Mint azt az előző írásban említettük, február 2-án egy budapesti rendezvényen vett részt az együttes néhány tagja. Az Újpesten található Márminálunk Organikus Delikátesz szolgált helyszínéül a Táncok és viseletek a Jászságból című programnak, amelyet a Jászapátiak Baráti Egyesülete és a Közép-Tisza-Zagyva Vidékfejlesztési Egyesület szervezett. Együttesünk 2 párral közreműködött a rendezvény lebonyolításában. A Jásztánc Alapítvány jóvoltából, a nap folyamán többször rövid ízelítőt láthattak a betérők a Jászság táncaiból. Természetesen, egy rögtönzött táncházban, melyben a Liliom táncosai is tevékenyen részt vettek, maguk az érdeklődők is kipróbálhattak néhány lépést.

 

A Táncok és viseletek a Jászságból című program résztvevőinek egy csoportja

 

A tánc mellett a jászsági viselet bemutatása is szerves része volt a napnak. A gyönyörű ruhák is nagy sikert arattak, bárki testközelből is megcsodálhatta azokat a táncosokon.

A helyi tv-csatorna a nap nagy részében jelen volt, és kamerára vette a történéseket, melyből egy rövid összeállítást műsorra is tűztek. Ez a következő helyen meg is tekinthető:

 

 

Ezúton is köszönjük, hogy részesei lehettünk ennek a programnak, és persze a rendkívüli kedvességet, mellyel körülvettek minket az üzlet munkatársai. Reméljük, máskor is lesz lehetőségünk bekapcsolódni egy-egy programba.

A Kisliliom táncos lábú tagjairól szintén jókat tudunk csak írni. A gyerekek jól haladnak az első tájegység táncára jellemző lépések elsajátításával. Nemrég pedig tánceszközöket (a fiúk botot, a lányok üveget) is a kezükbe vehettek, mellyel szintén lelkesen gyakorolnak. Szeretnénk, hogy együtt maradjon a társaság, és a jövőben színpadra is léphessenek egy koreográfiával, megmutatva, hogy mit tanultak, mennyit fejlődtek. Ehhez természetesen szükség van a gyerekekre, az oktatóra, és persze nem utolsósorban a szülőkre is, hogy bátorítsák a gyerekeket arra, hogy eljöjjenek a próbákra. Mindez eddig jól működik, ezt mutatja, hogy a Kisliliom sokat fejlődött a kezdetek óta.

Mind a felnőtt, mind az utánpótlás csoport várja a táncolni vágyókat. Aki kedvet érez hozzá, bátran csatlakozhat az együtteshez. A felnőttek próbái jellemzően vasárnap 17 órától, a gyerekeké pedig hétfőnként 17 órától vannak a templommal szembeni, volt hosszúiskola épületében található tánctermünkben.

***

Kedves Olvasók! Ha rendelkeznek képekkel, videofelvételekkel a Liliom Néptáncegyüttes fellépéseiről, kérjük, juttassák el hozzánk! Közreműködésüket előre is köszönjük!

Elérhetőségeink:

Facebook: www.facebook.com/liliom.neptanc

e-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.

Újszászi Liliom Néptánc
Hagyományőrző Egyesület

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.