Nyomtatás
Kategória: Kulturális hírek, események
Találat: 1145

Újszász Város Önkormányzata is megszervezte – pályázati forrásból – a fenti címben szereplő országos program keretében a kétnapos programsorozatát.

Szeptember 28-án a gyermekeké volt a főszerep. A Népi Díszítőművészeti Szakkör tagjainak segítségével gyöngyöt fűztek, termésekből csuhébábot, virágot készítettek, körmöcskéztek, csipkét vertek, körmön fontak. Abba se akarták hagyni az alkotást. Közben magyar népdalokat tanultak az általános iskola citeracsoportjának kíséretében, melyet Bakó Jánosné irányított. A népdalok mellé néptánc járt. A Liliom Néptánc Hagyományőrző Egyesület tagjai által vezetett táncházban kimozoghatták magukat a gyerekek.

Az esti program inkább felnőtteknek szólt. Egy igazi profi, külföldön is ismert zenekar, a Varga János Project adott koncertet. (A zenekar dobosa – Király István – újszászi kötődésű.) Virtuóz játékukkal elnyerték a közönség tetszését, melynek soraiban ott voltak két aznapi osztálytalálkozó résztvevői is.

29-én délután többgenerációs családi vetélkedő zajlott hét család részvételével Magyarország témakörben. Volt köztük szülők-gyerek, anya-gyerekek, nagypapa-unokák, sógornők-unoka csapat is. A feladatokat az ifjúsági klub tagjai állították össze, és le is vezényelték a vetélkedőt. Külön kiemelendő Gazdag Gabriella, aki a munka zömét végezte, valamint Molnár József és Horváth Tamás. A feladatok között volt tippverseny, mutogatós, zene felismerés, magyar festők képeinek felismerése, és egyéb feladványok. A vetélkedő jó hangulatban zajlott. Az első három helyezett kapott díjat: 10 000 – 5 000 – 3 000 Ft értékű ajándékkosarat. A többiek egy-egy sportszelettel tértek haza.

1. Gonda család (Teknősök)

2. Bakos család (Fürgék)

3. Szabó család

Az esti táncházban a Liliomokon kívül igen kevesen vettek részt, pedig a Sebes Zenekar igen jól húzta a talpalávalót. A közös nyársalás sem vonzott tömegeket. Igaz, nem is volt hozzá elég jó idő. Az ország többi településével egyidőben 21.30-kor Újszászon is fellobbant a Szent Mihály napi őrtűz.

F. Szekeres Zsuzsa

 

Éneklés citera kísérettel

 

 

A táncházban

 

 

Családi csapatok

 

 

Színvonalas koncertet adott a Varga János Project

 

Fotó: Fehér Judit

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.