja lelkének minden rezdülését."
Úgy gondolom, Gogol szavai tökéletes módon leírják, hogy a művészet miként is tud részévé válni az életünknek. Mind a művészeknek, mind a csodálóknak. Komoly gondolatok, üzenetek átadására és közvetítésére képes a művészet minden ága. Képes a lelket ápolni, kezelni és fejleszteni egyaránt.
A művészet felelősséggel is tartozik, hiszen az ember lélektani, kulturális fejlődéséért felel, mert az egyént itt érő behatások az ember személyiségét formálni, finomítani tudja.
A festészetet talán úgy tudnám értelmezni, amely színvilágában, ecsetvonásaiban, kifejező erejében olyan érzéseket és érzeteket képes közvetíteni a néző felé, amelyet szavakkal nem tudunk elmondani, kifejezni. A szemet gyönyörködtetni, s a szemet elvarázsolni nehéz feladat, hiszen sok inger éri a hétköznapokban is, ellenben egy új világot tárni elé és megmagyarázhatatlanul lekötni a figyelmét óriási kihívás, amelyre a festészet egyedüli módon képes.
Megtiszteltetés, hogy köszönthetem a mai napon Ulviczki Józsefné Herczeg Magdolnát, Mező Miklósné Vakhal Évát és Kézsmárki Karinát, akik lehetőséget adtak arra, hogy munkáik által egy ilyen színvonalas és színes kiállításnak lehetünk szemtanúi.
Ulviczki Józsefné:
Újszászon született, itt él, nyugdíjas. Az Újszászi Híradó munkatársa már 26 éve. 1999-ben megalakította Újszászon a mozgássérültek csoportját, melynek jelenleg is vezetője. 2003-tól 2016-ig volt a Városi Civil Fórum elnöke. 2010-ben önkéntes munkája elismeréseként Újszász Város Önkormányzata Pro Urbe Újszász emlékérem kitüntetésben részesítette.
Így vall magáról:
"Soha nem gondoltam volna, hogy ezt megélem. Kiállítás! Mindig mondják, hogy soha nem késő elkezdeni. Jó példa erre számomra Fehér Jánosné Sárika néni, aki 70 évesen kezdett el írni. Azt is tudom, hogy a kreatív elfoglaltság gyógyít.
Hogyan kezdtem el festeni? Az úgy volt, hogy 68. születésnapomra Zsófi lányoméktól festőkészletet kaptam ajándékba, mondván: "Anya, fessél ki magadból mindent".
Nagyon megörültem, hiszen már kislány koromban is szerettem rajzolni. Aztán a munka, a család, a háztartás töltötte ki az időmet, nem rajzoltam, nem festettem. Van ugyan két régebbi kép, amiket 2000-ben festettem, de ezen kívül nem festettem.
A vásznaktól megijedtem, mondtam, rá se merek nézni, nemhogy összemaszatoljam. Aztán rajzoltam. Elővettem a gyerekeim régi vízfestékét, virágokat festettem. Az ajándékba kapott akrilfesték és a vászon csak izgatott, így elővettem a legkisebb vásznat, és elkészült az első "alkotás". A napraforgó. Utána már bátrabban nyúltam az ecsethez, jöttek a következő képek. A naplemente, a sárga csokor, a pillangó és a többi. Az interneten elküldtem a lányaimnak, aztán az első biztatást Gyüre Rozikától kaptam, amiért nagyon hálás vagyok, majd másoktól, a családomtól.
Aztán érkezett az ajánlat Bartáné Katikától, hogy a magányosok karácsonyára kiállítást szeretnének rendezni. Ez a kiállítás ugyan elmaradt, de a képeket közben bekereteztettem. A vásznakat helyben, a papírképeket Szolnokon. Ebben köszönöm Kovács Nándor segítségét, aki örömmel vitte-hozta a képeket.
Örömmel készültem erre a kiállításra, és bízom benne, hogy még sok képet tudok majd festeni, és valóban "ki tudok majd festeni magamból mindent". Köszönöm Zsófika, hogy a kezembe adtad az ecsetet!"
Mező Miklósné:
Mező Miklósné Vakhal Éva 1957. szeptember 1-jén született. Jelenleg a Zagyvaparti Idősek Otthonában élelmezésvezető. Idén lesz 15 éve, hogy özvegy. Két gyermeke közül Évi, unokájával a szomszédságában él, fia Miklós még otthon van vele. 13 éve kezdett el festeni, ebből 5 év esett ki, amikor minden szabadidejét unokájával töltötte. Hogyan is kezdődött:
"Először verseket írtam, később, ahogy vásárolni jártam, láttam, hogy lehet kész festőkereteket venni, amin már ki van feszítve a vászon. Először előrajzoltam, ami az eszembe jutott, később már csak spontán festettem. A szívem csücske mindig is a tájak ábrázolása volt, de inkább a fantáziámban, képzeletemben élő tájakat, virágokat festettem. Akrilfestéket használok, ami gyorsan szárad, ezért aztán volt olyan alkalom, hogy egy nap alatt három kép is elkészült. Számomra a festés jelenti a kikapcsolódást, a feltöltődést. Amíg egy kép elkészül, teljesen csak az van előttem, megszűnik a külvilág, a gondok, a problémák eltűnnek. Úgy tűnik, lesz utódom is a családban, Luca nevű unokám nagyon ügyesen rajzol, érdeklődve nézi, amikor festek, szerintem már most nagyon jó érzéke van hozzá."
Kézsmárki Karina így vall magáról:
"25 éves vagyok, Újszászra 12 éves koromban költöztem. Mindig is szerettem rajzolni, már kiskoromtól kezdve érdekelt a képzőművészet. Óvodás koromtól kezdve együtt hímeztem dédi mamámmal, együtt kötöttem nagymamámmal. Gimnáziumban rajz fakultációra jártam. Sok kreatív technikát kipróbáltam: pirográfia, dekupázs, ékszerkészítés.
Gimnázium után a rajzolás háttérbe szorult. 2 évvel ezelőtt ragadtam újra ceruzát, és beiratkoztam egy budapesti művészeti szakközépiskolába, ahol grafikusnak tanulok. Itt tervezőgrafikát, szabad kezes, illetve számítógépes rajzot oktatnak. Emellett pedig a vasútnál dolgozom.
Kedvenc technikám az akvarellel festés, szeretem kombinálni ezt pasztellkrétával vagy filctollal, és ebben szeretnék még sokat fejlődni. Nincsenek konkrét terveim a jövőre nézve, de egy biztos, az alkotás része marad az életemnek."
Azt gondolom, az ember életében sok dolgot tapasztal, évről évre bölcsebb és tisztánlátóbb lesz. Ezek a jelek egy átlagos ember életében is könnyen észrevehetők, de egy művész munkásságában látni igazán, ahogy az évek telnek felemelő, elképesztő és lenyűgözően éretté válik.
Képeiknek, alkotásaiknak bemutatása mindenkinek örömöt, felüdülést, megnyugvást, kikapcsolódást fog jelenteni. Mindhármuknak köszönjük!
Barta Imréné