Nyomtatás
Kategória: Kulturális hírek, események
Találat: 1257

A Sparkling Diamonds Tánccsoport táncosai ismét nagyszerű időszakot tudhatnak maguk mögött. A tavalyi karácsonyi gálaműsortól kezdve egy féléves megállás nélküli táncban volt részünk.

A szilvesztert Jászalsószentgyörgyön töltöttük, ahol a műsorban kiemelt helyen vehettünk részt. Kitettünk magunkért, és ezt vendéglátóink bőséges vacsorával és remek hangulattal viszonozták nekünk.

Februárban két helyen tartottak igényt színvonalas koreográfiáinkra. 4-én Szolnokon az Aba Novák Kulturális Központban az Építészeti, Faipari és Környezetgazdálkodási Szakközép- és Szakiskola által szervezett szalagavatóra voltunk hivatalosak, ahol legújabb koreográfiáinkat tekinthették meg a vendégek. Bátran kijelenthetjük, hogy a várt siker nem maradt el. Február 19-én a Széchenyi István Gimnáziumban rendezett jótékonysági estre hívtak meg bennünket. Bár itt az időjárás nem kedvezett nekünk, a hangulat egyáltalán nem volt fagyos.

Március 5-én Újszászon láthatott minket a közönség, az immár hagyományosan megrendezett Farsangi Kavalkádon, ahol a Budapesten 2010 decemberében bronzérmet nyert Latin party című koreográfiánkat mutattuk be, nyári hangulatot csempészve a farsangi álarcok közé.

Május 1-jén Tápiószele szabadtéri rendezvényén mutatkoztunk be, ahová visszavárnak bennünket több rendezvényre is.

Nálunk már hagyománnyá vált, hogy a nyáron pihentetjük tánctudásunkat, ezért az idén is, mint tavaly, sok felkérést kellett visszautasítani. Szeptembertől azonban újra „beköltözünk” a táncterem négy fala közé. (Legközelebb szeptember 17-én, Újszász Város napjának ünnepi műsorában láthat minket a közönség.)

A csoport tagjai immár felnőttként tekintenek a táncra, ami sajnos már csak hobbiként tartozhat sokunk életébe. Éppen ezért nem tehetjük meg, hogy teljes figyelmet és annyi időt szenteljünk kedvencünknek, mint eddig. Ezen felbuzdulva, és hogy elért céljaink ne vesszenek kárba, utánpótlást szervezünk magunk után, remélve, hogy ha mi már nem, majd ők továbbviszik a csoport nevét és a színvonalat, melyet képvisel.

A hely szűke miatt létszámkorláttal kell élnünk, ezért felvételit hirdetünk, ahol a legjobb képességű gyermekek a Sparkling Diamonds táncosai lehetnek. Utánpótlást szervezünk 6-tól 10 éves korig, illetve 11-től 16 éves korig.

A jelentkezőket 2011. szeptember 18-án 15 órakor a hosszú iskolában várjuk. Reméljük, minél többen élnek a lehetőséggel.

(Több információ a csoportról:
www.sparklingdiamonds.eoldal.hu).

Tukacs Ágnes

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.