Nyomtatás
Kategória: Kulturális hírek, események
Találat: 1221
2012. augusztus 11., Újszász

Több mint 11 évvel ezelőtt egy tehetséges helybéli lány nagyot gondolt, és tánccsoportot alakított azzal, hogy tudása legjavát átadva tanítsa a tánc megannyi formáját az arra vállalkozóknak. Juhász Dóra, a tánccsoport vezetője vallja, hogy a lelke mélyén mindenki táncos, az ő dolga „mindössze” annyi, hogy ezt minden tanítványából előcsalogassa. Megszerettesse a táncot minél többekkel, és a táncon keresztül kitartásra, önzetlenségre, összetartásra nevelje őket.

10 éve az első táncgálán alig húsz lelkes táncos mutathatta be tudását a szülőknek, hozzátartozóknak, barátoknak. Azóta gyorsan teltek az évek, több generáció is felnőtt. Mindennél többet mond az, hogy testvérek, sőt anyja-lánya is a tánccsoportot erősíti. Túl vannak jó néhány fellépésen és versenyen is. A város rendezvényein rendszeres fellépők, ahol mindig nagy tetszést aratnak műsorszámaikkal.

 

 

Minden évben többen és többen jelentkeztek, a gálák egyre színvonalasabbak és sokszínűbbek lettek. Jelenleg 55 táncos 8 különböző korcsoportban sajátíthatja el a tánc változatos formáit. A „válogatott csapat” pedig a táncosok krémje, ahová a bekerülés minden tanítvány vágya. ők a példaképek a kisebbeknek, övék a dicsőség a sokéves kitartó munka gyümölcse.

Lassan egy nagycsalád lett a csoportokból, akik együtt izgultak a felvételi miatt, együtt örültek egymás sikereinek, vagy sírtak, ha valami nem sikerült. Néha persze civódtak, de a végére mindig mosoly volt az arcukon. Összeköti őket a tánc szeretete. Ezek a gyerekek tartoznak valahová, egy olyan közösséghez, ahol az élet értékeit tanulják a táncon keresztül. A próbák alatt összekovácsolódtak. A sikertelenség nem szegte kedvüket, önzetlenül segítettek egymásnak, bátorították társaikat. Ütős csapat lettek.

A csoport vezetőjének van a legnehezebb dolga. 55 különböző egyéniséget kell egy csapattá szerveznie. Hiszen mindannyian színes egyéniségek. Van, aki bátrabb, ügyesebb, tele önbizalommal és van, aki csendesebb, visszafogottabb. Igazságot tenni az összezörrenésekkor nem könnyű, de ő minden nehézség ellenére kitart, és tűzön-vízen át viszi véghez azt, amiben hisz. Minden próbán a csoport előtt táncol és minden mozdulatával példát is mutat, nem csak a lépéseket. Segít, utat mutat, biztat, korhol, dicsér. Ki ne emlékezne a szavaira: „még egyszer!”, „újra az elejétől!”, „a másik bal lábad!”, feszítsd le a lábfejed!”. Mindig mosolyog, fáradhatatlan. Idézném az egyik táncost „Dóri mindenkiből kihozza a maximumot, már ha az illető is hajlandó rá”, és idézném a csapat néhány tagjának tanárát is „Tehetséges, szép fiatalok és nemcsak a táncban jeleskednek.”

Köszönet a ruhák alkotóinak Szajkó Gyulánénak és Faragóné Nagy ErikánakMolnár Péter polgármesternek, Fehérné Szekeres Zsuzsannának, Némethé Varga Editnek és Nemes Zsuzsannának, akik egész évben lehetővé tették a hosszú iskola illetve a művelődési ház használatát. Rácz Benjáminnak, aki a gálán a fény- és hangtechnikát szolgáltatta, Harsányi Juditnak és Brenner Péternek, akik karmesterként vezényelték le a gálát. Valamint természetesen azoknak is, akik egész évben fellépési lehetőséget biztosítottak a táncosok számára. Legvégül, de nem utolsósorban mindenkinek, aki a gála sikeréhez hozzájárult.

 

 

Ejtsünk szót a 10. gáláról: 44 műsorszám, amely változatos és emlékezetes estét szerzett azoknak, akik jelenlétükkel megtisztelték a táncosokat. Egy fergeteges este, amely mindenki számára emlékezetes marad. Majd négy óra műsor, ahol minden táncos tudása legjavát adta, megmutatva valamennyi táncstílust, amelyet egész évben tanult. A közönség pedig vastapssal jutalmazta őket. A második szünet előtt az édesanyákat köszöntötték gyermekeik. Megható pillanat volt, ahogy minden gyermek a színpadon eltáncolta a köszönetét. Nem volt szülő, akinek ne csalt volna könnyeket a szemébe a virágátadás pillanata. A finálé volt az est megkoronázása. Valamennyi táncos felszabadultan, mosolyogva táncolta. Az egyik legszebb pillanat azonban mégis az volt, amikor Dóri táncolt. Minden táncos lélegzetvisszafojtva figyelte, a teremben egy pisszenés sem volt. Vagy épp ellenkezőleg, mindenki tapsolt és ujjongott. Amellett, hogy a produkciók csodálatosak voltak, megható volt látni a tanítványokat is közben. Láthatták példaképüket, amint megmutatja hitvallását.

Néztem Dórit a színfalak mögött, és nem tudtam eldönteni, hogy az éppen színpadon lévők sikerének örül-e jobban, vagy annak, hogy a csapat többi tagja egy emberként szorít, tapsol és sikít, bátorítva a táncolókat. Azt gondolom, hogy ez a legnagyobb érdem, amit magáénak tudhat. Csapatot kovácsolt, akik együtt tudnak örülni a saját és a társaik sikerének. Ott nem csak az én volt a fontos, hanem a mi. A mi csoportunk sikere, a mi munkánk gyümölcse, nekünk szól a taps. Mindannyian belekóstolhattak a siker ízébe, örülhettek a tapsnak, együtt.

A gála végét az oklevelek átadása zárta. Sok nagyon és sok szép bizonyítványt vehettek át a gyerekek. Valamennyiük feladata a jövőre, hogy azért dolgozzanak mindent beleadva, hogy a kitűnő bizonyítványokat a következő évben is meg tudják tartani, a jó jegyeket pedig még jobbra tudják cserélni.

A csapat összetartását mi sem bizonyítja jobban, hogy meglepték tanárukat. Az oklevélátadás után nagy tortával és pezsgővel ünnepelték a jubileumot. Úgy láttam, hogy még egy könnycsepp is megcsillant Dóri szemében a meglepetéstől és az örömtől, de minden bizonnyal az csak csillámpor volt.

Az a bizonyos mérce magasra lett állítva, de biztos vagyok benne, hogy valamennyien minden tőlük telhetőt meg fognak tenni annak érdekében, hogy ezt a sikert is túlszárnyalják. Találkozzunk jövő augusztusban a 11. Fire Dance táncgálán!

„A siker jobbára azon múlik, hogy akkor is kitartsunk, amikor mások már feladták.”

A csoport szeptemberben folytatja munkáját. Mindenkit visszavárunk és várjuk azokat is, akik kedvet és kitartást éreznek magukban ahhoz, hogy ennek a közösségnek a tagjai legyenek! Érdeklődni Juhász Dóránál, a csoport vezetőjénél lehet a következő telefonszámon: +36-70/420 4128.

Nagy Zsuzsanna

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.